Vlagyimir Putyin első alkalommal látogatott el személyesen a Japán által is magáénak tekintett Iturup szigetére. A látogatás jóval több egyszerű protokolláris eseménynél: Oroszország és Japán a második világháború óta éppen a vitatott szigetek miatt nem tudott formális békeszerződést kötni.
Az orosz elnök Iturupon, a Kuril-szigetek egyik déli tagján tett látogatást, amelyet Japán Etorofunak nevez, és saját területének tekint. Tokió azonnal hivatalosan tiltakozott, hangsúlyozva, hogy a sziget Japánhoz tartozik.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Putyin programja hétköznapinak tűnt, meglátogatott egy halfeldolgozó üzemet, halkaviárt kóstolt, helyiekkel beszélgetett, és az időjárást is dicsérte. Politikailag azonban aligha lehetett hétköznapi egy orosz elnök megjelenése azon a földön, amelynek hovatartozása nyolc évtizede akadályozza Moszkva és Tokió végleges megbékélését.
A látogatás Putyin közvetlenül előtte az orosz Csendes-óceáni Flotta nagyszabású hadgyakorlatát tekintette meg, miközben Oroszország távol-keleti katonai jelenlétét évek óta fokozatosan erősíti. Moszkva több Kuril-szigetre korszerű parti rakétarendszert telepített, és a térséget mindinkább az Egyesült Államok és szövetségeseivel szembeni védelmi vonal részeként kezeli.
Négy sziget, amely miatt hivatalosan még mindig nincs béke, a vita gyökere 1945 augusztusáig nyúlik vissza
Az évtizedes vita és békétlenség négy földdarabról szól: Iturupról, Kunashirról, Shikotanról és a Habomai-szigetcsoport apró szigeteiről. Oroszország ezeket a Kuril-szigetek részének tekinti. Japán ezzel szemben következetesen Északi Területeknek nevezi őket, és vitatja, hogy jogilag egyáltalán a Kuril-szigetcsoporthoz tartoznának.
Tokió érvelése szerint a négy sziget történelmileg Japán területe volt, ezért nem vonatkozott rájuk az a területi lemondás, melyet Tokió a második világháború után vállalt.
A Szovjetunió augusztus 9-én hadat üzent Japánnak, majd gyors támadást indított Mandzsúriában és a Távol-Keleten. A japán kapituláció után a szovjet csapatok megszállták a vitatott szigeteket is; a négy terület szovjet birtokba vétele augusztus 28. és szeptember 5. között történt. A szigeteken akkor mintegy 17 ezer japán élt, akiket a háború utáni években kitelepítettek.
A Szovjetunió később saját területéhez csatolta a szigeteket, Oroszország pedig a Szovjetunió felbomlása után megtartotta őket. Tokió azonban soha nem mondott le róluk.
Így alakult ki a modern nemzetközi politika egyik furcsa helyzete: Japán és a Szovjetunió 1956-ban ugyan hivatalosan megszüntette a hadiállapotot és helyreállította diplomáciai kapcsolatait, valódi békeszerződést nem kötött. Jogi értelemben a második világháború mindmáig befejezetlen.
Egyszer majdnem sikerült
Kompromisszumra azért volt példa. Az 1956-os szovjet–japán közös nyilatkozatban Moszkva beleegyezett abba, hogy egy békeszerződés megkötése után átadja Japánnak Shikotan szigetét és a Habomai-szigetcsoportot. A két nagyobb sziget, Kunashir és Iturup azonban szovjet kézen maradt volna.
Ez lett később minden komolyabb kompromisszumos terv kiindulópontja: kettőt Japán kapna, kettőt Oroszország tartana meg.
Tokió számára azonban ez nehezen volt elfogadható, mert a két átadandó terület a vitatott földterületnek csak kis részét jelentette volna. Japán hivatalosan továbbra is mind a négy terület visszaadását követelte.
A kérdés évtizedeken át hol előkerült, hol eltűnt a két ország kapcsolatában, mígnem Shinzo Abe japán miniszterelnök újra komolyan nekifutott a rendezésnek. Abe abból indult ki, hogy Japánnak nem feltétlenül érdeke Oroszországot teljesen Kína karjaiba taszítani. Gazdasági együttműködést, japán beruházásokat és személyes diplomáciát ajánlott Putyinnak, cserébe pedig azt remélte, hogy legalább részleges területi kompromisszum születhet.
A japán miniszterelnök 27 alkalommal találkozott Putyinnal, ami önmagában is jelzi, hogy milyen fontosságot tulajdonított az ügynek.
