Miközben a nyugat-balkáni ország esélytelenként is második tornaszereplését ünnepli, egy sokak által kedvelt zenekar 15 éves, a külföldi életről szóló dala a bosnyák szurkolók nem hivatalos himnuszává vált.
Amikor a beugró csatár, Jovo Lukić a 21. percben fejjel a kapuba csúsztatott egy szögletet Bosznia-Hercegovina világbajnoki nyitómeccsén az egyik házigazda, Kanada ellen pénteken, a torontói stadionban egy kicsi, de annál lelkesebb bosnyák szurkolótábor tört ki ünneplésben.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az alig 3 milliós nyugat-balkáni ország feszült várakozással tekintett a mérkőzés elé: ez mindössze a második vb-szereplése azóta, hogy 1992-ben kikiáltotta függetlenségét az egykori Jugoszláviától, ami hetek alatt véres, négy évig tartó háborút robbantott ki.
Bosznia utolsóként kvalifikálta magát, miután óriási bravúrt bemutatva hazai pályán, lázas hangulatú tizenegyespárbajban búcsúztatta a négyszeres világbajnok Olaszországot az európai pótselejtezőben.
Két hónappal később és több ezer kilométerrel arrébb, a tóparti stadionban a vörösbe öltözött kanadai szurkolók tengerében – köztük olyan sztárokkal, mint Ryan Reynolds és Mike Myers – szinte elveszve, Lukić gólja könnyekig ható örömöt váltott ki a felső karéjban szorongó, kékbe borult boszniai drukkerekből.
A csapat ikonikus középcsatára, Edin Džeko helyett kezdő Lukić – aki a román Universitatea Cluj játékosa – egy szépen felépített támadás végén pöccintette a kapuba a labdát az élénk ritmusban induló mérkőzésen, amelyen sokan arra számítottak, hogy Bosznia csupán statiszta lesz, és Kanada könnyedén átrobog rajta.
Bosznia végül rekorddöntő mérkőzést produkált: a világbajnokságok történetében mindössze negyedikként lépte túl a 70-es határt védekező felszabadításokból egyetlen találkozón, Kanada azonban a 78. percben szépíteni tudott, így a meccs döntetlennel zárult.
A Sárkányok – a bosnyák válogatott régóta használt beceneve – a hármas sípszó után így is tapsot kaptak a mindig barátságos kanadai közönségtől.
Bosznia jelenleg a 64. helyen áll a FIFA-világranglistán, ezzel a B csoport legalacsonyabban rangsorolt csapata Svájc (19.), Kanada (30.) és Katar (56.) mögött.
Boszniában azonban szó sem lehetett arról, hogy feltartott kézzel lépjen pályára – nagy örömére a szurkolóknak, akik közül sokan a háború miatt több mint három évtizede Nyugat-Európába és Észak-Amerikába szétszóródott, népes diaszpórához tartoznak.
Mások a háború után hagyták el Boszniát, amikor az országot egyre inkább megrekedt reformok és a három fő etnikai csoport – a boszniai szerbek, a boszniai horvátok és a bosnyákok – képviselői közötti állandó politikai torzsalkodás bélyegezte meg.
A világbajnokságra a bosnyákok egy olyan dalt vittek magukkal, amely az idei torna egyik slágerévé nőtte ki magát: a Dubioza Kolektiv közönségkedvenc zenekar 15 éves száma, amely ezzel a sorral indul: „I am from Bosnia, take me to America”.
„Amerikai futballálom egy egész nemzetnek”
A dal, amely a közösségi médiában vált virálissá, miután a szurkolók a kvalifikáció közeledtével magukévá tették, és amelynek sorai azóta molinókon és pólókon díszelegnek, nem pusztán egy balkáni fülbemászó sláger.
A szám, amely eredetileg „USA” címmel jelent meg, ironikus kommentárként született a háború utáni bosnyákok hajlamára, hogy mindig azt higgyék: külföldön zöldebb a fű.
Eredetileg így szólt a szöveg: „I want to start all over, return to no man's land, send greetings to your leader, don't want your green card, I want to fly back like a rocket to the Balkans.”
