Az Anthropic közölte, hogy tudomása szerint az amerikai kormány értesült egy lehetséges módszerről, amellyel feltörhető a Fable 5.
Európai politikusok riadót fújtak a szuverén mesterséges intelligencia ügyében, miután az amerikai Anthropic közölte, hogy a Trump-kormányzat utasítását követően leállítja a hozzáférést néhány csúcs-MI-modelljéhez.
A cég péntek késő este közölte, hogy levelet kapott a kormánytól, amelyben arra kötelezték, hogy nemzetbiztonsági megfontolásokra hivatkozva függessze fel a külföldi állampolgárok hozzáférését Fable 5 és Mythos 5 MI-modelljeihez.
„A rendelkezés nettó hatása az, hogy a megfelelés érdekében egyik napról a másikra le kell tiltunk a Fable 5 és Mythos 5 modelleket minden ügyfelünknél” – írta az Anthropic.
A hír egész Európában reakcióhullámot váltott ki; számos politikus szerint komoly kijózanító jelzés a kormányok számára, és a hazai technológia fokozott támogatását sürgetik.
Az Euronews az alábbiakban összegyűjtött néhány reakciót.
Bruno Retailleau, volt francia belügyminiszter és a 2027-es elnökválasztás jelöltje
„Washington döntése, amellyel elvágta a hozzáférést az Anthropic legerősebb modelljeihez, ébresztőként kellene hasson. A mesterséges intelligencia-versenyben az az ország, amely másokra támaszkodik a technológiájáért, olyan ország, amelyet egyik napról a másikra le lehet kapcsolni” – írta az X-en.
„Franciaországnak egyedülálló adottságai vannak Európában: szuverén, dekarbonizált nukleáris áramtermelés, a világ élvonalába tartozó mérnökök, valamint olyan vállalatok, mint a Mistral, az OVHcloud, a Scaleway vagy a ChapsVision, amelyek képesek felvenni a versenyt az amerikai óriásokkal. De véget kell vetnünk a naivitásnak, és végre úgy kell döntenünk, hogy újra felfegyverezzük technológiai erőnket.”
Al Carns, brit parlamenti képviselő, volt fegyveres erőkért felelős miniszter
„Ezen a héten a bolygó legfejlettebb MI-modelljét egy külföldi kormány egyszerűen lekapcsolta. Brit kutatók vizsgálták. Brit cégek tesztelték. Brit kórházak próbálták ki. Többé nem” – mondta Carns, aki a héten egy, a védelmi kiadásokról szóló vita miatt mondott le a fegyveres erőkért felelős miniszteri posztról.
„Ez nem egy MI-történet. Ez minden olyan iparág története, amelyben valaha élen jártunk” – tette hozzá.
Geert Wilders, a holland szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője
„Vissza akarom kapni az #Anthropic Claude Fable 5-öt!” – írta Wilders az X-en.
„A mesterséges intelligencia egyre inkább a nemzeti szuverenitásról szól” – tette hozzá, egyúttal arra szólítva fel Hollandiát, hogy gyorsítsa fel saját modelljeinek fejlesztését.
Benjamin Haddad, európai ügyekért felelős francia miniszterhelyettes
„A Trump-kormány döntése, amellyel megtiltja a külföldi állampolgároknak, hogy hozzáférjenek az Anthropic legújabb modelljéhez, újabb lendületet ad a mesterséges intelligenciáért folyó geopolitikai küzdelemnek” – írta Haddad.
„Európa nem elégedhet meg azzal, hogy nyitott piac legyen, amely olyan technológiáktól függ, amelyeket máshol terveznek, finanszíroznak és irányítanak” – folytatta. „Többet kell beruháznia, támogatnia kell innovátorait, és fel kell vérteznie magát azokkal az eszközökkel, amelyek révén képes lesz uralni a 21. század hatalmi viszonyait meghatározó technológiákat.”
Tom Tugendhat, brit parlamenti képviselő, volt biztonsági miniszter
„Az, hogy a Fable 5-öt és más modelleket letiltják a külföldiek számára, nem félreértés vagy hiba, hanem elkerülhetetlen következménye annak, hogy a technológia úgy alakítja a hadviselést, hogy a szuverenitás egyre inkább a kódról szól, nem az ágyúkról” – mondta Tugendhat.
Hozzátette: „A magas energiaköltségek és az, hogy a lehetőségek helyett a biztonságot helyezzük előtérbe, oda vezetett, hogy az Egyesült Királyság féket épített magának: elvágjuk magunkat a jövőtől, és a múlthoz kötözzük magunkat. Így nem folytathatjuk tovább, ha meg akarjuk őrizni szuverenitásunkat.”
Édouard Philippe, volt francia miniszterelnök, Le Havre polgármestere
„Amikor az amerikai kormány korlátozza a nem amerikaiak hozzáférését az Anthropic legerősebb modelljeihez, valójában úgy dönt, hogy az MI-fejlesztést saját hatalmi logikájának rendeli alá” – mondta Philippe, aki 2017 és 2020 között volt francia kormányfő.
„A mesterséges intelligencia ma már létfontosságú infrastruktúra, olyan alapvető, mint az áram vagy az internet. Az az infrastruktúra, amelynek modelljeit és számítási kapacitását nem mi irányítjuk, olyan infrastruktúra, amelyet mások bármikor lekapcsolhatnak” – tette hozzá.
Jordan Bardella, európai parlamenti képviselő, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés párt elnöke
„A Trump-kormányzat felfüggeszti az Anthropic legújabb MI-modelljeinek elérhetőségét minden nem amerikai állampolgár számára: ez a hirtelen döntés arra emlékeztet bennünket, hogy a mesterséges intelligencia már most a nemzeti szuverenitás egyik fő kérdése” – írta egy bejegyzésben a közösségi médiában.
„Azok az országok, amelyek nem fejlesztik gyorsan a saját modelljeiket, egyre inkább más hatalmak döntéseitől fognak függeni: Franciaországnak fel kell gyorsítania az ékkőnek számító Mistral AI és a teljes MI-ökoszisztéma támogatását” – tette hozzá.