Egy nemzetközi kutatócsoport új amficionida fajt írt le Paludocyon moyasolai néven, egy Els Casotsnál talált koponya alapján, bővítve a miocén ragadozókról szerzett tudást.
A koponyát az 1990-es években emelték ki a földből, az egyik els casotsi ásatási kampány során; ez a Subirats (Alt Penedès) település határában fekvő lelőhely azóta az európai miocén egyik mintaterületévé vált.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Akkoriban a kutatók biztosra vették, hogy egy már ismert, Paludocyon nembe tartozó egyedhez tartozik, amelynek töredékes maradványai a környéken és más országokban is előkerültek. Mivel nem láttak benne különösebb újdonságot, a lelet raktárba került.
Csak 2014-ben, egy doktori disszertáció elkészítésekor került ismét elő a koponya, és valami nem stimmelt. Az a faj, amellyel összehasonlították, jóval robusztusabb volt, megközelítőleg oroszlán- vagy tigrisnagyságú, és tömege mintegy 200 kilogramm lehetett.
A vizsgált példány azonban kisebbnek tűnt, és feltehetően kevesebb izomtömeggel rendelkezett. A Miquel Crusafont Katalán Paleontológiai Intézet csapata az elmúlt két évben annak szentelte a munkáját, hogy igazolja gyanúját: nem egy ismert Paludocyonról van szó, hanem egy addig le nem írt fajról.
Az új fajt Paludocyon moyasolai névre keresztelték Salvador Moyà-Solà paleontológus tiszteletére, és ezzel Els Casots a faj világszintű referencialelőhelyévé vált.
A tanulmányban az ICP mellett részt vett a CSIC Nemzeti Természettudományi Múzeuma, a Valènciai Egyetem, a Barcelonai Autonóm Egyetem, a Madridi Complutense Egyetem, az ecuadori Nemzeti Biodiverzitás Intézet és a dél-afrikai Iziko múzeum.
Közepes termetű ragadozó egy trópusi lagúnában
A kutatók számításai szerint ez az amficionida – a kihalt, kutya- és medveszerű jegyeket kombináló, de valójában egyik csoportba sem tartozó ragadozócsalád tagja – egy nagytestű kutya méretét érte el, tömege pedig 50 és 70 kilogramm között lehetett.
A feltárt maradványok között a koponya, a fogazat jelentős része és egy magányos alsó zápfog szerepel; ez elegendő anyagot szolgáltatott ahhoz, hogy a kutatócsoport felfigyeljen valamire: a hátsó zápfogak szokatlan fejlettségére, különösen egy rendkívül széles második felső zápfogára és egy, a nemre jellemzőnél nagyobb harmadikéra.
Ez a fogazat egy változatos étrendre utal, amely egy mezokarnivórus vadászó életmódjához illeszkedik: egy olyan ragadozóhoz, amely kisebb és közepes méretű zsákmányt, ősi szarvasféléket, tülkösszarvúakat és korai sertéseket üldözött, miközben nem ő volt környezete legnagyobb testű állata. Ráadásul magán a lelőhelyen egy jóval nagyobb, körülbelül leopárd méretű második amficionida-faj is előkerült, amelyet mindmáig nem írtak le hivatalosan.
Az a környezet, amelyben mintegy 15,9 millió évvel ezelőtt élt, egészen más volt a mainál: sekély lagúna trópusi erdővel körbevéve, ahol krokodilok, kígyók, halak és jelentős fajgazdagságú emlősállat-közösség osztozott ugyanazon az élőhelyen.
Az ásatást vezető kutatók szerint éppen ez a vizes élőhely tette lehetővé a fosszíliák kivételesen jó állapotú megőrződését: az elpusztult állatok teste a sárba süllyedt, ami megóvta őket a teljes lebomlástól.
Újabb darab a miocén kori ragadozók térképén
A felfedezés egy átfogóbb kutatási programhoz kapcsolódik, amely azt vizsgálja, miként szerveződtek a nagytestű ragadozóközösségek a miocén idején az Ibériai-félszigeten. Egy korábbi, a Madridi Complutense Egyetem részvételével készült tanulmány már vizsgálta a némileg fiatalabb Los Valles de Fuentidueña (Segovia) és Cerro de los Batallones (Madrid) lelőhelyeket, ahol a ragadozófajok szokatlanul nagy száma élt együtt: medvekutyák, macskafélék, hiénák és medvék.
Az említett, a Palaeontology folyóiratban megjelent munka több mint 200 fogzománc-mintán végzett stabilizotópos elemzésekkel mutatta ki, hogy az egyes fajok közötti versengés nagy volt, kivéve olyan eseteket, mint az amficionida vagy a korai hiéna, amelyek eltérő zsákmányt kerestek nyitottabb élőhelyeken.
Az ilyen izotópos vizsgálatok segítségével meglehetősen pontosan rekonstruálható, hogy egy-egy állat mit fogyasztott, gyakorlatilag anélkül, hogy károsítanák a leletet: elegendő néhány milligrammnyi zománcot levenni fogászati fúróval, majd tömegspektrometriás módszerrel elemezni.
Különböző lelőhelyekre és a miocén eltérő időszakaira alkalmazva ez a megközelítés egyre részletesebb képet rajzol arról, hogyan reagált a fauna az akkori környezeti változásokra – a zárt erdőktől a nyitottabb, szárazabb tájak felé történő átalakulásra –, és milyen stratégiák tették lehetővé egyes fajok számára, hogy ilyen erős területi versengés mellett is együtt éljenek.
Paludocyon moyasolai ebbe a történetbe illeszkedik egy újabb darabként: kissé korábbi, mint a Fuentidueñában vagy Batallonesban vizsgált epizódok, de ugyanahhoz az amficionidák családjához tartozik, amely a kainozoikum nagy részében Eurázsia és Észak-Amerika jelentős területein uralta a ragadozófaunát. A kutatók egyetértenek abban, hogy minden újonnan leírt példány segít pontosítani a csoport evolúciós törzsfáját, és jobban megérteni, miként tűnt el végleg néhány millió évvel ezelőtt.