Noha az Egyesült Államok szavakban már régóta háborús bűnösnek tekinti az orosz elnököt, mégsem fog közreműködni esetleges elfogásában és bevádolásában. Ennek oka az, hogy az USA magának tartja fenn a jogot saját állampolgárai büntető ügyeiben, ezért a viszonosság alapján áll.
A hágai Nemzetközi Büntető Bíróság (ICC) márciusban bocsátott ki elfogatóparancsot az orosz elnök ellen
HIRDETÉSA parancs Vlagyimir Putyin orosz elnök és Marija Alekszejevna Lvova-Belova, orosz gyermekjogi biztos ellen irányul, a vád alapja pedig ukrán gyermekek Oroszországba történő erőszakos kitoloncolása, illetve elrablása, amit a Római Statutum bűncselekményként értékel. (Ez az okmány alapította meg magát a büntető testületet 1998-ban.)
A szervezet hatásköre az egész világ kiterjed, kivéve azokat az államokat, amelyek nem a tagjai, így Oroszországot és az Egyesült Államokat is.
Ukrajna sem tag, de engedélyezte országában a bírósági intézkedések végrehajtását, mi több, felkérte a bíróságot a területén korábban elkövetett bűncselekmények megvizsgálására is a Donbaszban és a Krímben.
A testületnek továbbá nem tagja Izrael, Kína, India és még további mintegy 40 ország sem, a Fülöp-szigetek jogállása pedig még vitatott.
Az ICC nemcsak ítélkező testület, hanem nyomozói és ügyészi jogköröket is gyakorol, és az elmúlt egy évben többször tartott tényfeltáró vizsgálatot Ukrajnában. A sokat vitatott elfogatóparancsot annak alapján bocsátotta ki, hogy meg lehet állapítani az elkövetés helyét, időpontját és az elkövető (k) személyét is.
Ennek alapján a megnevezett személyt bármely tagország területén el lehet és el is kell fogni, és a bíróság elé kell állítani, de nem feltétlenül Hágában, mert az eljárás bármely tagország területén elvégezhető.
Oroszország nem csak tagad, de vissza is csap
Az elfogatóparancsot kibocsátó brit ügyész, Karim Ahmad Khan tüstént orosz ellentűzbe került, és cserébe Moszkva az ő elfogását rendelte el. Néhány napja az orosz Nyomozó Bizottság a Telegram csatornán tudatta az érdeklődőkkel, hogy nem csak Khan, hanem az ICC három bírája ellen is fellépnek, "amiért büntetőeljárást indítottak egy nyilvánvalóan ártatlan személy ellen, akit különösen súlyos bűncselekménnyel vádoltak meg”.
Az Orosz Nyomozó Bizottság szombati Telegram-bejegyzésében közölte, hogy Karim Ahmad Khan brit ügyész „egy nyilvánvalóan ártatlan személyt vont büntetőjogi felelősségre, és egy személyt súlyos vagy különösen súlyos bűncselekmény elkövetésével vádoltak meg”.
A főügyész viszont többször is határozottan leszögezte, hogy a vádak nem koholtak. Ő maga eddig négyszer látogatott el Ukrajnába, szemlézett a kijevi régióban, ahol civileket gyilkoltak meg Bucsában, felkereste a Harkov régiót, és végig járta Borodianka városának elpusztított lakónegyedeit. Ellátogatott dél-ukrajnai gyermekotthonokba, és beszélt több tucat civil lakossal is. Khan ügyész ezeket a látogatásokat bizonyítékszerzésnek tartja, és több ukrán polgárt tervez tanúként meghallgatni a bizonyítási eljárás során.
Eddig ez viszonylag egyszerűnek látszik, de a valóságban sokkal nehezebb
A bíróság története azt mutatja, hogy egyes gyanúsítottak ki tudtak surranni az elfogás és a vádemelés alól. Ilyen eset volt, amikor 2015-ben Dél-Afrika nem fogta el a hozzá látogató szudáni diktátort, Omar al-Basírt, és ezt a precedenst más afrikai országok is követték.
