NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Nyílt levél: a nyerészkedés és a nacionalizmus gátolta a Covid elleni védekezést

Koronavírus elleni védőoltás - milliárdokat adtak be belőle az elmúlt években
Koronavírus elleni védőoltás - milliárdokat adtak be belőle az elmúlt években Szerzői jogok Matt Rourke/AP
Szerzői jogok Matt Rourke/AP
Írta: Magyar Ádám
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nagyjából 200 neves politikus és tudós szerint a gyógyszergyártók nyerészkedtek a világjárványon, de ezt a következő válság idején már nem szabad megengedni.

HIRDETÉS

Nyílt levélben fordult a világ vezető politikusaihoz nagyjából kétszáz tudós, politikus és más közszereplő, azzal a céllal, hogy a jövőben ne ismétlődjenek meg a koronavírus-járvány kezelésének hibái. Az aláírók, köztük Ban Ki Mun korábbi ENSZ-főtitkár arra kérik a döntéshozókat, hogy ne engedjék, hogy az emberiség érdeke helyett a nacionalizmus és a nyerészkedés legyen a legfontosabb szempont.

„Arra kérjük a világ vezetőit, hogy fogadják meg: soha többé! Soha többé nem részesítik előnyben a gazdag országokban élő emberek életét a globális dél országainak lakóval szemben. Soha többé nem zárják magánmonopóliumok mögé a közpénzből finanszírozott kutatások eredményeit. Soha többé nem lesz olyan, hogy egy vállalat féktelen profitéhsége fontosabb legyen az emberiség szükségleteinél" - áll a levélben.

A szöveg azzal vádolja a gyógyszergyártókat, hogy ahelyett, hogy szétosztották volna a rendelkezésre álló oltóanyagot, gyógyszereket és teszteket a világon, inkább eladták a készleteiket jó pénzért a leggazdagabb országoknak. A Nature Medicine folyóiratban megjelent elemzés szerint nagyjából 1,3 millió ember halálát lehetett volna megelőzni az erőforrások igazságosabb elosztásával. Ez a világ lelkiismeretén ejtett sebhely, állítja a levél.

Három éve nyilvánították pandémiává a Covidot

Az írást három évvel azután tették közzé, hogy az Egészségügyi Világszervezet pandémiának nyilvánította a koronavírus-járványt  - írja a Guardian. Az aláírók között ott vannak 40 fejlődő ország egykori vagy jelenlegi vezetői, valamint olyan diplomaták is, akik korábban különböző ENSZ-ügynökségeket irányítottak.

A levél egyik fontos követelése, hogy szüntessék meg azokat az akadályokat a nemzetközi rendszerben, amelyek a szellemi tulajdonhoz fűződő jogokra hivatkozva gátolják a tudományos eredmények megosztását. 

A szöveg azt is hangsúlyozza, hogy a koronavírus-járvány nem az első alkalom, hogy egy egészségügyi vészhelyzetben a világ vezető hatalmai cserben hagyják a szegény országokat. Az aláírók szerint a gyógyszerhiány miatt HIV-fertőzöttek milliói haltak meg az elmúlt évtizedekben. Ehhez hasonlónak pedig soha többé nem szabad előfordulnia.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Megszűnt a koronavírus miatti veszélyhelyzet az Egyesült Államokban

Felerősítette a járvány a társadalmi egyenlőtlenségeket

Az emberiség elárulásának nevezte Izrael háborúját az ENSZ humanitárius főnöke