A volt kancellár 16 éven át vezette a berlini kormányt, de összességében nem hagyott olyan mély nyomot Németország életében, mint több elődje. Kérdőjelek maradtak utána, akár Oroszországot, akár Ukrajna NATO-tagságát, akár a tömeges migrációt tekintjük.
HIRDETÉS
A 70 éves Merkel ’Szabadság’ című önéletrajzi művét együtt írta jegyzi azzal a Beate Baumannal, aki politikai pályájának kezdete óta árnyékembere és legbizalmasabb tanácsadója volt. A ’Kobrakirálynőként’ is emlegetett Baumann arról volt hírhedt, hogy minden lehetséges eszközzel védte a politikusasszony személyes tekintélyét és integritását, akár parancsoló hangnemben is, noha nem viselt kormánytisztséget.
'Non, je ne regrette rien'
Az egyik vélemény szerint az emlékirat emlékeztet Édith Piaf ’Nem bánok semmit’ (1960) című örökzöld slágerére, melyet a maga idejében az életmű összefoglalásának tekintettek. Ugyanakkor Merkel esetében nem lehet számítani a 16 éves kancellári munka koherens elemzésére. A könyv angol kiadója, Pan Macmillan szerint a mű két alapvető részre hasítható, „2x35 év a két német államban – a Német Demokratikus Köztársaságban, és az az újraegyesített Németországban”.
Távozása óta a politikus szinte önkéntes száműzetésbe vonult, és csak ritkán kommentálta a világban beállt drámai fordulatokat, noha azok előzményeiben ő is szerepet játszott. Az előzetes recenziók szerint a 700 oldalas mű nem tartogat falrengető titkokat, intimitásokat, meglepő politikai ínyencségeket vagy leleplezéseket, és legkevésbé az önbírálatot. (Az igazsághoz tartozik, hogy a politikai flagelláció, az önkorbácsolás más politikusoknak sem szokása a memoárokban, hanem átengedik ezt a feladatot a független életrajzíróknak és a kritikusoknak.)
Merkel hosszasan felidézi az NDK-ban eltöltött gyermekkorát, majd néhány olyan jelentősebb személyiségre koncentrál, mint Donald Trump, Vlagyimir Putyin, Gerhard Schröder, Barack Obama vagy Ferenc pápa.
Nehezen vitatható, hogy a kancellár lelépése óta Németország a vergődés és a bizonytalanság több jelét mutatja, és ezek közül néhány Merkel hosszú időszakára vezet vissza. Például hogy nem teljesítette be a reménységet, hogy Németország megmaradjon a technológiai fejlődés egyik éllovasának, vagy Trump autoriter Amerikájával szemben globális szabadságeszmény világítótornya.
A polgárjogok védelmezői a szemére vetették, hogy nem használta ki kormányzati befolyását a női jogok védelmében, sem odahaza, sem a nagyvilágban. Merkel (lánynevén Angela Dorothea Kasner) valóban nem helyezte törekvéseinek központjába a nők jogait és társadalmi helyzetét, csak annyira, amennyire bármely tisztes férfi politikustól is elvárható.
„Ahogy Obama sem jelentette a rasszizmus végét az Egyesült Államokban, úgy Merkel sem vetett véget a strukturális szexizmusnak” – állapítja meg róla Anne Wizorek berlini online aktivista.
Ugyanakkor az életrajzban Merkel megjegyzi, hogy Gerhard Schröder szocdem vezető sose merészelt volna olyan hangnemet használni egy férfival, mint amit megengedett magának Merkellel szemben a 2005-ös választási kampányban.
Merkel nem hordozta női kampányok zászlaját - amit mellesleg a legtöbb vezetővé előlépett női politikus sem tesz -, hanem azt képviselte, hogy a köztársaság bármely polgárának kijár az esélyek egyenlősége és az érvényesülés lehetősége.
Kapott is bírálatot egy Zöld-párti képviselőnőtől, mert nem viselkedik 'nőként' a politikai döntések meghozatalakor. „Merkel hangsúlyosan ügyelt arra, hogy női mivolta ne legyen politikájának fő vonása. Ő inkább a lány és a bajtárs keveréke” – mondta róla Alice Schwarzer, az EMMA című feminista magazin főszerkesztője.
A legmaróbb megjegyzések egyike az volt, hogy Merkel politikájának stabil elemei a háromgombos blézerek, melyeket egyenruhaszerűen viselt, valamint a balti borostyánból készült elmaradhatatlan nyaklánc.
A férfitáborból viszont azt volt a vád ellene, hogy ő a CDU 'férfigyilkosa', mert alattomosan megbuktatta Helmut Kohlt, a párt ikonikus vezetőjét és a német egység megteremtőjét. Emellett egy női klikkre támaszkodik és irtja a párt férfi politikusait. (Emlékeztetőül: Merkel nevezte ki német védelmi miniszternek Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság jelenlegi elnökét is.)
A további bírálatok jóval fajsúlyosabbak
Merkel folyamatos kritikával szembesült, amiért Németország függővé vált az orosz gáztól és a kínai kereskedelemtől. Annak ellenére is, hogy a Krím jogellenes orosz annektálása és a német ipar Kínára való támaszkodása figyelmeztető volt.
A bírálók szerint a német határok szélesre tárása az illegális menekültáradat előtt (Willkommenskultur) súlyos belbiztonsági nyomokat hagyott maga mögött, és lehetővé tette a szélsőjobboldali AfD újbóli megerősödését is, amivel előtte kevésbé számoltak. Ez a fejlemény a német pártrendszer legkeményebb problémájává nőtt, szemben az előző 50 év szövetségi politikájának jól kiszámítható kereteivel.
