A támadást maga Donald Trump amerikai elnök, egyben az amerikai haderő főparancsnoka rendelte el.
"Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében" - jelentette be Donald Trump, amerikai elnök washingtoni idő szerint a csütörtök esti órákban.
Trump a Truth Socialön azt írta, hogy az amerikai hadügyminisztérium irányítása mellett számos csapást hajtottak végre az Iszlám Állam emberei ellen. "Ma este utasításomra, mint főparancsnok utasítására, az Egyesült Államok erőteljes és halálos csapást hajtott végre az Iszlám Állam terrorista söpredék ellen Északnyugat-Nigériában, azok ellen, akik célpontnak tekintik és könyörtelenül gyilkolnak mindenekelőtt ártatlan keresztényeket évek, sőt évszázadok óta nem látott mértékben" - fogalmazott Donald Trump.
Trump emlékeztetett, hogy korábban figyelmeztette a terrorszervezetet, hogy amennyiben nem hagynak fel a "keresztények mészárlásásával, akkor pokoli árat fognak fizetni érte", később ugyanezt hangoztatta Peter Hegseth amerikai védelmi miniszter is.
Bejegyzésében Donald Trump világossá tette, hogy elnöksége idején nem fogja megengedni a "radikális iszlamista terrorizmus virágzását". Az amerikai elnök a múlt hónapban utasítást adott a Pentagonnak nigériai akciókra, egyben kilátásba helyezte, hogy a keresztény közösségeket célzó erőszak miatt "olyat tesz majd a Nigériában, aminek ott nem fognak örülni".
December első felében az amerikai külügyminisztérium jelezte, hogy Nigériát érintő vízumkorlátozásokról szóló lépéseket tesz a keresztények elleni erőszakhullám miatt. Az intézkedés keretében azoktól a nigériai állampolgároktól és családtagjaitól megvonják a vízumot, akik érintettek az erőszakos cselekményekben. A Trump-adminisztráció szintén a közelmúltban Nigériát a "különösn aggasztó helyzetben lévő országok" listájára vette a nemzetközi vallásszabadságról szóló törvényének hatálya alatt. Azt is közölték, hogy Nigériéban "egzisztenciális fenyegetés" sújtja a keresztény lakosságot, és hogy több ezer keresztényt öltek meg.
Péntek reggel a nigériai külügyminisztérium közölte, hogy az ország hatóságai "továbbra is elkötelezettek a nemzetközi partnerekkel, köztük az Amerikai Egyesült Államokkal folytatott strukturált biztonsági együttműködés mellett, a terrorizmus és az erőszakos szélsőségesség tartós fenyegetésének kezelése érdekében, ennek eredménye az északnyugaton végrehajtott precíziós légicsapások sora."
Az Afrika legnépesebb országának számító Nigériában működő terrorcsoportok között legalább két, az Iszlám Államhoz köthető szervezet van: a Nyugat-afrikai Iszlám Állam, a Boko Haram főként északkeleten működő mellékága, valamint a kevésbé ismert, szintém az IÁ-hoz köthető Lakurawa.
Bár az amerikai és a nigériai hatóságok nem pontosították, hogy melyik szervezet volt a célpont, biztonsági elemzők úgy vélik, hogy ha az Iszlám Állam terroristáiról van szó, akkor a legvalószínűbb célpont a Lakurawa lehetett. A csoport az elmúlt évben több halálos csapást hajtott végre Nigériában, főként elszigetelt közösségek és a biztonsági erők ellen.
A nigériai hadsereg korábban arról számolt be, hogy a csoportnak a szomszédos Nigerben vannak a gyökerei, és hogy a 2023-as katonai puccs után fokozta tevékenységét Nigéria határ menti régióiban. Malik Samuel, a Good Governance Africa nigériai kutatója szerint "a közösségek most már nyíltan kijelentik, hogy a Lakurawa elnyomóbb és veszélyesebb, mint az ellenfeleik." A Lakurawa Sokoto és Kebbi régiókban ellenőriz területeket, nevüket számos gyilkossággal, emberrablással, nemi erőszakkal és fegyveres rablással hozták már összefüggésbe.
Elemzők hangsúlyozzák, hogy a nigériai biztonsági válság inkább kormányzati, mint tisztán katonai probléma, a támadások indítékai pedig eltérőek, viszont sok fegyveres csoport kihasználja, hogy az állami és biztonsági erők távol vannak az említett területektől, ami megkönnyíti a toborzást. A bizonyítékok azt mutatják, hogy ezeken a területeken a legnagyobb a szegénység, az éhezés és a munkanélküliség az országban.
Az amerikai akció azt követően történt, hogy szerdán legalább öt ember meghalt és másik harmincöt megsebesült, amikor egy mecsetben imaidőben gyaníthatóan öngyilkos merénylő által robbantott bomba robbant a nigériai Borno állam északkeleti részén fekvő Maiduguri városában.