Az izraeli tússzal megásatták saját sírját. Egy másikat egyedül hagytak, sokáig barlangszerű cellájának rácsához bilincselve. A magyar-izraeli kettős állampolgárságú túsz családját meghívták Budapestre. Nem mentek, mert nem kaptak választ a kérdésükre: találkozhatnak-e Orbán Viktorral.
HIRDETÉS
„A rémálmunknak vége” – ezt mondta fellélegezve Ilan Gilboa-Dalal röviddel azelőtt, hogy 738 nap elteltével viszontláthatta fiát.
A 24 éves Guy Gilboa-Dalal egyike volt annak a 44 személynek, akit 2023. október 7-én a Nova fesztiválon ejtettek túszul a terroristák. Talán szerencsésnek mondhatja magát, mert túlélte – viszont több mint két éven át kilátástalannak tűnő helyzetben sínylődött. Kétszázhatvan fiatalt lemészároltak a Negev-sivatagban rendezett zenei rendezvényen. A rajtaütésszerű támadásnak összesen több mint 1200 áldozata volt a Nován és az izraeli kibucokban.
A napjainkig tartó pusztító izraeli válaszcsapásnak 67 ezer áldozata volt – a gázai egészségügyi minisztérium adatai szerint.
Azon a tragikus napon, október 7-én összesen 251 izraelit, 226 civilt és 25 katonát hurcoltak Gázába – az ENSZ jelentése szerint. Ötvenegyen közülük nem érték meg szabadulásukat.
Az utolsó, életben maradt húsz túsz – kivétel nélkül férfiak – megviselten, a kikényszerített békemegállapodás részeként érkezett vissza Izraelbe.
„Végre biztonságban, velünk leszel. Soha többé nem hagyunk el” – üzente Ilal hosszú idő elteltével hazatérő fiának, Guynak.
Csak átmenetileg élvezhették a viszontlátás örömét. A kiszabadult, 21 és 48 év közötti férfiak még jó ideig nem mehetnek haza. A következő napokat kórházban töltik, utána pedig hetekig, akár hónapokig tartó rehabilitáció vár rájuk.
Az elszigeteltség
Önmagában iszonyatos, ha – kivált ártatlant – akarata ellenére hónapokon-éveken át tartanak fogva, még szörnyűbb, ha embertelen körülmények között. Az utolsó húsz férfit kivétel nélkül ellenséges katonának tekintették, még a civileket is. Megpróbáltatásaik emiatt sokkal keményebbek voltak azoknál, akik korábban szabadultak, vagy akiket korábban sikerült kiszabadítani – írta a Times of Israel.
Avinatan Or civil, a számítógépes óriáscég, az Nvidia alkalmazottja volt Tel-Avivban. Őt és barátnőjét, Noa Argamanit, aki a Nova szervezésén dolgozott, a fesztiválról rabolták el. Ekkor készült a Hamász elhíresült felvétele, amelyen a motorra tuszkolt nő az életéért könyörög, és segélykérőn nyújtja a karját a férfi felé, akit marcona fegyveresek szakítottak el tőle.
Noa Argamanit tavaly júniusban szabadították ki az izraeli katonák, Or azonban csak most tért haza. Találkozásuk filmbe illő volt.
Avinatan Ort fogsága 738 napja alatt nem kényeztették, kivált azok után nem, hogy szökni próbált. Büntetésből egy éven át a barlangszerű, egy matracnál nem sokkal nagyobb cellájának rácsához bilincselték – mesélte apja.
Or volt az egyetlen túsz, akit teljesen elszigetelten, egyedül tartottak fogva. Szabadulásáig nem találkozott más fogollyal.
A hosszan tartó éheztetés következtében testsúlyának 30-40 százalékát veszítette el – az orvosok megállapítása szerint. Az első kívánsága mégsem egy kiadós ebéd volt, hanem az, hogy rövidke időt meghitt egyedüllétben barátnőjével és sorstársával, Noa Argamanival töltsön. Az „első közös cigarettánk két év után” – így hívták ezt a pár percet.
