A szerb energiaválság egyetlen megoldása az, ha a többségi orosz tulajdonban lévő NIS részvényeinek egy részét megveszi egy külföldi befektetői csoport. Deák András György, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa szerint a Mol csak másodlagos szereplő.
Miután Washington januárban kihirdett orosz szankcióit hatszor elhalasztották, október elején életbe léptek, a szerb energiahelyzet emiatt patthelyzetre ért: a korábban Adria-kőolajvezetéken érkező ellátás leállt. Az ország legnagyobb olajipari cége, a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) kútjain megszűnt a kártyás fizetési szolgáltatás, majd miután az Egyesült Államok nem adta meg a működési engedélyt, december elején az egyetlen szerb olajfinomító, a pancsovai is elhallgatott. Az Egyesült Államok azért rendelte el a korlátozást, mert a Balkánon több mint 350 benzinkutat működtető olajvállalat többségi orosz tulajdonban van, az ellátás ellehetetlenítésétől érdemi előrelépést várnak az orosz-ukrán háború lezárását illetően, legalábbis erre hivatkozva folytat szankciós politikát Washington és Brüsszel.
A NIS legfontosabb részvényesei orosz vállalatok: 45 százalékkal az orosz Gazpromnyeft, további 11 százalékkal pedig Intelligence nevű vállalat, ami a Gazprom alá tartozik. A szerb állam részesedése alig 30 százalék, a fennmaradt részvényeken pedig kisbefektetők osztoznak.
Az orosz többségi tulajdon csak kivásárlással vagy államosítással szüntethető meg. Az előbbire pénz és szándék sincs, az utóbbira pedig nyilatkozatai alapján a szerb elnök nem hajlandó, az orosz tulajdonosok pedig önszántukból nem szeretnék hátra hagyni a szerb piacot. Az általunk megkérdezett energiaipari szakértő, Deák András György, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa szerint ez egyrészt azért van, mert energiaipari szempontból “Szerbia az egyetlen valamirevaló orosz bástya a térségben, másrészt mert Vlagyimir Putyin külpolitikájában a balkáni régió érdekszféra, ahogy a történelem folyamán már többször az volt Oroszországnak.”
A pancsovai olajfinomító most nem elég, hogy nyersolaj nélkül áll, hanem miután december 2-án Washington megtagadta a létesítménytől a működési engedélyt, nem is működik. Ennek értelmében a fizetések fokozatos elapasztása és elbocsájtások várhatóak. A szerb elnök szerint ugyanakkor üzemanyaghiány egyelőre nem. Pančevo, Kovin és Požega területén lévő üzemi tartalékokban közel 54 ezer tonna gázolaj van, az ország területén pedig további 150 ezer tonna: ez összesen több mint 200 000 tonna gázolaj. Vučić a héten azt nyilatkozta, hogy a készletek január végéig elegendőek, a NIS benzinkútjain tankolni nem lehet, illetve, ha a sokat ígért szerződéshosszabbítással kapcsolatban nem érkezik válasz Oroszországtól e hét péntekig Oroszországtól, akkor más lehetőség után néznek, mondván erre már elkülönítették a szükséges pénzösszeget. Orosz válasz a Vučić által adott határidőig nem került nyilvánosságra.
Deák András György azt mondja, hogy Szerbia ugyan nem jár élen a fosszilis-energiahordozókról való leválás programjában, „ez egyrészt nem technológiai opció, hiszen jelenleg nincs olyan ország, amely teljességében meg tudná ezt tenni, másrészt attól, hogy az autósok vettek hibrideket, még megtartották a régi autóikat”, így az olajfogyasztás hasonló méreteket ölt, mint az új technológiák előtt.
Arra, hogy a szerbek miért nem törekedtek határozottabban az energiadiverzifikációra, egyértelmű válasza nincs, ugyanakkor szerinte „Vučićnak sokkal korábban el kellett volna engednie az oroszok kezét”. Mint magyarázza, korábban elég lett volna az irányítás jogát átvenni az orosz befektetőktől, ami mostanra azonban nem opció. A Deák által említett gyakorlatra volt már precedens: miután Oroszország lerohanta Ukrajnát Németországban sem elvették a Rosznyeftet, csupán „állami gyámság alá” helyezték, amelyet azóta hosszabbítgatnak. A kormány így tulajdonképpen átmeneti tulajdonosként átvette a német leányvállalatok fölötti irányítást.
A szakértő szerint ha valóban a háború lenne a valódi indok, akkor elég lenne egy hasonló megoldás: a tulajdonrész zárolása, illetve a tranzakciók megszakítása. Mivel Szerbiában nem ezt a forgatókönyvet írják, szerinte többről van szó, mint szankciós politikáról. Mint mondja, elképzelhető, hogy Washington beleszólhat, hogy ki vegye meg a NIS szóban forgó részvényeit.
A lehetséges befektetők
A befektetőkkel kapcsolatban több név felmerült: az orosz Lukoilra szintén ácsingózó Mol, az Egyesült Arab Emírségek állami vállalata, az ADNOC (Abu Dhabi National Oil Company), sőt Deák szerint az amerikai elnök veje, Jared Kushner neve is felmerült.
