Franciaország lesz a házigazdája a 2030-as téli olimpiának

Síelők a szocsi-i téli olimpiai játékokon 2014-ben
Síelők a szocsi-i téli olimpiai játékokon 2014-ben Szerzői jogok Eric Risberg/Copyright 2023 The AP. All rights reserved
Írta: Noemi MravEuronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Kihirdették 2030-as Téli olimpiai játékok helyszínét: a francia Alpok és a Riviéra ad majd otthont a havas játékoknak. A mezőny szoros volt, az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy Svájc, vagy a kilencedszerre pályázó Svédország lesz a befutó, de végül nem így történt.

HIRDETÉS

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság hatalmas meglepetésre nem a két fő esélyesnek tartott ország - Svájc és Svédország - egyikét választotta a 2030-as Téli Olimpia helyszínéül, hanem az esélytelenek nyugalmával induló Franciaországot, ahol a francia Alpokban és a Földközi-tenger partján található Nizzában tartják majd meg az eseményt. 

Ez lesz a negyedik alkalom a játékok kezdete óta, hogy Franciaország láthatja vendégül a téli olimpiát, miután 1924-ben Chamonix-ban, 1968-ban Grenoble-ban, és 1992-ben Albertville-ben tartották meg azt. Az IOC részben azért is dönthetett Franciaország mellett, mert az olimpiához szükséges infrastruktúra 95 százaléka már készen áll, és másfél milliárd eurós büdzsét szabadítanak fel a maradék öt százalékhoz - amibe egy fedett jégpálya építése is belefér majd Nizzában.

A nyertest szerdán, Párizsban jelentették be, ahol azt is elárulták, hogy a 2034-es játékokat nagy valószínűséggel a szintén a pályázók között lévő Salt Lake City-ben tartják majd, Svájccal pedig "előrehaladott párbeszédet" folytatnak a 2038-as játékok rendezéséről.

Kik voltak még versenyben?

Salt Lake City-n és Svájcon kívül Svédország is pályázott a játékok rendezésére - de svédeknek így kilencedszerre sem sikerült elérnie, hogy náluk rendezzék meg a játékokat. "Hihetetlenül csalódott vagyok - kommentálta a döntést a svéd olimpiai bizottság képviseletében Hans von Uthmann. Nagyon jó és erős koncepciónk volt, és meg tudtuk volna rendezni minden idők legfenntarthatóbb téli olimpiáját, de nem kaptuk meg az esélyt, hogy ezt a víziót megmutassuk a világnak."

A szintén esélyesnek számító Japán Szapporó városa nemrég önként lépett vissza a jelöltségtől -  miután nyomozás indult a 2021-es Tokiói nyári játékok körüli vesztegetések ügyében. Így Ázsiában leghamarabb 2042-ben tarthatnak téli olimpiát - ekkor nem csak Japán, de akár Szaúd-Arábia is jelentkezhet, miután addigra elkészülnek a 2029-es Ázsiai Téli Játékok lebonyolítására szánt, Trojena nevű síparadicsom építésével. 

Van még egyáltalán jövője a téli olimpiának?

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint van. Igaz, hogy a klímaváltozás miatt a jövőben csupán egy nagyon szűk kör fog tudni pályázni a házigazdák szerepére - a testület szerint jelenleg 15 olyan ország van, mely megfelel a kritériumoknak, és úgy tűnik, hogy a klímaváltozás ellenére is lesz náluk hó a következő húsz évben.

Hosszútávú megoldást a bizottság szerint egyfajta vetésforgó bevezetése jelenthetne, melyben a már bejáratott téli olimpiai helyszínek közt sorsolnának, mint amilyen például Salt Lake City, vagy éppen Franciaország.

Hogy fog működni az Alpok-Riviéra helyszínpárosítás?

Bár elsőre furcsának tűnhet, hogy a napfényről híres francia Riviéra téli olimpiát rendezhet, de az előző évek téli olimpiáit alapul véve már nem is tűnik olyan képtelenségnek, hogy a helyszíneket megosztva, az olimpiai két különböző helyen legyen. Így volt ez Szocsiban, Pekingben és Vancouver-ben is, és így lesz a 2026-os játékoknak otthont adó Észak-Olaszországban is, ahol Milánó és a síparadicsom Cortina d’Ampezzo közösen rendezi a játékokat.

Az olaszokhoz hasonló módon a franciák a Földközi-tenger partján fekvő Nizzában a beltéri sportokat - mint amilyen a korcsolyázás, jéghoki, rövidpályás gyorskorcsolya és a curling - fogják tartani, míg az Alpokban a kültéri sportok helyszínét biztosítják.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Evakuálták egy börtön lakóit Franciaországban

Drónokkal pásztázzák majd a tömeget a rendőrök a párizsi olimpia alatt

El akarja tüntetni a párizsi olimpia a Szajna-part könyvárusait, akik tiltakoznak