Traumatudatosság, szakági együttműködés, átláthatóság és felelősségvállalás –több szakterület képviselője ezeket nevezte meg, mint hiányosan, vagy egyáltalán nem meglévő, a gyermekek jogainak védelméhez elengedhetetlen tényezőt.
Az Európai Unió által finanszírozott FOSTER (Fostering Child-Friendly Legal Environments through Collaborative Networks) projekt egyik fő témája az, hogy hogyan lehet segíteni a gyermekáldozatok jogainak fokozott védelmét. A kutatásban négy külföldi intézmény mellett az ELTE Társadalomtudományi Központ Jogtudományi Intézete (ELTE TK JTI) is részt vesz. A négy részt vevő partner: Centre for European Constitutional Law (Görögország); Society of Social Psychiatry P. Sakellaropoulos (Görörgország); Center for the Study of Democracy (Bulgária); Institute of Criminology at the Faculty of Law Ljubljana (Szlovénia).
"Elengedhetetlen, hogy minden gyermekkel – beleértve a marginalizált csoportokat, például a fogyatékossággal élő, menekült vagy szegénységben élő gyermekeket – méltósággal, tisztelettel és gyermekbarát módon foglalkozzanak. Hogy megfelelő tájékoztatást kapjanak a jogaikról és arról, hogyan élhetnek azokkal. A gyermekáldozatok hatékony támogatása és védelme nem valósítható meg a nemzeti hatóságok és más releváns szereplők együttműködése nélkül – olvasható a FOSTER-ről az ELTE honlapján.
Az áldozatok jogainak elismerése és védelme az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen ment keresztül az EU-ban, és olyan jogi és etikai alapelvek összességét foglalja magában, amelyek biztosítják, hogy a bűncselekmények áldozatai megfelelő támogatásban, védelemben és igazságszolgáltatásban részesüljenek.
A témában Budapesten tartott szakmai kerekasztal-beszélgetésen dr. Herczeg Rita, jogász, gyermekvédelmi szakértő azt hangsúlyozta, hogy mennyire eszköztelenek, önérvényesítés szempontjából korlátozottak és kiszolgáltatottak a hatósági eljárások során a gyermekek. Mint mondta, rendívül fontos, hogy "hogyan beszéljünk jól ezekkel a gyerekekkel, merthogy gyereknek tekintjük őket".
Arról, hogy a gyermekkorú áldozattal az eljárás során folytatott beszélgetésből, kihallgatásból a több alkalom-e a jobb, vagy a lehető legkisebbre kell redukálni a számukat, megoszlottak a vélemények. Az első változat mellett érvelők azzal indokoltak, hogy elképzelhető, hogy egy gyermek csak a többedik találkozón hajlandó megnyílni. Az ellenérv képviselői pedig azt hangsúlyozták, hogy az információ könnyen torzulhat, ha túl sokszor kell elmondania egy gyermeknek, hogy mi történt vele.
Az ún. gyermekvédelmi jelzőrendszer 1997 óta működik: egy korai észlelő és figyelmeztető rendszer. Olyan szakemberekből áll, mint a pedagógusok, orvosok, szociális segítők, akik észlelik, ha egy gyermek veszélyben van. Ők jelzik a problémát a család- és gyermekjóléti szolgálatoknak vagy a hatóságoknak, akik utána megteszik a szükséges lépéseket.
Tapasztalatokból az derül ki, hogy túl sok a téves jelzés, a rossz jelzés, vagy pedig egyáltalán nincs jelzés, például azért, mert az intézmények inkább a presztízsüket védik.
A beszélgetésen az is elhangzott, hogy fontos lenne tudatosítani az emberekben, hogy a jelzés, vagyis az, hogy az illetékes szervek felé jelentenek egy bántalmazásnak vélt esetet, nem egyenlő a feljelentéssel. Ugyanis – tapasztaltaik alapján – nem egyszer fordult elő, hogy azért hallgat mondjuk a szomszéd vagy az ismerős, mert nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni, "bajba sodorni "az érintette(ke)t.
Dr. Hegedűs Judit PhD, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető egyetemi docense a képzés jelentőségét hangsúlyozta: "A képzésnek borzasztó nagy felelőssége van, hogy fel tudom-e készíteni pedagógusokat, rendőröket , szociális munkásokat, mindenkit, aki a gyermekvédelmi jelzőrendszer része, hogy észlelje, tudja, hogy kihez, hova és milyen problémával lehet fordulni" – mondta, hozzátéve: fontos az egymással való kommunikáció, a közös nyelvhasználat, a közös célok meghatározása.
Arra is kitért, hogy egy esetleges szigorításnak lehet árnyoldala az, hogy az emberek tartanak tőle, ezért "mindent is" jelentenek, így viszont a fókusz lekerülhet az igazán súlyos esetekről – ennek megelőzésében játszik kulcsszerepet a megfelelő képzés.
