EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Michelle Obama, Amal Clooney és Melinda Gates közösen számolná fel a gyermekházasság intézményét

KÉPÜNK CSUPÁN ILLUSZTRÁCIÓ!
KÉPÜNK CSUPÁN ILLUSZTRÁCIÓ! Szerzői jogok Ben Curtis/Copyright 2023 The AP. All rights reserved
Szerzői jogok Ben Curtis/Copyright 2023 The AP. All rights reserved
Írta: Noemi MravBBC
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A világ legbefolyásosabb asszonyai közül hárman arra szövetkeztek, hogy egy generáción belül világszerte felszámolják a gyerekmenyasszonyok házasságba kényszerítésének hagyományát. Az ENSZ szerint a jelenlegi tempóban haladva még 300 évre lenne szükség a cél eléréséhez.

HIRDETÉS

Az afrikai Malawiban 18 éves korukra a lányok 42 százaléka már házasságban él. Ez az arány az egyik legmagasabb Afrika déli és keleti felét tekintve. Nem véletlen tehát, hogy épp ide látogatott el Barack Obama volt amerikai elnök felesége és két "harcostársa": az emberi jogi ügyvéd Amal Clooney, illetve a filantróp Melinda French Gates, Bill Gates egykori felesége a "Girls Not Brides" nevű civil szervezet felkérésére.

Látogatásuk elsődleges célja az volt, hogy találkozzanak azokkal a helyi lányokkal és asszonyokkal, akik saját bőrükön tapasztalták meg, milyen gyermekházasságot kötni – vagy épp az utolsó pillanatban megúszni azt. Malawiban ugyanis a 18 év alatti lányok 33 százaléka, vagyis minden harmadik lány lesz terhes 18 éves kora előtt, és marad ki emiatt végleg az oktatásból.

Mobilfurgonnal járják a vidéket, hogy ott segítsenek, ahol a legnagyobb a szükség

A három befolyásos nő 2022-ben jelentette be, hogy alapítványaikat összehangolva, együttműködésben harcolnak a probléma megoldása érdekében. Obama lányok oktatására fókuszáló alapítványa, Melinda Gates egészségügyet fejlesztő programjai – a többi közt a kiskorú anyák szülés utáni, egészségügyi problémáival foglalkozó projektjei – és Amal Clooney jogvédő egyesülete tökéletes alapot képeznek ahhoz, hogy az ország vidéki területein élő lányok tisztában legyenek a jogaikkal és érdemi segítséget kapjanak.

Amal Clooney emberi jogi ügyvéd egy 2022-es eseményen
Amal Clooney emberi jogi ügyvéd egy 2022-es eseményenScott Garfitt/2022 Invision

Az emberjogi ügyvédként dolgozó Clooney szerint a tájékoztatás a megoldás kulcsa. Alapítványa, a Waging Justice for Women olyan női ügyvédeket támogat Malawiban, akik a vidéki régiókba utazva a helyszínen segítenek a hozzájuk fordulóknak jogi tanáccsal, asszisztenciával. Miután az ország lakosságának több, mint 85 százaléka él falvakban, olyan területeken, melyeket mai napig törzsfőnökök felügyelnek, mérföldekre a legközelebbi úttól, elektromosságról vagy vízvezetékről nem is álmodva.

Hogy hozzájuk eljussanak, a Clooney alapítványa által támogatott ügyvédek furgont bérelnek, és azzal járják a vidéket, mobil jogsegélyszolgálatként. "Odamennek a lányokhoz, és azt mondják nekik: ezek a jogaitok, ha ügyvédre van szükségetek, hogy megvédjen titeket, itt vagyunk, fizetni sem kell érte" - számolt be róla Amal Clooney.

A BBC maga is ellátogatott az egyik ilyen mobil jogsegélyszolgálatra, ahol egy sátorban több mint ezer ember várakozott, többségében nők. Voltak köztük terhes tinédzserek is, akik elsősorban azt akarták tudni, milyen lehetőségeik vannak visszatérni az iskolába szülés után.

"Magamat és a lányaimat látom ezekben a lányokban, akikért harcolunk - mondta Michelle Obama.

Michelle Obama 2022-ben diákokkal
Michelle Obama 2022-ben diákokkalJae C. Hong/Copyright 2022 The AP. All rights reserved

Malawiban a törvényhozók nemrég törvénybe iktatták, hogy 18 éven aluliak nem házasodhatnak meg, de a tradíciókkal nehéz leszámolni. Az ország elnöke a három befolyásos nő látogatása után bejelentette, hogy a jövőben nagy összegeket költenek majd arra, hogy véget vessenek ennek a káros tradíciónak.

650 millió nő érintett

Évente 12 millió, a 18 éves kort be nem töltött lány házasodik meg hivatalos vagy nem hivatalos keretek között világszerte. Az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, az Unicef szerint ma 650 millió olyan lány és asszony él a világban, akik 18 éves koruk előtt mentek férjhez – elsősorban Dél-Ázsia és a szubszaharai Afrika területein. 

Ez korántsem csak a szegény, fejlődő országokban gond: a világ legfejlettebb régiójában, az Amerikai Egyesült Államokban öt olyan állam is van, ahol nincs minimál korhatár bevezetve a házasodók számára, kiskorúak esetében pedig elég a szülői hozzájárulást bemutatni.

Az ENSZ szerint a jelenlegi ütemet tartva még 300 évbe telne, hogy többé ne legyenek gyerekmennyasszonyok. Igaz, van némi fejlődés: az Unicef szerint ma a házasságok 19 százalékában van szó gyerekmennyasszonyról, míg tíz évvel ezelőtt még 23 százalék volt ez az arány.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Betiltják a gyerekházasságot Németországban

Nőtt a családon belüli erőszak áldozatainak száma Németországban

A kazah miniszter hidegvérrel halálra verte szépséges feleségét, egy évig sem tartott házasságuk