„Érdekes történet, hogyan lett ennek a dalnak második, harmadik, majd negyedik inkarnációja is ebben a 15 évben” – mondta Vedran Mujagić, a Dubioza Kolektiv basszusgitárosa.
Ma már a lehetséges világbajnoki siker filmzenéjeként képzelik el.
„Egy szatirikus bevándorlás- és amerikai álom-kritikából fejlődött át az egész nemzet számára egy amerikai futballálommá.”
Dubioza vírus módra terjedő himnusza a meccs után tovább hódított: a sztárkommentátor páros, Thierry Henry és Zlatan Ibrahimović élő adásban ismételte el a fülbemászó sort: „I am from Bosnia, take me to America”.
Mindketten, egykor a világ legjobb csatárai, szorosan kötődnek Boszniához és a dal üzenetéhez: Henry gyerekei félig bosnyákok, Ibrahimović édesapja pedig szintén onnan származik.
„Ez a lehető legjobb dolog a zenekar vagy a dal számára: amikor az emberek átveszik, új jelentéssel töltik meg, és a magukénak érzik” – mondta Brano Jakubović, a Dubioza Kolektiv billentyűse. – „Már nem a miénk.”
Mennyire romolhat még a helyzet?
Az elmúlt évek boszniai hírei azonban lehangolóbbak nem is lehetnének. Az ország gyakorlatilag megtorpant az EU-csatlakozás felé vezető úton, miközben az etnonacionalista vezetők továbbra is személyes, politikai és pénzügyi haszonszerzésükért áldozzák fel a haladást.
A becslések szerint a lakosság mintegy egynegyede relatív szegénységben él a rekordmagas munkanélküliség mellett. Az egészségügyi rendszer romokban hever, és átható korrupció sújtja.
Mindezt tetézi, hogy Bosznia szinte áttekinthetetlenül bonyolult államszerkezete megkönnyítette a hatalmon lévők dolgát abban, hogy külön oktatási rendszerekkel és a múlt feldolgozására irányuló akarat teljes hiányával erősítsék a megosztottságot – amit a háborús bűnök és a népirtás nyílt tagadása is jelez.
Mindez annak ellenére történik, hogy a nemzetközi bíróságok hosszú ítéletlistán nevezték meg az elkövetőket, és a nemzetközi közösség újra meg újra a megbékélés felé próbálja terelni az országot.
2024-ben az állami szintű biztonsági minisztérium úgy becsülte, hogy mintegy 1,8 millió, Boszniában született ember élt már külföldön – világszerte 54 országban. További félmillióan már külföldön látták meg a napvilágot.
A legutóbbi, 2013-as országos népszámlálás szerint 3,7 millió bosnyák élt szülőföldjén. Ezt a számot azóta 2,8 millió alá becsülik – ez Európa egyik legdrámaibb népességfogyási mutatója.
Bár Dubioza Kolektiv „USA” című dala máshogy cseng azok számára, akik már kívülről figyelik az országot, a bosnyák kivándoroltak jól értik a mélyebb üzenetet: a kivándorlás saját gondcsomaggal jár.
„Amint elmennek – mondta Mujagić –, szembesülnek a helyiek, a szélsőjobboldaliak ellenségességével, és azzal, hogy valójában nem látják őket szívesen.”
„Ez egy skizofrén helyzet: menni akarnak, de valahol legbelül tudják, hogy a másik oldalon sem lesz igazán jó – folytatta. – Ilyen értelemben a dal ma is éppúgy működik, mint korábban.”
Álmokba kapaszkodva
Mindez közepette a futball maradt az egyetlen igazán erős kapocs, a reménysugár a félelemre és megosztásra épülő politika árnyékában.
Az európai futball nagyhatalmaival szemben elszenvedett évekig tartó selejtezős csalódások – Bosznia hírhedten kétszer is Portugáliával szemben bukta el a vb- és Eb-pótselejtezőt – után az ország végül kijutott a 2014-es brazíliai világbajnokságra, és akkor is hasonló futballőrület söpört végig az országon.
