Az amerikai és szövetséges tisztviselőknek csak egy szűk köre látja át, hogyan lett a hírszerzés, a tervezés és a technológia mátrixa a titkosfegyver Ukrajna megmentésére, legalább olyan súllyal, mint a nehézfegyverek. A hibrid háborút gyakorlatilag Németországból távvezérlik.
HIRDETÉS
A New York-i világlap újságírója egy éven át kutatta az ukrajnai háború legbelsőbb kulisszatitkait, melyeket egy monumentális cikkben foglalt össze. Az írás olyan terjedelmes és részletes, hogy csak a lényeges megállapításait mutatjuk be, kiegészítve az Euronews korabeli tudósításaival. (A cikk eredeti teljes szöveg itt olvasható).
Az első hajnal - ha valaki hazudik, akkor végünk van
Két hónappal azután, hogy Vlagyimir Putyin megszálló seregei bevonultak Ukrajnába, jelöletlen autókból álló konvoj áll meg egy kijevi utcasarkon, és felszedett két civilruhás középkorú férfit.
A várost elhagyva a konvoj – erősen felfegyverzett egyenruhás brit kommandósokkal, – 400 mérföldet utazott a lengyel határig. Az átkelés zökkenőmentesen zajlott, diplomata útlevéllel. Onnan a Rzeszów-Jasionka repülőtérre érkeztek, ahol egy üresjáratban várakozó C-130-as teherszállító repülőgépre szálltak át.
Az utasok vezető ukrán tábornokok voltak. Úticéljuk Clay Kaserne volt, az amerikai hadsereg európai és afrikai főhadiszállása Németországban. Küldetésük pedig az, hogy segítsenek kikovácsolni azt, ami az ukrajnai háború egyik legszigorúbban őrzött titka lett.
Hazugság kizárva
„Soha nem fogok hazudni neked. Ha hazudsz nekem, akkor végünk van” – mondta Mykhaylo Zabrodszkij tábornoknak Christopher T. Donahue az első találkozáskor. „Én is pontosan így érzek” – felelte az ukrán.
Ez a két generális tekinthető a teljes művelet főszereplőjének. Az ukrán jól ismerte az ellenséget, mivel az 1990-es években a szentpétervári katonai akadémiára járt, és öt évig szolgált az orosz hadseregben is. Később az amerikai katonai gondolkodást is megismerte a Fort Leavenworth főiskolán.
Partnere igazi sztárnak számít az amerikai különleges erők titkos világában. A CIA gyilkolócsapataival és a helyi partnerekkel terrorfőnökökre vadászott Irak, Szíria, Líbia és Afganisztán sötét szegleteiben. Az elit Delta Force vezetőjeként partnerséget épített a kurd harcosokkal az Iszlám Állam elleni háborúban Szíriában. Egyik tábornok-társa „egy képregény-akcióhőshöz” hasonlította.
Ugyanakkor már az együttműködés legelső szakaszában számolniuk kellett az ukrán katonai vezetésben tapasztalható megosztottsággal és presztízs-küzdelmekkel, ami kezdetben bizalmatlanságot keltett az amerikai félben. Nem mindig lehetett pontosan látni, hogy Kijevben kik és hogyan jutnak az érzékeny információkhoz és kikkel osztják meg, rosszabb esetben pedig hogyan használják fel saját pozíciójuk javítására. Időbe tellett, amíg ezeket a kétségeket felszámolták.
Ukrajna teszt-terep lett?
Nemrégiben a Pentagon - tőle szokatlan átláthatósággal - ismertette az Ukrajnának szállított 66,5 milliárd dolláros fegyverzet elszámolását. Azokról az erőforrásokról azonban nem esik szó az adatok között, amelyek feltárnák, hogy az USA részvétele a háborúban sokkal mélyebb volt, mint azt korábban gondoltuk. Vélhetően a megjelölt összeg is jóval nagyobb a hivatalos közlésnél, mert több tételt elrejthettek a CIA és más ügynökségek büdzséiben.
A „titkos partnerség” egyfelől nagyszabású harci stratégiát alkotott, másrészt folyamatos és pontos célzási információkat juttatott el a terepen tartózkodó ukrán katonákhoz.
Az újabb és újabb harci technológiák és a harcmezőn szerzett tapasztalatok rendszeres cseréje zajlott 7/24-ben és valós időben, mivel az angolszász tisztek bizonyos tekintetben kísérleti helyszínnek is tekintették Ukrajnát, ahol tesztelhették az oroszokra szabott új taktikai terveket.