Sikerült kibújnia a hálóból Augusto Pinochet egykori chilei diktátornak is, aki ellen egy spanyol bíró bocsátott ki elfogatóparancsot, ami sikeres is volt. Pinochet az Egyesült Királyságban került rendőrkézre, de Jack Straw belügyminiszter futni engedte, tekintettel a politikus rossz egészségi állapotára. A több ezer ember haláláért felelős tábornok végül nem a cellában, hanem ágyban és párnák közt hunyt el Santiago de Chilében.
Nem volt ilyen szerencsés Slobodan Milošević, Jugoszlávia volt elnöke, aki ellen 1999-ben emeltek vádat a koszovói háború kellős közepén. Bukását követően – Zoran Djindjić miniszterelnök rendeletére – saját hazája fogta el és adta ki Hágának, aki szerint „bármilyen más megoldás, kivéve az együttműködést Hágával katasztrófához vezetné az országot.”
Ezt alatt azt kellett érteni, hogy Szerbia elbukná a Nemzetközi Valutaalaptól, a Világbanktól és az Egyesült Államoktól kapott vagy remélt segélyeket és kölcsönöket, aminek hatása pusztító lett volna a romokban heverő szerb gazdaságra. A volt elnök hívei szerint viszont az ország egyszerűen kiárusította nemzeti hősét.
Milošević 2006-ban hunyt el hágai cellájában, de még így is túlélte Djindjić-et, akit szerb nacionalisták öltek meg 2003 tavaszán. (Temetésén Orbán Viktor Fidesz-elnök is megjelent.)
A délszláv háború folytán mások is nagy számban kerültek hágai cellákba, így Radovan Karadžić boszniai szerb elnök, vagy a srebrenicai tömeggyilkosság fő felelőse Radko Mladic. Bíróság elé állt a horvát Ante Gotovina tábornok, de őt felmentették. Az ítélet felháborodást váltott ki a szerbek körében, hogy miért csak őket ítélik el, miközben a hasonló bűnöket elkövetett más nemzetiségieket megkímélik, ami nem valós, mert más hadviselők is kerültek rács mögé.
A bíróság eltérő hatékonysággal és erős politikai nyomások alatt működik
Májusban az amerikai Kongresszus kétpárti vizsgálóbizottsága nehéz perceket szerzett a Védelmi Minisztérium illetékesének, amikor arról faggatták, hogy az USA miért nem oszt meg lényegi információkat szövetségeseivel arról, hogy az orosz elnök és társai milyen bűntettek követtek el Ukrajna és annak népe ellen.
Lindsey Graham dél-karolinai szenátor visszatérően azzal a kérdéssel sütögette a Pentagon egyik tisztviselőjét, hogy átadják-e a nemzetközi bíróságnak a Putyin hollétéről, utazásairól, házairól szóló titkosszolgálati vagy katonai információkat, ám a tanú csak kerülgetni és kertelni tudott.
A témát tovább élezték azzal, hogy előbb Blinken külügyminiszter, majd később Kamala Harris alelnök a müncheni biztonsági értekezleten egyértelműen emberiesség elleni bűntettnek nevezte mindazt, amit Oroszország Ukrajnában művel, és kijelentette, hogy az elkövetőket felelősségre kell vonni. Harris hangsúlyozta, hogy "a nemzetközi közösségnek morális és stratégiai érdeke is fűződik e bűncselekmények üldözéséhez, mert más autoriter kormányok is kihasználják a nemzetközi szabályok aláásását".
HIRDETÉS
Miért nem lesz ebből amerikai közreműködés – legalábbis a felszínen nem?
A törvényhozók nem érték be alacsonyabb beosztású munkatársak meddő kérdezgetésével, és május közepén beidézték magát a védelmi minisztert, Lloyd Austin reaktivált tábornokot is. A meghallgatás tiszteletteljes légkörben, de csalódással zárult. A miniszter ugyanis nem tett ígéretet arra, hogy az Egyesült Államok hadserege és a katonai hírszerzés beszáll a Vlagyimir Putyin elleni személyes hajtóvadászatba.