Kiemelte továbbá, hogy mennyire fontos az, hogy a gyermek fejlődéslélektani sajátosságait mennyire veszik figyelembe, tudják-e, mit jelent egy traumatizált állapot, és abban hogyan működnek az emlékezeti funkciók. A gyermeki emlékezet erőteljesen kontextusfüggő, egy gyermekkorú áldozat nagyon sokszor nem azért nem beszél, mert nem akar, hanem mert nem képes rá. Nem elhanyagolandó az sem, hogy a serdülőkor sajátosságai hogyan csapódnak le az eljárás folyamatában, vagy hogyan tud torzulni a megfelelési kényszer a kiskorú részéről.
"Mégiscsak egy hatósági eljárás, egy, a gyermek számára ismeretlen misztifikált terep, a filmélmények kapcsán erősen idealizált világ, erre is figyelni kell. Rengeteg múlik azon, hogy hogyan kérdezi a hatóság a gyermeket, ráadásul a nyelvi kognitív asszimetria – a jog sajátos nyelvhasználata, amitől egy egyszerű halandó rögtön elbizonytalanodik, hogy vajon fogja-e érteni, hogy mit mondanak neki és mit kérdeznek tőle – egy gyereknél hatványozottan érvényes" – hangsúlyozta.
Dr. Fliegauf Gergely, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet pszichológusa, kriminológusa arról beszélt, hogy "ha valakit bántalmaznak gyermekkorában (érzelmi, szóbeli, szexuális, vagy bármely más fizikai abúzus éri), akkor egy tágabb szocilás közegben sem tud majd alkalmazkodni, például az iskolában majd bántja a társait, aztán gyorsan kihullik az intézményből, utcára kerül, majd pedig nagyon rövid idő alatt a hatóságok látókörébe.
"A bűn, egy bűncselekmény iszonyatos, szörnyű, de a szerencsétlenség. De a nyomor, ami mögötte van, ami elvezetett a bűnig, az még annál is szörnyűbb" – hangsúlyozta.
"Nagyon nagy kérdés, hogy képes vagyok-e, képes lehetek-e bizalmat építeni egy olyan gyermekben, aki egyetlen felnőttben sem bízik, hiszen a felnőttek azok, akik bántották? Ez az első öt percben eldől, hogy képes-e bízni bennem, és bizony, sokszor teljességgel lehetetlen elérni ezt" – mondta, majd hozzátette: ha bizalmat nem is, biztonságos közeget lehet teremteni a gyermek számára.
Azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy egy gyermekotthonban, egy javítóintézetben hatalmas stressznek vannak kitéve az ott dolgozók, akikből hiány van, vagyis nagyon sok felelősség és feladat hárul egy emberre, az alacsony bérezés pedig csak tovább sietteti a kiégést. "És az is tény, hogy agresszív tud lenni egy ilyen helyen élő gyerek" – tette hozzá. - "Sokan gondolják úgy, hogy egy iskolában, egy gyermekekkel foglalkozó intézményben nincs helye biztonsági szolgálatnak vagy rendőrségnek, de sajnos kell, hogy legyen. Viszont ezeket az embereket képezni kéne, mert ha csak úgy odahelyezik őket egy intézménybe, azzal a mély vízbe dobják. Mert ott tényleg olyan helyzetekkel találkozik rövid időn belül, amelyekkel máshol nem."
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben most kutatást végeznek: megpróbálnak felállítani egy ún. "első észlelés"-protokollt, vizsgálják, hogy egyáltalán van-e rá szükség. Két fő szereplő van benne:
- az első észlelő (például egy kórházi dolgozó, akinek a gyerek először feltárja, hogy abúzus történt vele)
- az első beavatkozó (például az intézeti védőnő, aki írásban jelzi azt a gyermekjóléti szolgálat felé). Magyarországon a büntethetőség alsó korhatárát 14 évről 12 évre csökkentették, dr. Gerő Tamás ügyvéd szerint ez érthető, mert az ítélőképesség egy 12 évesben már megvan. Azt viszont nem tartja jónak, hogy a tankötelezettség felső korhatárát levitték 16 évre, hiszen – mint mondta – a problémás gyerekektől nagyon könnyen meg tudnak szabadulni az intézmények, és akkor mi lesz abból a gyerekből, aki nagy hirtelen "kikerül az életbe" úgy, hogy adott esetben még írni-olvasni is alig tud.
Azt is kiemelte, hogy nem feltétlenül a szabályozásban látja a problémát, meglátása szerint ami legjobban hiányzik a gyermekvédelmi rendszerből, az sokkal inkább az átláthatóság és a felelősségvállalás.
A beszélgetésen szóba került még a traumatudatosság, a traumainformáltság mint lehetséges, jelenleg többnyire hiányzó alapkövetelmény, valamint az egyes szakterületek képviselői közötti gördülékenyebb párbeszéd szükségessége, mert jelenleg – vélték a jelenlévők – a szakmai kultúrában nincs meg az együttműködés, pedig hatékonyabb lenne, ha egy-egy ügyön nem önálló egységek dogoznának, hanem szorosan, transzparensen együttműködnének egymással.