A fenntartható halászati kvótáktól a tenger alatti kábelek szabotálásáig az óceánokkal kapcsolatos kérdések kerülnek reflektorfénybe márciusban az Európai Óceán Napjai rendezvényen.
Jövő héten tengerparti közösségek, döntéshozók, tudósok és iparági vezetők találkoznak a European Ocean Days rendezvénysorozatán.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Brüsszelben a hét napig tartó rendezvénysorozat egyik fő témája az lesz, miként jutunk el az Óceáni Paktumtól az Óceáni Törvényig, egy új jogszabályig, amelyet várhatóan 2026 végéig mutatnak be. Ez lehet a tengeri környezetet érintő legjelentősebb új jogszabály, és nagy a nyomás, hogy jól sikerüljön.
A megfigyelők árgus füllel figyelik majd Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének nyitóbeszédét, aki már puszta jelenlétével is jelzi: az óceánok ügye egyre feljebb kerül a politikai napirenden.
Costas Kadis halászati és óceánügyi uniós biztos világosan fogalmaz: „Az Óceáni Paktum arra tett kísérlet, hogy egységes stratégiai referenciakeretet teremtsen minden, az óceánnal kapcsolatos szakpolitikához, az Óceáni Törvény pedig ennek a paktumnak a jogi pillére.”
A Bizottság szerint a törvény „ökoszisztéma-alapú megközelítést” alkalmaz majd, és egyfajta „egyszerűsítési” törekvés keretében vonná közös keretbe a különböző tengeri jogszabályokat.
A civil szervezetek számára az a nagy kérdés, hogy a paktumnak a tengerek egészségének védelmét, a kék gazdaság erősítését és a biztonság javítását szolgáló kerete vajon olyan törvénnyé alakul-e, amelynek valóban „harapós” jogi eszközei vannak.
„Azt szeretnénk, ha olyan lenne, mint a Klímatörvény: egyetlen referenciakeret, egy nagyon magas szintű, kötelező erejű rendelet, amely magában foglalja a 30×30-as és a biodiverzitási stratégia valamennyi célját” – mondja Rémi Cossetti, a Seas at Risk nevű civil szervezet tengeri szakpolitikáért felelős munkatársa az Euronews Greennek.
Vanya Vulerphorst, az Oceana Europe illegális halászattal és átláthatósággal foglalkozó kampányigazgatója rámutat, hogy a kulcskérdés továbbra is a jogszabályok betartatása. „Az EU-nak megvannak a jogszabályai. Ezek képesek megvédeni a tengeri erőforrásokat, biztosítani tudják, hogy a halászok boldoguljanak, csak éppen nem hajtják végre őket” – mondja az Euronews Greennek.
Válságban az európai halászat
Az európai közös halászati politika körüli viták nem újak, de az Ocean Days idején ismét nagy lesz a nyomás, mivel a Bizottság készül bemutatni a Vision 2040 nevű stratégiát, amelynek elvben a versenyképes, rugalmas és fenntartható halászati és akvakultúra-ágazat irányát kellene kijelölnie.
Az ágazat azonban Európa-szerte számos okból továbbra is válságban van. Tűz alatt állnak a fogási korlátok, mert sokszor fenntarthatatlanul magas szinten határozzák meg őket, a Brexit utáni kvótatorzsalkodások tovább zavarják a képet, és az új uniós szabályok – például a kirakodási kötelezettség, amely megtiltja a nem kívánt halak tengerbe dobását – betartatása is nehéznek bizonyul. Minderre rájön még az izlandi népszavazás az uniós tagságról, ami erős politikai koktélt eredményez.
Mindezek ellenére ma már egyre inkább az a közfelfogás, hogy csak az ökoszisztémák helyreállítása jelenthet kiutat, mert egészséges természet nélkül nincs életképes halászati ágazat sem.
„Arról van szó, hogy a halászati ágazatot úgy kell újragondolni, hogy beleférjen az óceánok ökológiai korlátai közé” – fogalmaz Cossetti. Abban azonban koránt sincs egyetértés, mit is jelent ez pontosan, különösen az ipari halászati lobbik körében, amelyek jóval erősebb érdekérvényesítő erővel bírnak, mint a kisebb, kézműves halászok.
Innen pedig adódik a következő kérdés: valójában kik halásznak ma Európában?
Hogyan csábíthatja a halászati ágazat a fiatalokat?
Az európai halászati ágazat csendes, de súlyos munkaerő-válsággal küzd. Egyszerűen fogalmazva: túl kevés fiatal választja a halászatot hivatásként. A munka fizikailag megterhelő, valóban kockázatos, és a belépés költségei – például egy hajó megvásárlása – is magasak.
A WWF egy friss tanulmánya szerint a Földközi- és a Fekete-tengeren dolgozó halászoknak mindössze 17 százaléka 25 év alatti, miközben majdnem a felük 40 év feletti. Sok a megválaszolatlan kérdés arról, hogyan lehetne vonzóbbá tenni a szakmát, miközben olyan, túlhalászott térségekben, mint a Földközi-tenger, már most is túlkapacitással küzd az ágazat.
