Egy kamion beleütközött egy munkagépbe és kigyulladt, majd nem sokkal később a kialakult sorban álló teherautóba hajtott bele egy kisbusz. A kamion sofőrje és a kisbusz hét utasa életét vesztette.
Nyolc ember meghalt az M1-es autópályán péntek hajnalban, miután gyors egymásutánban két baleset is történt Győr közelében. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint 4 óra 30 perc körül a Hegyeshalom felé vezető oldalon, a 114-es kilométernél egy tehergépkocsi nekiütközött egy munkagépnek, majd kigyulladt. A teherautó vezetője a helyszínen életét vesztette.
Nem sokkal később, 5 óra 10 perc körül a 113-as kilométernél egy kisbusz nekiütközött egy, az előző baleset miatt álló tehergépkocsinak. A kisbuszban kilencen utaztak, közülük hét ember a helyszínen meghalt, ketten megsérültek. A kisbusz első fele szinte teljesen megsemmisült a balesetben.
A rendőrök a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták a pályaszakaszt, a forgalmat elterelték. Az Útinform órákkal később, délelőtt 11 óra körül közölte, hogy újra megindult a forgalom az autópályán.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a baleset után néhány órával bejelentette, hogy a baleset áldozatai mind férfiak voltak. A kigyulladt teherautó török, a kamionba belehajtó kisbusz pedig moldáv rendszámú volt, mindegyik áldozat külföldi állampolgár volt.
Egy útfelújítás helyszínén történt az első baleset
Magyar Péter miniszterelnök a kormány nevében részvétét fejezte ki a balesetben elhunytak családtagjainak, a sérülteknek pedig jobbulást kívánt, és azonnali jelentést kért arról, hogy az M1-es autópályán lévő terelések milyen közlekedésbiztonsági veszélyekkel járnak.
"A ma hajnali tragikus baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kérek az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről" - írta a kormányfő a Facebook-oldalán.
A jelentést a a Magyar Közút Nonprofit Zrt. fogja elkészíteni. Az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. ezzel párhuzamosan azt közölte az MTI-vel, hogy a baleset az M1-es autópálya azon szakaszán történt, ahol nem autópálya-bővítési, hanem felújítási munkálatok zajlanak, június 9-től várhatóan június 23-ig.