Miközben Ukrajna az orosz invázió kezdete óta a negyedik háborús évébe lép, az ország keleti frontján minden eddiginél hevesebb harcok dúlnak.
Míg a katonák utolsó erejükkel küzdenek a csatatéren, a megfáradt civilek igyekeznek a lehető legjobban megbirkózni az egyre rosszabb életkörülményekkel.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az Euronews nemzetközi tudósítója, Valerie Gauriat a kelet-ukrajnai donyecki régióba utazott, hogy dokumentálja a Pokrovszk városának környékén fennálló helyzetet, amely a háború egyik legádázabb és legfontosabb csatájának középpontjában áll.
A pokrovszki fronton zajló harcok kellős közepébe
Ez a riport a pokrovszki fronton zajló harcok kellős közepébe, egy tüzérségi egységhez és az ukrán hadsereg egyik műveleti parancsnokságára kalauzolja el Önöket.
A hadsereg egyik úgynevezett stabilizációs pontján, egy sebesült katonákat ellátó sürgősségi központban ismerjük meg a 22 éves Szasa történetét, aki a mindennapos borzalmak ellenére is kitart.
Nem messze innen, Pokrovszk városában, ahol az állandó orosz bombázások hatalmas pusztítást végeztek, az ottmaradt néhány lakos nem hajlandó evakuálni a civil áldozatok magas száma ellenére.
„Csak romokat hagynak maguk után”
„Sajnos a nyugdíjasok nem hajlandóak elmenni, ahogy azok sem, akik az ‘orosz békére’ várnak, mint mondják” – sóhajt fel Makszim, az ukrán hadsereg civil-katonai együttműködésének tisztje, miközben a romok között vezet minket. „Hisznek abban, hogy az egykori Szovjetunió helyére lépő mai Oroszország majd jön, és mindent megold. A valóság az, hogy semmit sem építenek újjá. A romokon kívül semmi sem marad utánuk.”
Riporterünk ezután nyugatabbra utazott, a nyugat-donbászi ipari régióba, amely az orosz erők potenciális célpontja. Itt található Ukrajna legtöbb szénbányája, amelyek az ország energiahálózatának létfontosságú erőforrásai.
A régió legrégebbi szénbányájában beszélgetünk az ukrán energiafronton harcoló föld alatti katonákkal.
Közöttük egyre több a nő, mivel egyre több férfit hívnak be, illetve sokan elestek a harctéren. A háború előtt a szovjet időkre visszanyúló törvény értelmében a nőknek tilos volt a bányákban dolgozniuk, most azonban a bánya föld alatti személyzetének 5%-át teszik ki.
Sokan közülük, köztük Okszana is, a háború miatt kényszerültek elhagyni otthonukat. Az életét szétzilálta szülővárosa, Bahmut bombázása, ahol édesapja és legidősebb fia életét vesztette.
Kitartani a győzelemre várva
A megélhetését biztosító bányában vigaszra talált, és úgy véli, munkájával hozzájárul a háborús erőfeszítésekhez. A háború előtt koreográfusként dolgozó Okszana a bányában töltött napja után táncórákat tart tinédzsereknek.
„A művészet és a gyerekek iránti szeretetem – ők a jövőnk – visz előre. Valamint a győzelmünkbe vetett hitem” – mondja. „Remélem, lesz hozzá elég erőm, hogy megérjem a békét.”