Bizonyos szempontból Ukrajna egy szélesebb visszavágó volt az USA és Oroszország között vívott proxy háborúk hosszú történetében: Vietnám a hatvanas, Afganisztán az 1980-as években, és Szíriában évtizedekkel később.
A partnerség mögött az az elképzelés állt, hogy Amerika szoros együttműködése Ukrajnával kompenzálhatja Oroszország hatalmas fizikai előnyét a haderő és a fegyverzet terén. Az amerikaiak erre a célra alkották meg a Task Force Dragon (Sárkány akciócsoport) nevű hadműveletet, hogy irányítsák az ukránokat az egyre kifinomultabb arzenál bevetésekor.
A kulcspont Wiesbaden
A partnerség titkos központja az amerikai hadsereg támaszpontja Wiesbadenben, a németországi Hessen tartományban. Az amerikai és ukrán katonatisztek minden reggel meghatározták az adott napra célzott prioritásokat, azaz konkrétan megjelölt és megnevezett orosz egységeket, felszereléseket vagy az infrastruktúrát.
Az amerikai és a koalíciós hírszerző tisztek műholdfelvételeket, rádiókibocsátásokat és lehallgatott kommunikációt kutattak, hogy orosz állásokat találjanak. A Dragon ezután megadta az ukránoknak a koordinátákat, hogy lőhessenek rájuk.
A katonai tisztviselők attól tartottak, hogy indokolatlanul provokatív lehet a célpontokat „célpontoknak” nevezni, ezért ehelyett „érdekes pontoknak” nevezték őket.
Az amerikai hírszerzés és a HIMARS segített Ukrajnának gyorsan szembeszállni az invázióval
2022 tavaszán a Biden-adminisztráció beleegyezett a High Mobility Artillery Systems (HIMARS) átadásába, amely rendszer műhold által irányított rakétákat vezérelt 50 mérföldes hatótávolsággal. A háború első évében az ukránok teljes mértékben függtek az amerikai hírszerzéstől, így a Dragon szinte minden HIMARS-lövést előre megvizsgált és felügyelte a végrehajtást.
A csapások következtében hatalmasat ugrott az orosz áldozatok száma, és Vlagyimir Putyin villámháborús terve, ami a páncélosok és a gyalogság tömeges bevetésén alapult a 2. világháborús szisztéma szerint, 2022 őszére szertefoszlott.
Decemberben az ukránok a Dnyeper bal partjára kényszerítették az orosz erőket, amikor a frontparancsnok Szergej Szurovikin orosz vezérezredes meggyőzte Sojgu védelmi minisztert arról, hogy visszavonulás híján a teljes expedíciós hadsereg elpusztul.
A Biden-adminisztráció folyamatosan tolta ki a vörös vonalakat
Az amerikai katonai és politikai tisztviselők kezdettől fogva arra törekedtek, hogy szilárdan tartsák a határvonalat, amely szerint Amerika nem harcol Oroszország ellen. Ez sokat segített Ukrajnának, mert olyan erőforrásokhoz és szolgáltatásokhoz juthatott, amelyek NATO-tagként illették volna meg.
Ennek ellenére aggódtak amiatt, hogy idővel az oroszok felismerik a szoros együttműködést, és ez arra késztetheti Putyint, hogy NATO-célpontokat is megtámadjon, vagy esetleg képbe hozza a nukleáris megoldást lehetőségét is. (Erről a veszélyről az ukrajnai háború kezdeti szakaszában az Euronews is beszámolt, majd Putyin és Dmitrij Medvegyev volt elnök több nyilatkozata is felvillantotta ezt a fenyegetést.)
A partnerség története megmutatja, hogy az amerikaiak és szövetségeseik milyen közel kerültek ehhez a vörös vonalhoz, és hogy az egyre súlyosabb események hogyan kényszerítették őket egyre veszélyesebb terepek felé.
A Biden-kormány egyre nagyobb kockázattűrést engedélyezett Ukrajna megsegítésére, és a leginkább provokatív lépések közül többet továbbra is teljes titokban és rejtetten kellett megtenni. Olyan gondosan kimunkált protokollokra volt szükség, amelyek biztosították az álcázást, és hogy hajszállal a biztonságos vonalon belül maradhassanak.
- Az ukrán területen az „amerikai bakancsok tilalma” miatt a Wiesbaden-i agytröszt egy tucat katonai tanácsadót helyezhetett el Kijevben. A lakosság figyelmének elkerülésére a Pentagon kezdetben „szakértőnek” nevezte őket.
- Később a csapatot kibővítették, körülbelül három tucatnyira, később a katonai tanácsadók már a harcokhoz is közelebb utazhattak az ukrán parancsnoki állomásokra.
