NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Emberek százai keresnek maguknak társat az öngyilkossághoz az interneten

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció Szerzői jogok Christophe Ena/AP
Szerzői jogok Christophe Ena/AP
Írta: Magyar Ádám
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A népszerű randiappokhoz hasonlóan működik a weblap, ahol öngyilkosok találhatnak maguknak partnert. De olyanok is vannak a felhasználók között, akik egyáltalán nem akarnak végezni magukkal: őket inkább a sebezhető fiatal nők becserkészése érdekli.

HIRDETÉS

Több mint 700 brit ember adott fel öngyilkospartner-kereső hirdetést az elmúlt években egy honlapon a BBC oknyomozó anyaga szerint, és más nemzetek tagjai is szerepelnek a felhasználók között. A jelenség egyáltalán nem új: már 2019-ben is volt olyan eset, amikor a weblapon megismerkedett fiatalok közösen béreltek ki egy lakást egy éjszakára, majd együtt vetettek véget az életüknek.

Egyikük, Brett édesanyja azóta szinte megszállottan figyeli a lapot, és úgy látja, hogy az nagyjából úgy működik, mint valamelyik népszerű randialkalmazás. Azzal a kivétellel, hogy itt nem szerelmet vagy kalandot keresnek a regisztrálók, hanem társat az életük kioltásához. A lap pedig minden segítséget megad ehhez, még tanácsokat is közöl a sikeres öngyilkosság végrehajtásához. Az egyik általuk javasolt vegyi anyag segítségével már több mint százan vetettek véget az életüknek az Egyesült Királyságban.

„Öngyilkos akarsz lenni? Én tudok segíteni"

Az öngyilkospartner-kereső csak regisztrált felhasználóknak elérhető, ezért a BBC újságírói létrehoztak egy álprofilt a weblapon. Ehhez meg kellett adniuk a kitalált személy életkorát, nemét, lakóhelyét, és azt is, hogy hogyan szeretne meghalni. Ugyanezen a folyamaton mennek végig azok is, akik komoly szándékkal regisztrálnak. A BBC tud olyan családról, ahol már ketten is megtették ezt, majd néhány hónap különbséggel mindketten ugyanazzal a vegyszerrel mérgezték meg magukat, egy hotelszobában, egy ismeretlen mellett.

A létrehozott álprofillal az újságírók aztán elkezdtek fórumozni, és hamar találkoztak olyan felhasználókkal is, akik egyáltalán nem akarták megölni magukat. A leghíresebb ilyen eset a bíróságig is eljutott: a 31 éves Craig McInally kifejezetten olyan sebezhető, öngyilkosságra hajlamos lányokat keresett a weblapon, akiket ki tud használni. Egy 25 éves nőt rávett arra, hogy jöjjön fel hozzá a lakására és gyakorolják együtt, hogyan kell öngyilkosnak lenni. A nőt aztán addig fojtogatta, amíg el nem vesztette az eszméletét.

Ráadásul nem ő volt az egyetlen áldozat. A glasgow-i bíróság megállapította, hogy a férfi több nőt is felcsalt magához hasonló körülmények között, és mindegyiküket az öngyilkospartner-keresőn ismerte meg. Egy 22 éves román nő, Roberta Barbos szintén felment hozzá, majd a találkozó után kijelentette, hogy többé nem akarja látni, és végül megölte magát. McInallyt végül 2 év 3 hónapnyi börtönre ítélték, és élete végéig megfigyelés alatt marad.

Az óceán sem jelent akadályt

Az elmúlt években két olyan esetre is fény derült, amikor amerikai állampolgárok csak azért utaztak át az Egyesült Királyságba, hogy segítsenek egy fórumon megismert fiatal nőnek az öngyilkosságban. Egy minnesotai férfi 11 napot töltött egy hotelszobában egy 21 éves lánnyal, aki végül megmérgezte magát. A férfi azt állítja, hogy aludt az öngyilkossági kísérlet közben, és miután felébredt, rögtön hívta a mentőket. A lány életét azonban már nem lehetett megmenteni. A rendőrség kihallgatta a férfit, de végül elengedte.

Egy másik amerikai férfi négy öngyilkosságra készülő emberrel is találkozott és egy nőnek egy fegyvert is átadott, de őt végül sikerült megállítani, mielőtt véget vetett volna az életének. Ez az ember szintén járt Londonban, hogy találkozzon valakivel, aki öngyilkosságra készült, és végül szintén megúszta a tetteit büntetés nélkül.

A honlap működése már a politika figyelmét is felkeltette: 2023-ban még az előző brit kormány elfogadott egy kiberbiztonsági törvényt, melynek értelmében a felügyelő szerv felfüggesztheti a fórum működését, és emellett a jelenlegi kormány is elkötelezettnek mondja magát. Konkrét lépések viszont még nem történtek, a felügyelő hatóság most azt vizsgálja, hogy hogyan kell végrehajtania a törvényben foglaltakat.

Magyarországon az öngyilkosságban való közreműködés bűncselekménynek minősül, és egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel büntetendő. A törvény szövege szerint a büntetés nemcsak a segítségnyújtókra vonatkozik, hanem azokra is, akik rábírnak valaki mást az öngyilkosságra. A büntethetőséghez pedig nincs szükség arra, hogy az öngyilkosság sikeres legyen, elég, ha az alany megkísérli azt.

Ha Önnek vagy a környezetében élő más embernek öngyilkossági gondolatai vannak, az ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat tud segíteni! A 116-123 és a 06-80-810-600 telefonszámokon várják a hívásokat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Öngyilkosságokban segítettek, most a vádlottak padján ülnek

Öngyilkos lett Csernobil rákbeteg főmérnöke, a katasztrófa utolsó közvetlen tanúja

Angus Cloud édesanyja azt mondja, fia biztosan nem akart öngyilkos lenni