A szakértő azt mondja, hogy a tranzakció körüli lobbiharcban három fontos játékos van. Emiatt hiába a szerb elnök és a magyar miniszterelnök rokonszenve, az amerikaiak, az oroszok, és a szerbek mellett Magyarország és a Mol csak asszisztál. Mint mondja, mivel a Mol szakmai befektető lenne, a valószínűleg hosszútávú beruházásról gondolkodnak, ugyanakkor hiába igényli a Mol az irányítói jogkört és a céggel való rendelkezés lehetőségét a vállalattal valószínűleg kisbefektetőként számolhatnak. Deák konkrétumokat nem hallott, és más megkérdezett energiaipari szakértők sem tudnak részleteket lehetséges tranzakcióról.
Deák azt mondja, hogy bárki is vegye meg a NIS részvényeit, gyakorlatilag „zsákbamacskát vesz, hiszen ennyi idő alatt nincs idő átvilágítani a céget, emiatt várható, hogy nagyon olcsón lehet majd megszerezni”. Magyarországnak szerinte elsősorban politikai előnye van, ugyanakkor előfordulhat, hogy Oroszország idővel „visszakérné a részét”. Ha az oroszok célja valóban az, hogy csak ideiglenesen játszák át mások kezére a részvényeiket, a Mol nem jó választás, mondja. Mint hozzáteszi, „ebbe Washington is beleszólhat, ha azt mondják, hogy nekik nem jó, ha a részvények visszakerülnek az oroszokhoz”. Deák hosszas mérlegelés után arra jut, hogy nehezen elképzelhető, hogy az amerikai olajcégeknek valódi érdeke lenne bevásárolni magukat a balkáni régióba, és ha mégis megteszik, a döntés mögött nem szakmai szempontok állnának.
Deák a közvéleménnyel szemben úgy véli, hogy az orosz vezetés nem bízik abban, hogy Orbán hatalmon marad. Szerinte az orosz vezetés „Orbánnal jóban marad, és megpróbálja kifacsarni a maximumot az orosz-magyar kapcsolatokból, ugyanakkor kockáztatni nem fognak”. Így bármilyen ígérettel is állna elő Orbán Viktor, vagy a Mol élén álló Hernádi Zsolt (aki szerinte kormányváltás esetén az egyik első menesztett vezető lehet) mondataik azért súlytalanok, mert nincs semmiféle garancia arra, hogy azokat majd be tudják tartani.
Deák azt mondja, hogy ha Oroszország kiszorulna a szerb piacról, azzal nem csak Szerbiából, hanem az egész Balkánról is kiszorulna, ami nagy veszteséget jelentene Oroszország számára. Szerbiában minden rendelkezésre áll, hogy az oroszok fenntartsák a befolyásukat, ráadásul van egy a „gázbizniszben érdekelt, népszerű szocialista párt”, akiknek szintén lehetnek orosz érdekeltségei, ráadásul a szerb kapcsolatok nem csak Bosznia-Hercegovináig nyúlnak, hanem a teljes régiót behálózzák, mondja.
Ismeretlen szálak, alternatívák, Vučić kontója
Deák azt mondja, hogy „semmiféle racionális magyarázat nincs rá, hogy miért fontosak az oroszok Vučićnak, de nagyon nagy tétjük kell, hogy legyen”, amiért a szerb elnök közel egy évvel a szankciók kihirdetése után sem oldotta meg a helyzetet. Szerinte az nem elég erős érv, hogy Vučić kitett annak, hogy az előző lejártával nem kötöttek új gázszerződést, hanem annak 2022-es lejárta óta az előzőt hosszabbítgatták. Mint mondja, „valaminek kell lennie a színfalak mögött, amire egyelőre nem derült fény”.
A szakértő úgy gondolja, hogy mivel a szerb elnök zsákutcába vezette az energiaipart, a vezetésnek jelenleg nincs más terve, mint a mostani. A szerb sajtó arról ír, hogy az ország földgázellátása részben biztosítható lenne a bulgáriai vezetékeken keresztül érkező azerbajdzsáni és a görögországi alexandrupoliszi LNG-terminálon áramló földgázzal. Ez szerintük a szerb szükségletek felét fedezné. A hiányzó mennyiséget az alsó-ausztriai gáztárolókból (pl. Baumgarten), a holland gáztőzsdéről lehetne beszerezni, vagy a horvátországi Krk-szigeti terminálról (LNG FSRU) érkező földgázzal.
A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a nagyfogyasztó uniós tagországok hosszú távú szerződésekkel már megszerezték a gáz döntő részét. Az alternatívák drágák: az azerbajdzsáni gáz 20–25 százalékkal, a tengeren érkező LNG akár 50 százalékkal, az osztrák tárolókban őrzött gázé legalább 20 százalékkal magasabb lenne, mint az orosz gáz jelenlegi ára.
Deák azt mondja, komoly gazdasági hatásai lesznek a szerb energiaválságnak, hiszen nem csupán Szerbiában, hanem az egész régióban emelkedni fognak az árak. Ez Magyarországon különösen akkor várható, ha a Mol részt vállal a szerb kutak ellátásában.
A szakértő azt szerint egyelőre korai megmondani, hogy az elhibázott szerb energiapolitika megpecsételheti-e Vučić politikai jövőjét, de az szerinte egyértelmű, hogy a tavaly novemberben történt, 16 halálesetet eredményező újvidéki tragédia és az esetet követő országos tüntetéshullámok elleni brutális rendőri fellépések után újabb támadási felületet adott magának. Mivel az energiaválság jóléti kérdéseket érint majd, „újabb rétegeket érhet el az elégedetlenség”.