- 2022-ben az amerikai haditengerészet felhatalmazást kapott arra, hogy megosszon célzott információkat az ukrán drónok hadihajóira irányuló csapásairól közvetlenül az oroszok által annektált Krím felségvizein túl. A CIA támogatta az ukrán hadműveleteket a krími vizeken, és ősszel a kémügynökség rejtetten segített ukrán drónoknak orosz hadihajókra lecsapni Szevasztopol kikötőjében.
- 2024 januárjában az amerikai és ukrán katonatisztek Wiesbadenben közösen kampányt terveztek – a koalíció által szállított nagy hatótávolságú rakétákkal, valamint ukrán drónokkal – mintegy 100 orosz katonai célpont megtámadására a Krím-félszigeten. Az Operation Lunar Hail elnevezésű hadjárat nagyrészt arra kényszerítette az oroszokat, hogy a Krím-félszigetről felszereléseket és erőket vonjanak vissza az orosz szárazföldre.
Végül az amerikai hadsereg és a CIA segített az oroszországi csapásokban
A legélesebb vörös vonal az orosz határ átlépése volt. 2024 tavaszán, az északi Harkov városának újbóli orosz megtámadásakor az amerikai kormány engedélyezte egy úgy nevezett „műveleti doboz” létrehozását. Ez egy orosz területi zóna volt, amelyen belül a wiesbadeni amerikai tisztek pontos csapásmérő koordinátákat adhattak át az ukránoknak.
A doboz első alkalmazása Ukrajna északi határának széles sávjára terjedt ki, melyet később kibővítettek, amikor Észak-Korea csapatokat küldött az oroszok megsegítésére a Kurszk régióba történt ukrán behatolás ellen.
Ezt követően az amerikai hadsereg engedélyezte a rakétacsapásokat egy olyan dél-oroszországi területen, ahol az oroszok erőket gyűjtöttek össze és felszereléseket szállítottak kelet-ukrajnai újabb offenzívájukhoz.
A hagyományos amerikai politika tiltotta a CIA-nak, hogy hírszerzési támogatást nyújtson orosz földön lévő célpontokról. Viszont a kénszervezet kérhet „eltéréseket” és kivételeket, hogy támogasson egyes konkrét csapásokat. Az eseményekből láthatóan ezeket egyre sűrűbben meg is kapta.
Ilyen eset volt, amikor a hírszerzés egy hatalmas lőszerraktárt azonosított Toropecben, 290 mérföldre északra az ukrán határtól. 2024. szeptember 18-án egy drónraj csapódott be a lőszerraktárba. A robbanás olyan erős volt, mint egy kis földrengés, és egy futballpálya szélességű krátert nyitott meg. Később a CIA engedélyezte az ukrán dróntámadásokat Dél-Oroszországban is, hogy ezzel próbálja lassítani a kelet-ukrajnai előretörést.
2024 folyamán a Biden-kormány egyre sűrűbben engedélyezett olyan műveleteket, amelyek korábban tiltottnak számítottak. Végül a katonaság és a hírszerzés zöld utat kapott, hogy lehetővé tegye a pontos csapásokat Ukrajna számára mélyen Oroszországon belül is.
A legfontosabb ellentámadást ukrajnai belső politikai nézeteltérések torpedózták meg
A 2023-as ellentámadásnak az lett volna a célja, hogy újabb lendületet adjon az első év győzelmei után. Ám miután a partnerek háborús játékokat (szimulációs próbákat) tartottak Wiesbadenben és meg is állapodtak a stratégiában, a terv belefutott az ukrán politikába.
Az ukrán fegyveres erők főnöke, Valerij Zaluzsnij tábornok magáévá tette a tervet, amelynek központi eleme a déli Melitopol városa felé irányuló támadás volt, amellyel elvágták volna az orosz utánpótlási vonalakat. Ezzel szemben riválisának és beosztottjának, Olekszandr Szirszkij vezérezredesnek saját terve volt, ami az orosz erők bekerítését célozta a megszállt keleti Bahmut városában.
Ekkor történt, hogy az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij elfogadta Szirszkij koncepcióját is, így és az erőket és a lőszert egy főcsapás helyett két front között osztotta fel. Az ukránok soha nem szerezték vissza Bahmutot, és hónapokon belül az ellentámadás véres kudarccal végződött. (Zaluzsnij tábornok lemondott és azóta Kijev londoni nagyköveteként szolgál, helyét pedig Szirszkij vette át.)
Ezzel a fiaskóval Oroszország ismét fölénybe került, amely jelenleg is a harctéri helyzet alapvonása, és megalapozza a szilárd orosz pozíciókat az Egyesült Államok új vezetésével folytatott tárgyalásokon.