Oroszország tavaly az állami költségvetés közel felét költötte védelmi célokra, derül ki a német külföldi hírszerző ügynökség elemzéséből.
A BND (Bundesnachrichtendienst) azt is megállapította, hogy Oroszország valós védelmi kiadásai 66 százalékkal magasabbak voltak annál, amit hivatalosan bejelentettek. A kiadások Ukrajna 2022-es megtámadása óta minden évben meredeken emelkedtek.
A német hírszerzők szerint a Kreml valós katonai költései 2025-ben mintegy 250 milliárd eurót tettek ki, ami föderáció nemzeti jövedelmének 10 százalékát teszi ki. Ez az arány a háború kezdetén még csak 6% volt.
A forrásokat nemcsak az ukrajnai háború folytatására, hanem a katonai képességek csatatéren túli bővítésére is felhasználták. Ez különösen a NATO keleti szárnyán figyelhető meg (balti államok és Lengyelország), valamint Finnország és Norvégia körzetében.
Nem csak fegyverekre költenek
A titkosszolgálati elemzés szerint a valós kiadások lényegesen magasabbak lehetnek a hivatalos orosz költségvetési adatoknál (kül- és belbiztonsági költések, haderőfenntartás, műveletek tervezése rejtett informatikai cégeknél), így a tényleges és teljes „hadikiadás” akár kétharmaddal is magasabb lehet, mint amit a Kreml hivatalosan közöl.
Ez azt jelenti, hogy az USA és Kína mögött összegszerűen immár egyértelműen Oroszország a legnagyobb katonai költekező, a GDP-arány tekintetében pedig már az első, megelőzve Szaúd-Arábiát. Ugyanakkor a NATO eszközfölénye továbbra is meghatározó.
Nyugati tisztviselők arra figyelmeztetnek, hogy Oroszország két-öt éven belül megtámadhatja a szövetség valamelyik tagállamát, Mark Rutte NATO főtitkár szerint pedig a kontinens védelme az Egyesült Államok nélkül elképzelhetetlen. Ennek fő oka az, hogy az európai magasabb szintű védelmi fegyverzet jórészt amerikai eredetű, és a szoftver-lőszer-alkatrész szentháromsága és a katonai hírszerzés az USA nélkül nem létezhet. Ez a tény hatalmas független fejlesztési kötelezettségeket ró az európai partnerekre, aminek felismerése már egyértelműen látszik is.
Az ügynökség megállapította, hogy a többletkiadások nagy részét, így például az építési projekteket, a katonai informatikai programokat, vagy a fegyveres erők személyzetének szociális juttatásait az állami költségvetés más részeibe rejtik el, azaz a védelmi kiadások még magasabbak is lehetnek. Oroszország sokkal szűkebben határozza meg a védelmi kiadásokat, mint a NATO, miközben a Kreml szisztematikusan torzítja a hivatalos adatokat.
Moszkva 2026-os költségvetési tervei még azt jelezték, hogy a védelmi kiadások - a háború kezdete óta először - csökkenni fognak. A hivatalos 13 billió rubeles adat azonban messze elmarad attól, amit a német elemzők szerint a Kreml valójában költ.
Az ukrajnai hadviselés növekvő költségei és az energiaexportból származó bevételek csökkenése arra kényszerítették az orosz kormányt, hogy lejjebb vigye a szociális kiadásokat és emelje az áfát. Eközben a büdzsé igen jelentős, mintegy 70 milliárd dolláros költségvetési hiányt halmozott fel.
Meddig bírja el Oroszország, hogy a fél költségvetés a háborúra megy?
A bemutatott számok azt sugallják, mintha Moszkva gazdasági szuperhatalommá vált volna. A költségvetés fele katonai célokra megy el, a hadiüzemek éjjel-nappal termelnek, a hadsereg folyamatosan kapja az utánpótlást, de a szám félrevezető. Azért, mert az ország nem lett hirtelen gazdagabb, hanem minden egyebet háttérbe toltak a háború fenntarthatóságáért.
Az orosz modell szerint valójában nem több pénzt költenek, hanem ugyanazt a pénzt más célokra költik el. Kevesebb jut utakra, kórházakra, régiókra, fejlesztésekre. A civil gazdaság és a beruházások helyét a hadiipar foglalja el. Ami békeidőben növekedést termelne, azt most lőszerre és páncélosokra váltják át. Rövid távon ez meglepően jól működik, sőt, még fegyverexportra is futja.
Az olaj- és gázexport még szankciók mellett is dollárt és jüant hoz az országba. A költségvetési hiányt az állam gyakorlatilag „házon belül” finanszírozza, mert az állami bankrendszer megveszi az állampapírokat, és a központi bank likviditást nyújt. A hadi megrendelések pörgetik a termelést, a gyárak tömve vannak állami megrendelésekkel, és a munkanélküliség alacsony.
Ugyanakkor ez a növekedés egyben optikai csalódás is. Egy páncélos legyártása beleszámít a GDP-be, de nem teszi gazdagabbá a társadalmat. Sőt, amikor kilövik vagy megsemmisül, az érték el is tűnik, vagyis ez nem beruházás, hanem inkább felélés. (Oroszország 2000 tanknál többet veszített eddig Ukrajnában.)
Figyelmeztető, hogy a munkaerő fogy: százezrek estek ki a hadsereg emberigénye miatt, vagy külföldre költöztek. A technológiai szankciók miatt egyre nehezebb modern alkatrészekhez jutni, ezért a termelés mindinkább a régi és kevésbé hatékony megoldásokra támaszkodik. A pénznyomtatás inflációt gerjeszt, a magas kamatok pedig megfojtják a civil beruházásokat. A boltokban drágábbak az importcikkek, a reálbérek pedig alig nőnek.
Mindez együtt és hosszabb távon előre vetíti a klasszikus háborús gazdaság paradoxonát: a hadsereg erősödik, miközben az ország gyengül.
Ez a modell addig tartható fenn, amíg három feltétel együttesen teljesül: magas energiaárak, politikai kontroll a társadalom felett, és a lakosság hajlandósága az életszínvonal feláldozására. Ha bármelyik megbillen – például az olaj ára esik, vagy az infláció elszabadul – a költségvetés szűkülni kezd. Ilyenkor Moszkvának választania kell a „kevesebb háború” vagy a még nagyobb megszorítások és átcsoportosítások között.
Ezért a kérdés így nem az, hogy Oroszország megengedheti-e magának ezt a terhet, hanem hogy meddig hajlandó ezért továbbra is háttérbe szorítani mindent mást. Ugyanakkor biztosra vehető az is, hogy döntő gazdasági kényszerrel egyelőre nem kell számolnia, és mint Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő megfogalmazta, a háborút folytatják mindaddig, amíg Oroszország politika követelései nem teljesülnek.