Sem Putyin, sem Zelenszkij átlagos nemzetközi elfogadottsága nem túl fényes

Egyikük elfogadottsága sem fényes
Egyikük elfogadottsága sem fényes Szerzői jogok AP/EURONEWS
Írta: SzéF
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az orosz elnök iránti bizalom Indiában a legmagasabb, míg az ukrán elnök elfogadottsága Magyarországon a legalacsonyabb a vizsgált országok körében.

A tekintélyes amerikai PEW Research mérése 24 országra terjedt ki, 30 ezer ember megkérdezésével. Az összkép rendkívül vegyes és kirívó ellentéteket mutat. Most a felmérés érdekesebb megállapításait ismertetjük, a részletek pedig itt olvashatók.

HIRDETÉS

Kevés ország van, ahol a két vezető bármelyike kimagasló elfogadottságú

A kutatás szerint európai társaikhoz képest a görögök és a magyarok tűnnek ki azzal, hogy kedvezőbben nyilatkoznak Oroszországról és jobban bíznak Putyinban, míg negatívak Zelenszkijjal szemben. Magyarországot különösen az Oroszország elleni szankciók hatásai irritálták, míg Görögországban a közvélemény a konfliktusban való semlegességet támogatná tovább. 

Az orosz invázió elítélésétől tartózkodó India az egyetlen ország, ahol jelentős a többségi kedvező vélemény Oroszországról és Putyinról. 

Ebben a három országban az orosz energiaszállításoktól való függőséget tekintik elsődleges kérdésnek. A másik póluson viszont a svédek és a lengyelek támogatják a legnagyobb arányban, hogy kormányuk legyen kemény Oroszországgal szemben. 

Zelenszkij odahaza sziklaszilárdan vezet, de a nemzetközi térben már kevésbé

A Kijevi Szociológiai Intézet (KIIS) 2022 decemberében végzett felmérése szerint az ukránok 84 százaléka bízott Zelenszkijben, ami háromszoros ugrás a háború előtti állapothoz képest. Ennél csak az ukrán fegyveres erők támogatottsága magasabb, 96 százalékot felmutatva. 

A külvilágban viszont már jóval vegyesebb a kép, ami 51%-ra értékeli le az ukrán elnök nemzetközi elfogadottságát. Leginkább a NATO-tag magyarok, olaszok és görögök élnek fenntartásokkal vele szemben, és még további 10 ország is akad, ahol Zelenszkij támogatottsága nem éri el az 50 százalékot.

PEW/EURONEWS
Mindegyikük megítélése hullámzóPEW/EURONEWS

A kérdések elválaszthatatlanok a NATO szerepének értékelésétől

A védelmi szövetség megítélése saját magán belül is szétszórt véleményeket mutat. A pozitív oldalon Lengyelország vezet (93%), majd Svédország következik 78 százalékkal. A medián bizalmi mutató a legtöbb országban stabil, de Magyarországon és az Egyesült Államokban enyhén visszaesett a korábbi évekhez képest. 

Az USA-ban tízből hat amerikai fenntartja kedvező véleményét a NATO-ról, noha az afganisztáni kivonulás előtt ez még 8/10 volt. A pártos különbség igen nagy, mivel a demokraták 76%-a pozitívan látja a szövetséget, szemben a republikánusok 49%-ával.

A jövedelmek és a jólét is fontos tényező

Észrevehető, hogy a két vezetőről alkotott vélemény erősen összefügg az adott ország jövedelmi-megélhetési állapotával. 

A felmérés nyolc olyan közepes jövedelmű országot is megvizsgált, ahol a COVID-19 óta nem kérdezték meg az embereket a világpolitikai kérdésekről. Az orosz vezető időközben beállt népszerűségvesztése Argentínában a legmagasabb (-23), Nigériában -20, Mexikóban -18. Brazíliában pedig -16 a romlás.

Kenyában és Indonéziában a kép alig változott, míg Indiában Vlagyimir Putyin támogatottsága megdöntött minden eddigi rekordot. Ezeknél az adatoknál fontos figyelembe venni, hogy hatalmas népességű országokról van szó. 

Zelenszkij esetében Izraelben, Brazíliában és Argentínában a nyilatkozók fele vagy annál kevesebb vesztett nagyobb mértékű bizalmat az ukrán vezetőben. Az ő esetükben az életkor is szerepet játszik, így a fiatal felnőttek (18-39 ) kevésbé bíznak Zelenszkijben, míg az idősebbek többsége megértőbb a személyével kapcsolatban. Ez az generációs véleménykülönbség több más országra is jellemző.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Leváltotta a londoni ukrán nagykövetet Zelenszkij

Zelenszkij: Nem lesz béke, amíg nem foglaljuk vissza a Krímet

Dobra verik az oroszok a Zelenszkij-házaspár luxuslakását a Krímben