A testvérek
Ornak a hírekből csak annyi jutott fülébe, hogy az izraeli erők tavaly júniusban kiszabadították néhány társát. Köztük volt Noa Argamani is.
A sikeres izraeli mentőakció után a többi túszt a gázai alagútrendszerben bújtatták el. Egyikük, Elkana Bohbot – szintén láncra verve – itt töltötte fogsága legnagyobb részét. Két év alatt elvesztette idő- és térérzékét.
Az esküvője napjára azonban emlékezett, és ragaszkodott ahhoz, hogy lezuhanyozhasson az évforduló tiszteletére. Kezdetben elutasították a kérését, végül azonban engedtek. Levették láncait, és gyorsan letusolhatott. A külvilágból csak arról értesült, hogy hozzátartozói a szabadon bocsátásáért könyörögnek, és tüntetéseken vesznek részt a tel-avivi Túszok terén.
Az elrabolt testvéreket, Gali és Ziv Berman ugyanazon a területen, de egymástól elkülönítve tartották fogva – teljesen elzárva a külvilágtól.
Két év elteltével, a szabadulásuk napján találkoztak egymással először.
Néha koplaltak, néha nem. Néha héberül szólították meg őket. Arról hallottak, hogy az izraeli hadsereg valahol műveleteket indított a közelükben.
A lélektani hadviselés
A terroristák fegyvert szegeztek a foglyok fejéhez, és megölésükkel fenyegették őket, amikor nem voltak elégedettek szereplésükkel a propagandavideókban, vagy ha nem voltak együttműködésre hajlandók – nyilatkozta egy meg nem nevezett túsz rokona az Israel Hayom napilapnak.
„Voltak összeomlás és könnyek pillanatai” – mondta egy másik hozzátartozó a túszokról, akik néha hosszú időn át alig láttak napfényt. A fizikai és mentális kétségbeesés határán „megpróbálták egymást támogatni”.
Akadtak ezzel szemben olyan alkalmak is, amikor a terroristák a túszok társaságát keresték. Egyszer például hiányzott egy játékos a kártyajátszmában – az egyik foglyukat ültették a helyére, majd ebből rendszert csináltak.
Matan Angrestnek azonban nem volt ilyen szerencséje. Ő ugyanis katona volt.
„Nagyon súlyosan bántalmazták” a fogság első hónapjaiban – idézte fel édesanyja, Anat Angrest a 12-es csatornának adott interjújában. Matan azt mondta neki: nem volt hajlandó megtörni a „szörnyetegek” kedvéért.
A gázai alagutakban szinte semmiről sem értesült, őt viszont azzal traktálták, hogy „Izrael letett róluk”, a Hamász pedig legyőzi az ellenséget. A következő támadásukat az évforduló napjára, október 7-re időzítették – áltatták rabjukat.
Matan azonban hallotta a heves izraeli bombázásokat és a magasban elzúgó vadászgépeket. Mellette leomlottak a falak. A törmelék alatt rekedt. Megpróbálta túlélni – mesélte szabadulása után anyjának.
Az utolsó négy hónapban egy kis, sötét alagútban vergődött, közvetlenül a túszcsere előtt azonban kiadós fogásokat kínáltak neki.
Elrablása részleteire nem emlékszik, csak arra, hogy egy előző csatában elvesztette több barátját. Azt hazudták neki, hogy a holokausztot túlélő anyai nagyszülei is meghaltak.
A sírásás
Guyt az utolsó hónapban kényszerrel etették – mondta apja, Ilan Gilboa-Dalal. Ezt azzal magyarázta, hogy világszerte felháborodást váltott ki az Al-Kasszam Brigádok elnevezésű terrorszervezet által közzétett felvétel, amelyen a csontig lesoványodott, 24 éves Evyatar Davidot arra kárhoztatták, hogy ássa meg saját sírját az egyik szűk gázai alagútban.
Evyatar addig Guy társa volt a cellában, de egy hónapja különválasztották őket, és Guyt átköltöztették egy másik alagútba, Alon Ohellel együtt.
Napokon át azzal hitegették őket, hogy rövidesen szabadulnak, végül 738 nap elteltével ugyanazon a napon térhettek vissza Izraelbe.
