A NATO-ban eddig nem volt szokás a szövetségen kívülről vásárolni jelentős fegyverzeteket, de a norvég parlament most meghozott egy stratégiai döntést.
Az amerikai kormánnyal kialakult feszültségek közepette az oslói parlament január végén jóvá hagyta, hogy a skandináv ország a távoli Dél-Koreától vegyen rakétatüzérségi rendszereket. A kétmilliárd dolláros ügylettel Szöul bejelentkezik a NATO „gyorsvásárlási” rendszerébe, megtakarítva az egyre hosszabb amerikai szállítási időt. A döntés azt jelzi, hogy az északi fronton a gyors hadrafoghatóság fontosabb lett a hagyományos szövetségi beszerzési beidegződésekkel.
Az „Égi táncos” egy új európai minta. Nem Washington vagy Berlin, hanem Szöul
Az ukrajnai háború egyik stratégiailag fontos következménye, hogy az európai hadseregek ráébredtek arra, hogy a nyugati fegyvergyártás egyszerűen nem tud elég gyorsan termelni. Az amerikai gyártósorok túlterheltek, mert Ukrajna, Tajvan és Kelet-Európa évekre előre leköti a kapacitásokat, a nyugati fejlesztések pedig lassúak és többnyire jóval drágábbak.
Ha például a hasonló képességű amerikai HIMARS-szal vetjük össze, akkor a koreai rendszer 60%-kal olcsóbb. Nem is véletlen, hogy a fegyver iránt Lengyelország is élénken érdeklődik, és szinte biztos vevőnek tartják a katonai szakértők. Hasonló érdeklődő Litvánia is, amely bár nem határos az Orosz Föderációval, viszont a kalinyingrádi exklávéval igen, amelyre gyors ellencsapást kíván mérni egy támadás esetén.
Ebbe a vákuumba lépett be Dél-Korea, amely ma gyakorlatilag „gyorsfegyver-szállítóként” kínál kész és sorozatgyártott rendszereket. További előnye a rendkívül rugalmas utánpótlás és alkatrészellátás. A koreai védelmi ipar kevésbé kötött a partnerségi feltételekhez, mint a nyugati gyártók, így az árban kevesebb „politikai költség” jelenik meg, és az engedélyezési eljárás is sokkal gyorsabb.
A rendszer neve K239 Chunmoo (Égi táncos), amelyet a Hanwha Aerospace gyárt. A rakéta-konténerek 80–290–500 km hatótávúak, precíziós irányított lőszerekkel, rendkívül gyors újratöltéssel, erős teherautó-alvázzal, és ami talán a legfontosabb: rövid szállítási határidővel. A csomag értéke 19 milliárd norvég korona, azaz 2 milliárd amerikai dollár. A hidegháború vége óta ez Norvégia legnagyobb szárazföldi fegyverbeszerzése.
Jelentős árelőny az is, hogy a Chunmoo-csomagban nem csak a rakéták, hanem a telepítés, kiképzés, karbantartás és az infrastruktúra kiépítése is benne van, miközben a HIMARS esetében ezek a költségek rárakódnak az alapárra.
Norvégia nem elméleti fenyegetésre készül
Bár a norvég–orosz határvonal mindössze alig kétszáz kilométer hosszú, közvetlenül Oroszország legfontosabb északi haditengerészeti és nukleáris bázisai mellett húzódik – vagyis stratégiai súlya messze meghaladja a földrajzi méretét.
Ennek ellensúlyaként egy 400–500 km-es precíziós rakéta mélységi elrettentést kínál Norvégiának, és nem csak a határ mentén, hanem az orosz hátországban lévő célpontokra nézve is, bele értve a kulcsfontosságú Murmanszkot.
A beszerzés üzenete katonailag egyértelmű, mert Norvégia nem határvédelmi eszközt vesz, hanem mélységi csapásmérő képességet épít. A több száz kilométeres hatótávú rakéta-tüzérség nem defenzív fegyver, hanem a modern elrettentés alapja, ami lehetővé teszi, hogy egy esetleges orosz támadás esetén Oslo azonnal válaszcsapást mérjen az ellenség hátországában lévő repterekre, logisztikai csomópontokra és a katonai bázisokra.
A hangsúly így a terület megtartásáról áttevődik a „csapás-ellencsapás” képletre, mert Norvégia már egy konfliktus első óráiban képes lesz költségessé és kockázatossá tenni bármilyen orosz műveletet a Kola-félsziget térségében.
Segítség lehet Finnországnak is
A norvég rakéta-tüzérség nemcsak nemzeti, hanem regionális képesség is. A több száz kilométeres hatótávval a norvég indítók ugyanazokat az orosz célpontokat érik el a Kola-félszigeten, amelyeket Finnországból kellene támadni, így válsághelyzetben a két ország tűzereje és hatóköre gyakorlatilag összeér.
Ez a NATO északi doktrínájának lényege: a képességek megosztása. Miközben Finnország a szárazföldi erőket köti le a hosszú határszakaszon, Norvégia mélységi csapásokkal rombolhatja az utánpótlást és a bázisokat – vagyis a rendszer közvetve Helsinki mozgásterét is növeli.
A norvég döntés ezért nem csak egy egyszerű fegyvervásárlás, hanem jelzés is. Ha a NATO-ipar nem tud időben szállítani, a szövetségesek gondolkodás nélkül kilépnek a hagyományos körből, még ha a fél világot is át kell hidalni ehhez.