Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Európai hírek Tusk: az EU nem teljes Szerbia nélkül Szerbia egyelőre csekély előrelépést tett a jogállamiság és a demokratikus reformok terén, továbbá külpolitikáját is összhangba kell hoznia az EU-val, ami magában foglalja az Oroszországgal szembeni szankciókat is. 24/10/2024
Európai hírek Megérkeztek az első észak-koreai katonák az ukrajnai frontra Közben megszavazta az orosz alsóház az észak-koreai-orosz katonai egyezményt. 24/10/2024
Európai hírek Orosz csapatok nyomulnak be Szelidovéba Emiatt az oroszoknak nem jutott erejük érdemi támadásra Pokrovszk ellen, amelynek elfoglalása elvileg a Kreml legfőbb prioritása a térségben. 24/10/2024
Világ Léggömbháború a két Korea között Egy észak-koreai léggömb szállította – már második alkalommal - a hulladékot a dél-koreai főváros központjába. Egyre élesebb a retorikai a két Korea között, miközben Phenjan szélesíti együttműködését Oroszországgal. 24/10/2024
Görögország Görögország: katolikus papokat gyanúsítanak pénzmosással Az illetékes hatóság elnöke továbbította a vizsgálat dokumentumait az ügyészségnek büntetőeljárás lefolytatása céljából. 24/10/2024
Europe in Motion Hogy alakul az EU zöldenergia import-exportja? Az Eurostat új adatai szerint a kiegyensúlyozott import-export még messze van a megvalósulástól. 24/10/2024
Európai hírek Lengyelország kiutasít 10 orosz diplomatát Az orosz külügy jelezte, hogy készüljenek a lengyel diplomaták a válaszlépésre. 24/10/2024
Grúzia "Orbanizáció szteroidokon" - tudományos kutatók így jellemzik Grúzia távolodását az EU-tól Az Eurnoews szakértőket kért meg arra, hogy jellemezzék a grúziai helyzetet. Az ország döntő jelentőségű választásokra készül. 24/10/2024
Ukrajna Ukrán hadifoglyokat végeztek ki orosz katonák Az ukrán főügyészség közölte, az ügyben büntetőeljárását indítottak a háborús törvények megsértése és előre megfontolt emberölés címén. 24/10/2024
Kulturális hírek Fizetős lesz a párizsi Notre-Dame látogatása A francia kulturális miniszter, Rachida Dati öt eurós belépődíjat javasol a turistáknak. 24/10/2024
Magyarország Miért küld Orbán Viktor katonákat Csádba? A magyar és a csádi kormányzat között furcsa barátság szövődik egy közös céllal, mégpedig hogy megfékezzék az Európába irányuló fekete-afrikai migrációt. 24/10/2024
Európai hírek Kivonul Oroszországból az Auchan A francia szupermarketlánc oroszországi leányvállalataira állítólag helyi vevőket találtak. 24/10/2024
Európai hírek A Hamász terrorszervezet nem kér katonai segítséget Oroszországtól Prioritásként kezelhetik a két orosz állampolgárságú túsz szabadon bocsátását, de az Izraellel kötött csereüzlet részeként. 24/10/2024
EuroVerify Donald Trump kereskedelmi vámjai ártanának Európának? Az EU egyre inkább az amerikai exportpiacra támaszkodik, ami sebezhetővé teszi a Trump kereskedelempolitikájának potenciális sokkhatásaival szemben. 24/10/2024
Oroszország Deeszkalációra van szükség – ezen kívül konkrétumot nem mondtak a háborúkról a BRICS-csúcson A feltörekvő államok kazanyi csúcstalálkozóján az orosz, a kínai és az iráni elnök értekezett a geopolitikai válsággócokról, de konkrét megoldási javaslatokat nem mutattak fel. 24/10/2024
Európai hírek Libanon pénzügyi támogatására szervezett nemzetközi konferenciát a francia elnök Emmanuel Macron 100 millió eurós segélycsomagot ígért, és tűzszünetre szólított fel a közel-keleti országban. 24/10/2024
Magyarország Esther Horvath, a sarkköri kutatók mindennapjainak fotókrónikása A soproni születésű, nemzetközileg elismert fotográfus célja bemutatni a tudományos megfigyelések mögött rejlő fáradságos, türelmet igénylő munkát, amelyet a 90-es évek óta egyre nagyobb számban már nők is végeznek. 24/10/2024
