NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

„Twitter, baj van” – helyretette a német külügy a Twittert a fiókfelfüggesztések miatt

Elon Musk, a Twitter tulajdonosa
Elon Musk, a Twitter tulajdonosa Szerzői jogok Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: FT
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A németek szerint gond, hogy újságírók fiókjait függesztik fel, ugyanis a sajtószabadságot nem lehet kedv szerint ki-be kapcsolgatni.

HIRDETÉS

A Twitter csütörtökön felfüggesztette több olyan ismert újságíró fiókját, akik az utóbbi időben írtak a közösségi platform új tulajdonosáról, Elon Muskról. A milliárdos a Twitteren közölte: a személyes adatok közzétételét tiltó szabályok mindenkire, így az újságírókra is vonatkoznak. Az érintett újságírók lapjai és Németország külügyminisztériuma sem hagyta szó nélkül a történteket.

A történet még szerdán kezdődött, amikor Musk felfüggesztette az ElonJet néven futó fiókot, mely élőben követte a milliárdos magánrepülőgépének mozgását. Néhány nappal azelőtt Jack Sweeney, a fiók tulajdonosa azzal vádolta a Twittert, hogy anélkül korlátozták a posztjainak az elérését, hogy bárki erről értesítette volna – a Twitteren ezt egyébként shadowbannek, azaz árnyéktiltásnak hívják. 

Sweeney állítja: egy, a nevét nem vállaló Twitter-alkalmazott mondta neki november végén, hogy december 2-ától korlátozhatják az ElonJet láthatóságát, azaz nagyjából pont egy hónappal azután, hogy Musk közölte egy posztban: a fiók még ha közvetlen biztonsági kockázatot is jelenthet számára, akkor sem fogja betiltani, ugyanis 

maximálisan elkötelezett a szólásszabadság iránt.

E hét hétfőre a shadowbant feloldották, aztán jött az újabb fekete leves: szerda reggelre Musk mégis felfüggesztette a fiókot, csütörtökre pedig több ismert amerikai újságíró Twitter-fiókjával is így tett, például a CNN, a New York Times, a Washington Post és a Mashable szerzőivel, illetve Aaron Rupar szabadúszó újságíróval.

Ryan Mac a New York Times-tól többször is posztolt az ElonJet felfüggesztéséről, és interjút készített Jack Sweeneyvel, a fiók 20 éves üzemeltetőjével is. A The New York Times szóvivője „megkérdőjelezhető és szerencsétlen" döntésnek nevezte a felfüggesztéseket, és hozzátette, hogy a lap és Ryan sem kaptak magyarázatot a történtekre. A szóvivő kihangsúlyozta: reméli, hogy minden felfüggesztett újságíró mielőbb visszakapja a fiókját, és a Twitter megmagyarázza a döntése okait. A CNN is közölte, hogy várja a magyarázatot, ám addig is újraértékeli a Twitterrel való viszonyát. 

A felfüggesztett újságírókban egy közös mindenképpen van: hogy mindannyiuk megosztotta az ElonJet posztjait, mire Musk pedig azzal reagált, hogy a valós idejű tartózkodás hely megosztása tilos. 

Musk azóta rengeteg bírálatot kapott, miszerint aláássa a saját állítását, hogy a Twitter a szólásszabadság legfontosabb platformja. A Reuters ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a Twitter felfüggesztette a Mastodon fiókját is. A Mastodon egy napról napra népszerűbb Twitter-rivális, ahová akkortájt kezdtek átszivárogni a felhasználók, amikor Musk októberben átvette a vállalat irányítását. 

Musk csütörtökön közölte, hogy a felfüggesztések hét napra szólnak, majd elindított egy szavazást, hogy a felhasználók szerint mikor kéne visszaállítani az érintett fiókokat. A szavazás nem tartott sokáig, Musk ugyanis újragondolta a voksolást, miután a válaszadók 43 százaléka azonnali reaktiválást követelt. 

Fontos megjegyezni: mivel a Twitter nem adott magyarázatot a felfüggesztésekre, ezért csak feltételezés, hogy az ElonJet posztjainak megosztása miatt dönthettek így. 

Németország beleállt

Pénteki cikkében a Reuters azt írja, hogy a német külügyminisztérium képernyőmentéseket tweetelt a felfüggesztett újságírók fiókjairól, és megjegyezte, hogy elfogadhatatlannak tartja a fiókok felfüggesztését. 

„Szeszélyek okán a sajtószabadságot nem lehet ki-be kapcsolgatni – írta a minisztérium a Twitteren. – Az alábbi újságírók nem követhetnek minket, nem kommentálhatnak és nem kritizálhatnak minket. @Twitter, baj van."

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meghosszabbították Alszu Kurmaseva újságíró fogva tartását Oroszországban

Betiltják az al-Dzsazirát Izraelben

Késes támadás ért Londonban egy iráni ellenzéki újságírót