2018-ban Abe és Putyin abban is megállapodott, hogy felgyorsítják a tárgyalásokat az 1956-os nyilatkozat alapján. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy Tokió legalább tárgyalási alapként hajlandó volt megfontolni a két kisebb terület visszaadására épülő kompromisszumot.
Áttörés azonban nem született. Az egyik legfontosabb orosz aggály az volt, mi történne a szigetekkel egy esetleges átadás után.
Japán az Egyesült Államok katonai szövetségese, területén jelentős amerikai haderő állomásozik. Moszkva attól tartott, hogy egy Japánnak visszaadott sziget elméletileg később az amerikai katonai rendszer részévé válhatna. A Kreml az amerikai katonai jelenlétet később nyíltan is a békeszerződés egyik akadályának nevezte.
Az ukrajna háborúval végleg befellegzett a közeledésnek
A kompromisszum lehetősége gyakorlatilag 2022-ben omlott össze. Az Ukrajna elleni teljes körű invázió után Japán csatlakozott a nyugati szankciókhoz, Moszkva pedig válaszul megszakította a békeszerződésről folyó tárgyalásokat, valamint befagyasztotta a Kuril-szigetek közös gazdasági fejlesztéséről szóló programokat.
Azóta a két ország kapcsolata tovább romlott. A Kreml idén februárban már úgy fogalmazott, hogy az orosz–japán politikai kapcsolatok gyakorlatilag „nullára csökkentek”, és jelenleg nincs érdemi párbeszéd a békeszerződésről. Sanae Takaichi új japán miniszterelnök ugyanakkor továbbra is fenntartja Tokió hivatalos célját: a területi vita rendezését és egy békeszerződés megkötését. A politikai realitás jelenleg éppen az ellenkező irányba mutat.
Oroszország katonai infrastruktúrát épít a Kuril-szigeteken, Japán pedig a második világháború óta nem látott ütemben növeli védelmi képességeit, és egyre szorosabban működik együtt az Egyesült Államokkal.
A Kuril-szigetek ma már nem csak Japánról szólnak
A szigetek stratégiai jelentőségét térképre nézve könnyű megérteni.
A Kuril-szigetlánc Kamcsatkától egészen Japán északi szigetéig, Hokkaidóig húzódik, és elválasztja az Ohotszki-tengert a Csendes-óceántól. Oroszország számára ezért nem egyszerűen néhány távoli, vulkanikus szigetről van szó.
Az Ohotszki-tenger az orosz nukleáris elrettentő rendszer egyik fontos térsége: itt állomásoznak az orosz Csendes-óceáni Flotta ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjárói. A szigetsor ellenőrzése segít Moszkvának uralni azokat a tengeri átjárókat, amelyeken keresztül az Ohotszki-tengerről ki lehet jutni a nyílt Csendes-óceánra. Ezért egy területi engedmény orosz szemmel ma már nem pusztán történelmi vagy presztízskérdés, hanem potenciálisan katonai probléma is.
A geopolitikai környezet is közben alapvetően átalakult. Japán az Egyesült Államok egyik legfontosabb ázsiai szövetségese, miközben Moszkva kapcsolatai egyre szorosabbak Kínával és Észak-Koreával. Oroszország különösen Phenjannal épített ki olyan katonai együttműködést, amely néhány éve még szinte elképzelhetetlen lett volna, és ami direkt fenyegetés Japán számára
Putyin iturupi látogatása ezért nehezen értelmezhető pusztán belpolitikai eseményként. Nem is kellett külön beszédet mondania Japán ellen, hanem a puszta jelenlét volt az üzenet.
Egy államfő látogatása mindig a szuverenitás demonstrációja is, ami azt jelzi, hogy az adott területet saját országa ugyanolyan részének tekinti, mint bármely más régiót. Ezért volt politikailag beszédes, hogy Putyin nem katonai támaszponton, hanem halfeldolgozó üzemben jelent meg, kaviárt kóstolt és a helyiekkel beszélgetett. A kép azt sugallja, hogy Moszkva számára Iturup nem vitatott terület, hanem egész egyszerűen Oroszország egy darabja.
Tokió természetesen pontosan az ellenkező üzenetet olvassa ki ugyanebből. A japán kormány szerint egy olyan szigetre látogatott el az orosz elnök, amely történelmi és nemzetközi jogi alapon Japánt illeti. Putyin most személyesen jelezte, hogy Moszkva megváltozott politikája folytán a szigetekről aligha akar tárgyalni.