Libanon Már Türosz támadására készül az izraeli hadsereg Ismét hevesen bombázta a libanoni fővárost az izraeli légierő. Az evakuálási parancsot az ókori város, Türosz lakosságára is kiterjesztették. 24/10/2024
Amerikai Egyesült Államok Felerősödhet az orosz, kínai, iráni befolyásolás az amerikai elnökválasztás előtt Orosz ügynökök egyre határozottabb lépéseket tesznek, hogy kevesebb mint két héttel a választás előtt aláássák Harris kampányát – írja legújabb jelentésében a Microsoft. Kína is dezinformációkkal próbál eredményeket elérni, Irán pedig egyelőre kivár. 24/10/2024
Észtország Keményvonalas orosz és kínai politikát vivő „külügyminisztere" lesz az EU-nak Kaja Kallas volt észt miniszterelnök az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője poszt várományosa – a politikus személye egyúttal jelzi, milyen irányú lesz az EU diplomáciája a következő években. 24/10/2024
Európai hírek Venezuelai ellenzéki vezetők kapták az EU legrangosabb emberi jogi díját A Szaharov-díjat Maria Corina Machado és Edmundo González Urrutia kapta a demokráciáért folytatott küzdelméért. 24/10/2024
Lengyelország Egy lengyel rádió mesterséges intelligenciára cserélte az újságíróit A krakkói OFF Radio műsoraiban hanggenerátorok mesterséges hangját lehet hallani valódi emberek beszéde helyett. 24/10/2024
Világ Nő a muszlimokat érő diszkrimináció az EU-ban Az európai országokban élő muszlimok 47 százaléka tapasztal faji megkülönböztetést. A diszkrimináció 2016 óta növekszik nagy mértékben, vagyis nagyjából a menekültválság kezdete óta. 24/10/2024
Európai hírek Az eltűnt menekült gyerekekről szóló oknyomozás nyerte az EU újságírói díját A Lost in Europe nevű csoport kapta a 2024-es Daphne Caruana Galizia-díjat az Európába kísérő nélkül érkező több mint 50 ezer menekült gyermek eltűnését feltáró munkájukért. 24/10/2024
Grúzia A grúz választás tétje: EU vagy Oroszország Szombaton sorsdöntő parlamenti választást rendeznek a kaukázusi országban. A hasonló tétű moldovai népszavazáson egy hete hajszál híján lett meg az uniós integráció támogatása, Grúzia esete nehezebb. 24/10/2024
EuroVerify Oroszország áll a legutóbbi európai gyújtogatások mögött? Oroszország állhat-e az európai gyújtogatások mögött? - ezúttal erre a kérdésre kereste a választ az EuroVerify adása. 24/10/2024
Világ Magyar támogatás nélkül is jóváhagyta az EU Tanácsa az Ukrajnának szánt 35 milliárd eurós csomagot Az uniós testületben Magyarország és Málta tartózkodott, a többi állam igennel szavazott az Ukrajna megsegítésére szánt csomagra, amelyet az Európai Parlament kedden megszavazott. 24/10/2024
Magyarország Külföldi lapok: Orbán újra a Szovjetunióhoz hasonlította Brüsszelt A nyugati lapok szinte egyöntetűen arra a miniszterelnöki üzenetre kapták fel a fejüket, hogy Magyarországnak ellen kell állnia a brüsszeli akaratnak, illetve hogy az EU bele akarja hazánkat rántani egy háborúba. 24/10/2024
Amerikai Egyesült Államok Újabb modell vádolja Trumpot szexuális visszaéléssel Stacey Williams szerint a volt amerikai elnök 1993-ban „letaperolta”, miután Jeffrey Epstein bemutatta őket egymásnak. Trump szóvivője tagadta a vádakat, amelyek az elnökválasztás előtt néhány nappal láttak napvilágot. 24/10/2024
Európai hírek A török kormány szerint kurd szélsőségesek állnak a terrortámadás mögött Nem egyértelmű, hogy a támadás már véget ért-e, mindenesetre az eddigi információk szerint öten haltak meg, több mint húszan megsérültek, és két támadót „semlegesítettek”. A támadás után a török hadsereg gépei légicsapásokat indítottak a PKK állásai ellen Észak-Irakban és Szíriában. 24/10/2024