Az Oceana munkatársa, Vulperhorst egy olyan kulcsfontosságú reformért lobbizik, amely szerinte erősíthetné a kisebb halászokat: új szabályt javasol, amely a legtermékenyebb halászterületekhez elsőbbségi hozzáférést adna az olyan, 15 méternél rövidebb hajóknak, amelyek nem folytatnak fenékvonóhálós halászatot. „Az erőforrásokhoz azok kapjanak hozzáférést, akik a legfenntarthatóbban halásznak – környezeti és társadalmi értelemben egyaránt” – érvel.
Kadis biztos így látja a megoldást: „Nemzedékváltást akkor érhetünk el, ha nagyobb stabilitást és kiszámíthatóságot biztosítunk az ágazatnak, ha a halászhajó-flotta modernizálásával javítjuk a munkakörülményeket, és ha javítunk halászaink üzleti modelljein.”
Sokan szeretnék, ha az Európa festői kikötőit uraló, kis léptékű, családi halászhajók fennmaradnának kulturális örökségünk részeként, és továbbra is tisztes zsákmánnyal térnének haza. A bökkenő az, hogyan találjuk meg azt a megfelelő szakpolitikai és gazdasági ösztönzőcsomagot, amely megkönnyíti az ágazat átmenetét.
Teljesíti-e az EU a 30×30 célt 2030-ig?
Az EU biodiverzitási stratégiája értelmében az unió vállalta, hogy 2030-ig jogi védelem alá helyezi tengereinek 30 százalékát 2030-ig, ebből legalább 10 százalékot szigorúan védett területként. Ám alig akad, aki elhiszi, hogy ez meg is valósul.
Maga Kadis biztos is kételkedik: „Nem vagyok túl optimista, hogy elérjük a 30×30 célt” – ismeri el. Cossetti szerint pedig a fellépés „túl lassú, és nem elég szigorú”.
2023-ban az uniós tengervizek nagyjából 13,7 százalékát borították kijelölt védett területek. Ez ugyan jobb arány, mint tíz éve, de még mindig messze elmarad a 30 százaléktól, miközben már csak néhány év maradt a határidőig.
A másik kifogás inkább a minőségről, mintsem a mennyiségről szól. Sok meglévő tengeri védett területet (MPA) éri az a vád, hogy csak „papíron létező park”: a térképen ugyan ott van, de a szabályok vagy túl engedékenyek, vagy ritkán tartatják be őket. „Előfordul, hogy a védett területeken még több fenékvonóhálós halászat folyik, mint azon kívül” – teszi hozzá Vulperhorst.
Az Európai Bizottság egyelőre nem kötelezte el magát amellett, hogy az EU-ban betiltsák a fenékvonóhálós halászatot a védett tengeri területeken, inkább „esetről esetre” történő értékelésről és „célzott megközelítésről” beszél.
Cossettihez hasonló kampányolók úgy vélik, a fenékvonóhálós halászatot a védett területeken akár azonnal is meg lehetne szüntetni. „Bizonyított, hogy kiváltható anélkül, hogy romlana a fogás mennyisége. A kis hatású halászati módszereket kellene kiterjesztenünk” – mondja.
Kadis biztos ezzel szemben a védett tengeri területek közös, társkezelésen alapuló irányításának koncepcióját szorgalmazza. „Amikor a természetvédelmi intézkedéseket támogatják, vagy legalábbis konszenzus övezi őket a helyi közösségek és szereplők körében, ezek az intézkedések sokkal hatékonyabbak” – mondja az Euronews Greennek.
A jól felügyelt tengeri védett területek bővítése mellett szóló legerősebb érv a tengeri ökoszisztémák gyors regenerálódása: néhány év alatt látványos fejlődésnek indulhat egy védett terület, még egy választási cikluson belül is.
Hogyan tarthatjuk biztonságban tengereinket?
A tengeri biztonság kérdése gyorsan feljebb került Európa politikai napirendjén, és kiemelt téma lesz a European Ocean Days programjában is. Az olyan fenyegetéseket, mint a tenger alatti kábelek és gázvezetékek szabotálása, ma már általánosan jelenlévőnek, valósnak és sürgetőnek tekintik.
Az EU felülvizsgálta tengeri biztonsági stratégiáját a jobb koordináció és éles gyakorlatok érdekében, és drónflották bevetését is fontolgatják a szokatlan vagy illegális tevékenységek megfigyelésére. A Bizottság célja az is, hogy azonosítsa az úgynevezett orosz „árnyékflotta” hajóit, és felvegye őket a szankciós listákra.
Mindezek ellenére a helyzetet olyan szakértők, mint Olevs Nikers, a Baltic Security Foundation elnöke, továbbra is bírálják. „Borzasztóan gyenge a koordináció a különböző szervezetek között, és nincsenek egyértelmű felhatalmazásaink a cselekvésre” – mondja az Euronews Greennek. A Balti-tengert afféle „NATO-tóként” jellemezve hozzáteszi: az orosz és kínai érdekeltségű hajók „gyakorlatilag azt csinálhatnak, amit akarnak, és a kommunikációs és energetikai rendszerekben okozható kár óriási”.
European Ocean Days (forrás: angol) rendezvénysorozatot 2026. március 2. és 6. között tartják Brüsszelben és online, fórumot kínálva a döntéshozóknak, tudósoknak és érintetteknek az óceánok fenntarthatóságáról és az innovációról szóló párbeszédre.