A Kongresszus tagjai ezt úgy értékelték, hogy az USA segít "rejtegetni" az orosz elnök bűneit, amivel megnehezíti a háború rendezésének politikai feltételeit. Felvetették azt is, hogy ha Amerika nem működik közre a jelenleg létező legnagyobb háborús bűnös felelősségre vonásában, akkor mi várható a kisebb vétkesekkel szemben?
Még a demokrata Dick Durbin szenátor (Illinois) is azt mondta, hogy meglepő számára a Külügyminisztérium (Blinken) és a Pentagon (Austin) közti ellentmondás ebben az ügyben. "Miért nem hajlandó megosztani az Egyesült Államok a törvényszékkel azokat a bizonyítékokat, melyeket a Védelmi Minisztériumon keresztül gyűjtöttünk Vlagyimir Putyin bűnösségéről?" – kérdezte a szenátor, hangsúlyozva, hogy az USA ettől még nem lenne részese az eljárásnak, csak elősegítője, ami politikai és erkölcsi kötelessége.
A nyilvánosság előtt ritkán nyilatkozó védelmi miniszter arra hivatkozott, hogy a nemzetközi jog rendelkezéseinek értékelése nem az ő feladata. Ezzel szemben személyes felelősségének tartja a külföldön szolgáló amerikai katonák védelmét és biztonságát. Szólt arról is, hogy hadsereg vezetésében léteznek aggodalmak, melyek szerint a bírósággal való bármilyen együttműködés megnyithatja az utat a tengerentúlra telepített amerikai csapatok "átpolitizált" üldözése előtt.
Austin azt a veszélyt jelezte ezzel, hogy a Putyint támogató politikai erők vagy kormányzatok világszerte megtorlási célpontként választhatják az amerikai katonákat és családtagjaikat.
HIRDETÉSKétségtelen tény, hogy a korábbi évtizedekben valóban értek bosszútámadások amerikai katonákat még olyan helyszíneken is, ahol nem megszállóként, hanem békefenntartóként voltak jelen, főként Libanonban és egyes afrikai országokban, és ezek tömeges emberveszteségekkel jártak.
Austin beszélt arról is, hogy az Egyesült Államok fenntartja magának a jogot, hogy saját bűnelkövetőit saját maga vonja felelősségre, ezért a "reciprocitás" (viszonosság) elvét vallja, azaz elismeri más országok hasonló jogát.
De azért ez sem ilyen egyszerű
A meghallgatás elején Graham szenátor joggal jegyezte meg, hogy a törvényhozás több olyan rendelkezést hozott, amelyek az amerikai életek és vagyon megóvásáról szólnak, és a Kongresszus egészének magatartása is messzemenően támogatja Ukrajna védelmét és az Oroszország elleni kiállást.
Ez azt is jelenti, fejtegette Graham, hogy a háborús bűnök nem maradhatnak megtorlás nélkül, és ez Amerikát is kötelezi. Ugyanakkor naivitás volna feltételezni, hogy egy amerikai kormánytag nyíltan fog beszélni arról, hogy a színfalak mögött nyújt-e az Egyesült Államok információs és adatszolgáltatási segítséget a bűnös cselekmények bizonyítására.
Ezután Austint békében útjára is engedték, mert az ő személyes jogkörét valóban meghaladja az, hogy titkosszolgálati adatokat bocsásson más államok vagy az ICC rendelkezésére. Ez inkább a főügyésznek, de leginkább Biden elnöknek, mint főparancsnoknak a felelősségi körébe vág.
HIRDETÉSEbben a kérdésben az üggyel sűrűn foglalkozó Defense One katonai szaklap is kritikus, de egyben bizonytalan is, mert az USA tömegesen szolgáltat katonai információkat Ukrajnának, és ezek jó része önmagában összefüggésbe hozható a bűnös háborús cselekményekkel, azaz akár bizonyítékként is felhasználható, anélkül, hogy ezt deklarálnák.
Vagyis az USA tud segíteni az esetek feltárásában és vélhetően meg is teszi, de úgy kell viselkednie, mintha nem tenné, hiszen nem részese az eljárásnak.