Az uniós döntéshozók a SAFE II védelmi finanszírozási eszközt mérlegelik, miközben a keleti tagállamok a hitelek helyett támogatásokat szorgalmaznak. A folytatást a SAFE I végső igénybevétele, az európai védelmi ipar fejlődése, Ukrajna, valamint a háború változó természete határozza meg.
Brüsszel 2025-ben indította el első közös védelmi hitelfelvételi programját. Egy évvel később az uniós döntéshozók már a zászlóshajónak számító finanszírozási eszköz második kiadását tervezik – és azon dolgoznak, hogy a hitelezésről a vissza nem térítendő támogatásokra helyezzék át a hangsúlyt –, miközben a jövőjét illetően több alapvető kérdés továbbra sincs lezárva.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Security Action for Europe (SAFE) program lehetővé teszi az uniós országok számára, hogy alacsony kamatozású hiteleket vegyenek fel védelmi kiadásaik finanszírozására, az EU fiskális stabilitási keretrendszerén kívül, az úgynevezett nemzeti menekülési klauzulán keresztül.
A program nagyjából egy éve fut. Az utóbbi időben az unió keleti szárnyát érő hibrid fenyegetések – mindenekelőtt a drónokkal végrehajtott légtérsértések – felgyorsítják a tagállamok hitelfelvételét, és arra kényszerítik az uniós döntéshozókat, hogy átgondolják, mi következik ezután.
A SAFE esetleges átalakításával kapcsolatban politikailag nem az a legérzékenyebb kérdés, hogy szükség van-e reformra. Az ukrajnai háború és a Trump-kormányzat fokozatos visszavonulása az európai biztonsági kötelezettségvállalásoktól együtt azt eredményezik, hogy a védelmi kiadások növelése geopolitikai kényszerré vált.
„A SAFE II kényes ügy. Amikor kimondjuk, hogy SAFE II, mindenki csak a hitelekre gondol, de azok az országok, amelyek már felvették ezeket a hiteleket, különösen a keleti szárnyon, azt mondják: nem akarunk több hitelt. Támogatást akarunk” – mondta egy, neve elhallgatását kérő bizottsági tisztviselő az Euronewsnak.
A gond az, hogy azok a tagállamok, amelyek a leginkább növelni szeretnék védelmi kiadásaikat, a jelenlegi uniós költségvetési szabályok szerint már elérték a plafont – még a nemzeti menekülési klauzula nyújtotta mozgástér mellett is. Ezért Észtország és Lettország nem tudott további hiteleket felvenni a SAFE I keretében.
Több más akadályt is le kell még küzdeni, mielőtt az Európai Bizottság előterjeszthetné az eszköz megújított változatát.
SAFE I, második kör
Miközben a védelmi kiadások meredeken emelkednek, a tagállamokban már most jelentős a szándék a további finanszírozás iránt.
Amikor a Bizottság először felmérte a tagállamok hitelfelvételi szándékát a SAFE I keretében, arra kérte a kormányokat, jelöljenek meg egy minimumot és egy maximumot. Összességében a tagállamok akár 188 milliárd eurónyi kölcsön felvételére is hajlandónak mutatkoztak, vagyis csaknem 40 milliárddal többre, mint az erre a célra elkülönített 150 milliárd euró.
Az elsődleges feladat most annak meghatározása, mekkora összeg marad felhasználatlanul a SAFE-hitelek első hullámából, miután több ország – köztük Olaszország és Románia – az eredeti kerethez képest visszafogta részvételét.
A jelenlegi becslések 8 és 18 milliárd euró közé teszik ezt az összeget, de a végleges szám csak akkor derül ki, ha valamennyi részt vevő tagállam lezárta a hitelmegállapodásait – ez várhatóan valamikor a nyár folyamán történik meg.
Ezt követően olyan országoktól, mint Lengyelország és Litvánia, második körös finanszírozási kérelmek benyújtását várják. A SAFE I kimenetele óhatatlanul meghatározza majd egy esetleges SAFE II esélyeit.
Az elmúlt hetekben több kelet-európai országot is megrázott egy sor, feltehetően ukrán eredetű drónnal végrehajtott légtérsértés, amelyeket az orosz GPS-zavarás – az úgynevezett spoofing – sodort be az európai légtérbe.
A helyzet súlyos fennakadásokat okozott. Lettország kormánya egy incidenst követően, a késedelmes reakció miatt bukott meg, Litvániában pedig egy drón légtérsértése arra kényszerítette az államfőt és a miniszterelnököt, hogy óvóhelyre vonuljanak.
Az uniós tisztviselők attól tartanak, hogy politikailag elengedhetetlen lesz, hogy a keleti szárny tagállamai bizonyítsák: a SAFE I forrásait hatékonyan költötték el, mielőtt egyáltalán szóba kerülhetne a további közös hitelfelvétel, nemhogy a vissza nem térítendő támogatások.
Védelmi ipar
A SAFE deklarált célja nem az, hogy közvetlenül pótolja a katonai képességhiányokat, hanem hogy támogassa az európai védelmi ipart, amelynek nincs stabil hazai megrendelésállománya, ezért növekedéséhez exportra szorul.
