Világ
Karácsonyi Szeretetlakomával támogatják a rászorulókat a krisnások
A magyar Krisna-tudatú Hívők egyháza a debreceni elosztóponton Advent idején többször osztanak meleg ételt, tartós élelmiszereket, ruhákat és játékokat. Rajtuk kívül bár a katolikus és a református egyház is szervez ételosztást, egész évben egyedül a baptisták próbálkoznak hasonlóval.
Világ
A gyermeksegélyezéssel foglalkozó szervezetek decemberben fokozott erőfeszítésekkel dolgoznak
A MikulásGyárban huszonyegyedik alkalommal, a WestEndben huszonötödjére tartják meg a jótékonysági akciókat. Míg az előbbi civil felajánlásokkal és példátlan önkénteshaddal dolgozik, az utóbbi rendezvényért felelős Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat partnercégekkel szervezi meg az ajándékozást.
Világ
Végre eljutnak a segélyszállítmányok Gázába, de a palesztinok szerint alig van bennük valami
A helyiek azt nehezményezik, hogy az ENSZ közel-keleti palesztin menekülteket segélyező hivatala sokkal több dolgot rakott a dobozokba. Csakhogy az UNRWA-t Izrael kitiltotta az övezetből miután kiderült, hogy tagjai együttműködnek a Hamásszal.
Magyarország
Már 3 éve működik hajléktalan nőket traumatudatosan ellátó nőgyógyászat Budapesten
Az ország első ilyen nőgyógyászati rendelőjének létrejöttében oroszlánrésze volt a Budapest Bike Maffiának, amelynek Vitamin Kommandója több mint 14 éve visz szendvicseket a belvárosi utcák hajléktalanjainak.
Európai hírek
A spanyol miniszterelnök szerint kudarcos Európa gázai háborúra adott válasza
Pedro Sánchez a The Guardiannek adott interjújában véleményezte az Európai Unió gázai háborúval kapcsolatos politikáját. Mint mondta, Európa kudarcot vallott, a Gázával és Ukrajnával kapcsolatos kettős mérce pedig veszélyezteti az Unió globális tekintélyét.
Gáza
Gázai éhínség: Izrael szerint van elég élelmiszer, csak az ENSZ képtelen szétosztani
Bár jelentések szerint a gázai palesztinok súlyos élelmiszerhiánnyal és éhezéssel küzdenek, Izrael állítja, hogy több mint elegendő segélyt enged be az övezetbe, és hogy az ENSZ felelős az elosztás hiányáért, mivel nem szállítja el a határ gázai oldalán felhalmozódott segélyt.
Gáza
170 szervezet követeli az új gázai ételosztó alapítvány bezárását - más javaslatuk viszont nincs
Az amerikai hátterű alapítvány, amely az ENSZ és a Hamász megkerülésével oszt szét élelmiszercsomagokat Gázában, válaszul arra szólította fel a szervezeteket, hogy vegyenek részt ők is a műveletben. A GHF szerint új központok megnyitásával csökkenhet a feszültség a gázaiak és a katonák között.