Azt is mondják, hogy Merkel nem hagyott hátra jövőképet Németországnak, és nem tudta keresztül vinni a szükséges reformokat, hogy bemutassa a szövetségi köztársaság távlati erejét. Ehelyett az ország most olyan szerkezeti válsággal küszködik, amire korábban sosem volt példa, noha még tartja pozícióját, mint Európa legnagyobb és egyben a világ 4. gazdasága.
Merkel védelmében itt meg kell említeni, hogy az ukrajnai háború előre nem látható óriásterheket rótt a német gazdaságra. Ide tartozik a védelmi kiadások meredek emelkedése, amelyeket Merkel idején még sikerült Németországnak 'megspórolnia', kiváltva ezzel Donald Trump folyamatos haragját. Berlin csak idén februárban, a hidegháború óta először teljesítette a NATO-hozzájárulások 2%-os GDP-arányos kötelezettségét, ami 100 milliárd eurós többletkiadással járt.
A válságtünetek okai közé sorolják továbbá a kancellár döntését az atomenergia kivezetésére, ami megrengette az ország energetikai függetlenségét, és szinte szabad utat nyitott a csábító orosz befolyásnak.
A kompromisszumok robotosa - kemény ütközetek helyett ezernyi apró egyezség
A kompromisszumteremtés nagymesterének tartott kancellár ’bő szoknyája alatt’ sikerült sok átmeneti konfliktus elsimítania, de távozásával a ruhadarab alól előkerültek a rejtett nagyobb kérdések. A merkeli politikát most már saját konzervatív pártjában is bírálják, de ő maga nem mutatja a különösebb megbánás vagy utólagos önrevízió jeleit.
„Merkelt szerte a világon hatékony politikusnak és biztonságos alapzatnak tartották” - mondja Marcel Dirsus, a Kieli Egyetem Biztonságpolitikai Intézetének munkatársa, de „a hatalomból való kilépése óta sok német már kritikusan szemléli az örökségét. Vagy azért, mert politikája végső soron kudarcot vallott, vagy azért, mert úgy vélik, hogy tétlensége előkészítette Németország számos jelenlegi problémáját”.
A memoárban szereplő tanács - melyet Ferenc pápától kapott - jellemzi Merkel politikai módszertanát. „Hajolj, hajlíts, de vigyázz, hogy el ne törjön!” – mondta neki az egyházfő, amikor a Donald Trumppal való kapcsolatokról volt szó. A kancellárt akkoriban elrémisztette, hogy az Egyesült Államok ki akar lépni a párizsi klímaegyezményből, és kereste az ellenszert, többek között a pápánál is.
Merkel utólag elismeri, hogy végül nem tudott mit kezdeni az amerikai elnök személyiségével, és igyekezett túlélni a mandátumát, amelyet – szerinte - egy ingatlanfejlesztő logikája határozott meg. Mint felidézi: „Két különböző szinten beszéltünk. Trump az érzelmi oldalon, én a tények oldalán. Amikor észrevette, hogy hevesen tiltakozom, hirtelen véget vetett a tirádáinak, és témát váltott. Egyszerűen csak a kedvében akart járni annak, akivel beszélgetett.”
Mégis, a klímaegyezmény amerikai faképnél hagyása a német taktikázás ellenére is megtörtént.
A visszaemlékezés fontos fejezete az ukrajnai válság előtörténete
Merkel „illúziónak” tartotta, hogy Ukrajna tagjelölti státusza kellő elrettentő védelmet nyújthat Vlagyimir Putyin szándékaival szemben. Az orosz elnököt úgy jellemzi, mint aki „mindig kész büntetést osztani”, és nem érdekli a demokratikus struktúrák rendszere. Ezzel magyarázza, hogy miért nem csatlakozott az amerikai nyomáshoz, hogy Ukrajna zárkózzon fel az atlanti szövetséghez. (Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a mai napig Merkel politikát hibáztatja országa védtelenül maradásáért.)
A volt kancellár úgy emlékszik vissza, hogy a 2008-as bukaresti csúcstalálkozó ígérete Ukrajna jövőbeli tagságáról provokációnak számított Putyin számára. Szerinte az orosz vezető ezt kvázi hadüzenetként érzékelte, és közölte is vele, hogy „Ön nem lesz örökké kancellár. És akkor Ukrajna és Grúzia NATO-tagok lesznek, amit viszont én meg akarok akadályozni”.
Emlékezetes, hogy az áprilisi NATO-csúcs után szinte azonnal megérkezett az orosz figyelmeztetés, amikor augusztusban Moszkva háborút indított Grúzia ellen. A harcok eredményeként Grúzia elveszítette az ellenőrzést abháziai és dél-oszétiai körzetek felett.
Putyin, aki 2022-ben teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen, többször is azzal indokolta háborúját, hogy a NATO-nak adott választ az Oroszország határa mentén való terjeszkedésre.
„Elképzelhető lett volna akkoriban, egy vészhelyzetben, hogy a NATO-tagállamok katonailag - anyaggal és csapatokkal - válaszolnak és beavatkoznak? Elképzelhető lett volna, hogy kancellárként ilyen felhatalmazást kérek a német Bundestagtól a Bundeswehr számára, és kapok mellé többséget is?” - teszi fel önmagának a kérdést a volt kancellár. (A válasz nyilvánvaló nem.)
A tények körébe tartozik az is, hogy Merkelt a legmagasabb állam pompával tisztelték meg Moszkvában, fél évvel az ukrajnai invázió előtt.
A könyvről és Merkel politikájáról nagyobb izgalmak decemberben várhatók, amikor a volt kancellár vitapódiumon is megjelenik a kölni könyvvásáron, és Barack Obama kíséretében fellép Washingtonban is, az önéletrajz amerikai bemutatóján.