„A tagállamok nem akarják, hogy megmondják nekik, mire fordítsák védelmi költségvetésüket” – mondta egy másik bizottsági tisztviselő, rámutatva, hogy ez féltve őrzött nemzeti hatáskör, amelyet gyakran a hazai ipari szereplők erősítésére használnak.
Ez a nemzeti szempontokat előtérbe helyező megközelítés azonban azzal a kockázattal jár, hogy széttagolt, méretgazdaságosságot nélkülöző struktúra alakul ki, amely különösen a drón- és ellendrón-technológiák terén nem képes megteremteni a modern védelemhez szükséges, integrált és interoperábilis képességeket.
„Az interoperabilitás valódi hatását csak két év múlva fogjuk látni. A megrendelések idén kezdnek érkezni. Akkor majd kiderül, van-e elegendő összehangolás – de soha nincs elég” – fogalmazott az első bizottsági tisztviselő.
Ezzel párhuzamosan az európai védelmi ipar nehéz helyzetben van az olyan új katonai technológiák terén, mint a drónok: nem a gyártókapacitás hiánya okoz gondot, hanem az, hogy képtelen lépést tartani az Ukrajnából érkező harctéri innovációkkal.
„Előbb-utóbb az ukránok mindent elő tudnak majd állítani, amire szükségük van, beleértve a ballisztikus rakétákat is. Rengeteget fektetnek be. A végén az európaiak fognak vásárolni az ukrán védelmi ipartól” – tette hozzá a bizottsági tisztviselő.
Ukrajna szerepe
Jól mutatja, miként alakítja át a háború az európai védelmet, az a kérdés, hogy az EU legutóbbi, 90 milliárd eurós kijevi hiteléből mennyit költenek majd uniós gyártású eszközökre.
Az összegnek csak mintegy kétharmada jut fegyverzet és katonai felszerelés vásárlására. Bár Ukrajnát arra ösztönzik, hogy európai beszállítóktól vásároljon, uniós tisztviselők is elismerik, hogy az európai termelés nem elégíti ki maradéktalanul Kijev igényeit.
Ezért dolgoznak magas rangú bizottsági tisztviselők azon, hogy összehozzák az európai gyártókat az ukrán beszerzési hatóságokkal, és így biztosítsák, hogy a kínálat találkozzon a kereslettel.
Az EU továbbra is kapacitáshiánnyal küzd kritikus területeken – mindenekelőtt a ballisztikus rakéták elleni rendszerek terén. Ukrajna elsősorban az amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rendszerre támaszkodik; bár érdeklődik a francia–német SAMP/T iránt is, annak gyártása messze elmarad Kijev szükségleteitől.
A gyakorlatban Ukrajna várhatóan az EU-tól felvett pénz nagy részét saját védelmi iparára költi majd, különösen azokra az ágazatokra, ahol egyértelmű előnye van – így a harcban már bizonyított dróntechnológiára.
Az európai ipar lemaradásának kockázatát tovább növeli, hogy az uniós székhelyű védelmi cégek – különösen a kisebbek – hosszú távú megrendelések nélkül nem tudják megindokolni új gyártókapacitások kiépítését.
Az uniós tisztviselők ezért úgy látják, hogy az ukrán védelmi vállalatokkal közösen létrehozott vegyesvállalatok révén lehet az ukrán szaktudást és technológiai előnyt beépíteni az európai gyártósorokba – néhány tagállam azonban attól tart, hogy ez lehetőséget adna Kijevnek saját nemzeti bajnokaik bekebelezésére.
Lehetséges forgatókönyvek
Miközben a bizottsági tisztviselők egy lehetséges SAFE II-n gondolkodnak, azokat a stratégiai forgatókönyveket is mérlegelniük kell, amelyek között ezekre a kiadásokra sor kerülhet.
Az Egyesült Államok kormányának egyre erősödő eltávolodása Európától, az ukrajnai frontvonal változásai és a Hormuzi-szorosban zajló elhúzódó válság együttesen növelik a bizonytalanságot a nemzetközi világrendben.
Sok uniós tagállam számára központi aggodalomra ad okot, hogy az amerikai kormány nyíltan azt tervezi: fokozatosan csökkenti elkötelezettségét Európa biztonsága iránt – nemcsak a hagyományos erők terén, hanem az úgynevezett stratégiai támogató képességekben is, amelyek a modern hadműveletek logisztikai gerincét adják.
Kedden Andrius Kubilius védelmi biztos arra figyelmeztetett, hogy az USA európai katonai eszközeinek kiváltása akár 500 milliárd eurójába is kerülhet az EU-nak, vagyis akkora űrt jelent, amelyet elképzelhetetlen, hogy a tagállamok önállóan pótoljanak.
„El kell kezdenünk azon gondolkodni, hogyan ösztönözzük a tagállamokat stratégiai támogató képességeik fejlesztésére” – mondta, hangsúlyozva: a megfelelő pénzügyi eszköz kialakítása azért is nehéz, mert az ilyen képességek iránti kereslet egyelőre nem látható tisztán.
„Milyen háborúra készülünk? A frontvonal 2022-ben egészen máshogy nézett ki, mint most. Azt pedig végképp nem tudjuk, hogy 2030-ban hogyan fog kinézni” – fogalmazott Kubilius.