A névtelen magyarok
Omri Mirant 23 különböző helyen tartották fogva Gázában a föld felett és az alagutakban egyaránt – mondta bátyja a Ynet hírportálnak. Nadav szerint néha főzött a smasszereknek, akik „imádták a főztjét”.
Másoktól eltérően pontosan ismerte a naptár állását, és azt is számolta, hány napja van fogságban. Ő volt az, aki elvétve kártyázott a túsztartókkal.
A magyar-izraeli kettős állampolgárságú Omri Mirant felesége és két gyermeke szeme láttára hurcolták el 2023. október 7-én. A család a Nahal Oz kibucban élt, ahol a férfi shiatsu terapeutaként és kertészként dolgozott.
A terroristák három órán át élőben közvetítették a kibuc megszállását, és a többi között Omri Miran elrablását. Az akkor még csak kétéves kislánya kétségbeesetten futott utánuk, és apja szabadon bocsátását követelte zokogva.
Elfogása óta idén áprilisban egy, a Hamász által megosztott propagandafilmben szerepelt, a közben szabadon bocsátott túszok pedig megerősítették, hogy jól van. Egy ideig az amerikai-izraeli Keith Siegel mellett tartották fogva – írta a Jerusalem Post.
A Miran családot áprilisban meghívták, hogy csatlakozzanak a Budapestre induló izraeli kormányküldöttséghez. A javaslatot elutasítottuk, mert nem kaptunk választ arra a kérésünkre, hogy találkozhassunk Orbán Viktorral – nyilatkozta akkor Omri apja, Dani Miran.
A felháborodást Izraelben azonban Benjámín Netanjáhú váltotta ki, aki egy röviddel később törölt bejegyzésében nevének említése nélkül „magyar túszként” emlegette Omri Mirant.
„Remélem, nem felejtette el a nevét, és azt sem, hogy rajta kívül 58 túsz vár arra, hogy hazahozzák őket” – reagált indulatosan Omri felesége. Lishay arra is emlékeztetett, hogy férjén kívül még egy „magyart” tartanak túszul, Ilan Weiszt.
Ilan Weisz nem élte túl fogságot. Az izraeli katonák augusztus elején találták meg holttestét.
A rehabilitáció
Az utolsóként hazatérő túszok közül a 24 éves Alon Ohel szenvedte a legsúlyosabb sérüléseket, ráadásul egyik szemére megvakult. Mindannyiukra, köztük az elhunytak családtagjaira is hosszú, folyamatos orvosi és pszichológia rehabilitáció vár a külön erre a célra létrehozott, a Hazatérő Túszok Osztályán, a Tel-Avivtól északkeletre fekvő Petah Tikvában található Rabin egészségügyi központban – írta a Guardian.
A rehabilitáció „hosszú és összetett folyamat, amely felelősséget, koordinációt és együttműködést igényel” – jelentette ki Hagai Levine professzor, az orvosi csapat vezetője.
Hogy mi várhat a most szabadult túszokra, talán Emily Madari példája sugallhatja.
A brit-izraeli túsz már elrablása során elvesztette két ujját. A januári szabadulása után több műtéten esett át, majd hónapokig tartó rehabilitáció várt rá. A kezét soha többé nem fogja ugyanúgy használni, mint korábban; a fogva tartása során nem kezelt vágás soha nem szabályosan behegedni, a lelki traumák pedig a mai napig kísértik.
Az izraeli foglyokat nyomorúságos körülmények között azért tartották életben, hogy alapul szolgálhassanak a túszcseréhez. Az utolsó húsz izraeli férfival egyidejűleg kétezer palesztint engedtek szabadon az izraeli börtönökből – jelentette a New York Times.
„Az érzés leírhatatlan” – mondta boldogan Nasszer Sehadeh. Tizenhét évre ítélték, mert autójával izraeli katonák közé hajtott, akik túlélték a merényletet. Napokkal ezelőtt közölték vele, hogy három év elteltével szabadon engedik.
A ciszjordániai Rámalláh városában üdvrivalgással ünnepelték a palesztinok tömeges szabadulását.