Safet Sušić szövetségi kapitány – maga is legendás csatár, akit máig rajongás övez a PSG szurkolói körében, miután az 1980-as és 1990-es években bűvölte el őket játékával – irányítása alatt a csapat 1–2-re elveszítette nyitómeccsét Argentína ellen, a győztes gólt Leo Messi szerezte.
A bosnyák szurkolókban azonban mindmáig a Nigéria elleni találkozó okozza a legnagyobb keserűséget: Džeko, aki akkor a Manchester City sztárcsatára volt, Misimović indítását követően elszakadt a nigériai védőktől és a hálóba lőtt, a gólt azonban les címén érvénytelenítették.
Mindez a VAR-korszak előtt történt, így a döntés érvényben maradt, noha a máig visszanézhető tévéfelvételek egyértelműen mutatják, hogy Džeko nem volt lesen. Bosznia 0–1-re kikapott, és bár az utolsó csoportmeccsén legyőzte Iránt, a brazil álom véget ért.
Újabb 12 éves várakozás következett, mígnem a jelenlegi szövetségi kapitány, Sergej Barbarez – aki korábban maga is a válogatott csapatkapitánya volt, és Németországban futott be ragyogó pályafutást támadó középpályásként többek között a Borussia Dortmundban és a Hamburger SV-ben – valóságos varázslatot vitt véghez a Wales és Olaszország elleni kétmeccses pótselejtezőn.
A brazíliai keretből ma már csak két játékos van a pályán Bosznia színeiben: Džeko, a torna néhány 40 feletti, még mindig csúcsformában lévő labdarúgójának egyike, valamint az Atalanta balhátvédje, Sead Kolašinac, aki pénteken viselte a csapatkapitányi karszalagot.
„Önök bosnyákok, önök előtt hever a világ”
A Kanada elleni mérkőzés előtt nem sokkal a The Players’ Tribune-ben megjelent, Bosznia gyermekeinek szóló levelében Džeko saját útját idézte fel a csúcsig.
Arról írt, milyen volt gyerekként, az ostromlott Szarajevóban futballozni a tüzérségi támadások közötti szünetekben, mialatt az orvlövészek elől bujkált, szerény kezdeteiről a Željezničarban – a boszniai főváros két nagy klubjának egyikében –, és a kételyekről, amelyek akkor gyötörték, amikor 17 évesen mindössze 25 ezer euróért a cseh Teplicéhez igazolt.
„Őszintén szólva azt sem tudtam pontosan, mi az álmom. Csak jobb akartam lenni. Hittem magamban” – idézte fel Džeko.
„A testem legerősebb része az elmém volt. Amikor megérkeztem Teplicébe, azt mondtam magamnak: Edin, túl kell szárnyalnod ezeket a srácokat, különben el fognak küldeni.”
Amikor a City elvitte Wolfsburgból, már csaknem 40 millió eurót ért.
„Háborúban nőttem fel. Egyszer csak egy tündérmesében éltem. Semmi sem lehetetlen. Még az sem, hogy Boszniát kijuttassam a világbajnokságra” – írta.
Az általa most irányított csapat tele van fiatalokkal, akiknek többsége már második generációs bevándorló, és Džeko üzenete egyszerre szól frissen berobbanó társainak és egy régóta megosztott nemzetnek szánt buzdításként.
„A népemért játszom. A szarajevói utcák fiúiért és lányaiért játszom. Azokért a különböző kultúrákért és vallásokért játszom, amelyek olyan gyönyörűvé teszik az országunkat – még ha egyesek ma is azon dolgoznak, hogy szétszakítsanak minket” – írta Džeko. – „Soha nem fognak sikerrel járni.”
„Nem miattam. Nem a felnőttek miatt. Mi soha nem tanulunk. Miattatok lesz így… Önök, gyerekek… Önök sosem változnak.”
„Szóval tegyenek meg nekem még egy utolsó szívességet, rendben?” – kérte Džeko.
„Akár Szarajevóban élnek, akár Rómában, akár St. Louisban… Akár muszlimok, akár zsidók, katolikusok vagy ortodoxok… Sose felejtsék el, honnan jöttek. Önök bosnyákok. Önök előtt hever a világ.”