EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Szétesés fenyegeti az amerikai pontonhidat Gázában - nehezen állja a tenger ostromát

A szerkezet átadása előtt
A szerkezet átadása előtt Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Ferenc SzéFNMENA
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az Egyesült Államok által biztosított fontos logisztikai eszköz rendeltetése a gázai lakosságnak szánt segélyek biztonságosabb eljuttatása. Az amerikai haditengerészet több százmillió dolláros egységét azonban nehéz üzemeltetni a viharos partszakaszon.

HIRDETÉS

A hétvégi heves hullámázások megtépázták a Rafah-tól északra található, 550 méter hosszú mesterséges móló szerkezetét, amelynek több darabja leszakadt és ellenőrizhetetlen sodródásba kezdett.  

Az amerikai hadsereg központi parancsnokságának (CENTCOM) jelentése szerint a szerkezet valóban elveszítette néhány alkotórészét, de a mesterséges móló továbbra is működik, bár csökkentett kapacitással. 

Figyelmeztettek azonban arra, hogy a szállítmányok kirakodása mostantól több időt vehet igénybe, és szükség esetén ideiglenesen teljesen le is kell állítani, ha nagyobb karbantartásra lenne szükség.

A parancsnokság közölte, hogy a humanitárius segélyszállítmányok szállítása közben az úszódokkot lekapcsolták a vontató kishajóról, és egyes úszó egységek elszabadultak. 

A dokk egy része később az izraeli asdodi partszakasz felé sodródott, míg a harmadik és negyedik hajó Izrael partjainál, Askelon közelében tudott kikötni. Személyi sérülésről nem érkezett jelentés, és jelenleg az izraeli és az amerikai haditengerészet igyekszik a hajókat visszajuttatni az eredeti célponthoz. 

Eddig egy vontató és egy szállítóhajó (LCM) sodoródott partra Izraelben – erősítette meg egy amerikai tisztviselő. Az LCM-ek járműveket szállítanak, és különösen a második világháború idején használták csapatok és tankok kétéltű partraszállására.

Májusi működésbe helyezése óta a 320 millió dollár értékű móló a segélyszállítmányok egyik legfontosabb belépési pontja lett, amelyen naponta 800-1000 tonna rakomány érkezett átlagosan Gázába. 

A hídfőt izraeli utászok alakították ki azért, hogy a Hamász és támogatói ne élhessenek azzal a váddal, hogy amerikai szárazföldi behatolás történt.

Tengeri úton korábban is történtek kísérletek segélyek bejuttatására, de a legtöbb hajó nem volt alkalmas a sekélyvízi kirakodásra. Az amerikai haditengerészet speciális laposfenekű bárkákat vett igénybe a célra, a móló alkotórészeit pedig a General Frank S. Besson szállítóhajó vitte a helyszínre. 

A móló távlati képe.
A móló távlati képe.Anadolu

Az alapvető szállítmányok 90%-a Ciprusról érkezik, és ezek partra juttatását biztosítja az amerikai hadsereg JLOTS (Joint Logistics-Over-the-Shore) úszó mólója. A létesítmény megépítését az Unió helyzetéről szóló éves kongresszusi beszámolójában jelentette be Joe Biden elnök.

A katonai elemzők akkor elsősorban a harcászati biztonság kérdését emelték ki, mivel egy álló célpontról van szó, aminek fedélzetét fokozott védelem alá kell helyezni. Az időjárási és tengeri veszélyekről viszont kevesebb szó esett, és most ezekre nagyobb figyelmet kell fordítani.

A művelet során eddig két amerikai katonai személy szenvedett súlyos sérülést, de nem harci cselekmények, hanem üzemhibák miatt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Egyre több segély jut el a Gázai övezetbe

Brit hadihajó segíti a segélyezést Ciprus és a Gázai övezet között

Katonai mólót épít az amerikai hadsereg Gáza partjánál, hogy gyorsítsa a segélyszállítmányokat