A férfi Iránból ment Oroszországba munkát keresni, de soha nem gondolta, hogy egy háború részese lehet. Elmondja, hogy belekényszerítették az orosz hadseregbe.
Ukrajna már ejtett hadifogságba észak-koreai, kínai, szíriai, kubai és nepáli állampolgárokat, de a 34 éves Arash Darbandi az első iráni.
A fiatal férfi olajmérnöki tanulmányokat folytatott odahaza, de később inkább a fotózásnak szentelte magát, és élete eddigi nagyobb részét a kamera mögött töltötte. Turisztikai vízummal lépett be Szentpétervárra, és napjait a járókelők fényképezésével töltötte, leginkább a Nyevszkij Proszpekten, a város legforgalmasabb sugárútján.
„Bárkit fényképeztem, aki színes ruhát viselt” - mondja. Ha jól sikerült a felvétel, általában ezer rubel körüli összegért (10-12 dollár) adta el helyi lapoknak vagy online boltoknak a fotóit. Eközben persze tudta, hogy Oroszország háborúban áll Ukrajnával, de nem gondolta volna, hogy ő is belekeveredik.
Mint a UNITED 24 ukrán híroldalnak elmondta, semmiféle katonai háttere nem volt, és soha még egy kést sem tartott magánál. A beszélgetésben utal azokra a mechanizmusokra, amelyeket a külföldi civilek csapdába ejtésére használ az orosz hadigépezet.
Hogy történt a tőrbecsalás?
Arash Darbandi úgy keveredett az orosz hadseregbe, hogy „februárban veszekedésbe bocsátkoztam egy rendőrrel az utcán. Ekkor őrizetbe vettek és egy közigazgatási-katonai létesítménybe vittek, amely valójában helyőrség volt a Ligovsky Prospect nevű területen”.
Ott azt közölték vele, hogy három-öt évet kell töltenie börtönben, és felajánlották neki, hogy ehelyett eltölthet egy évet katonaként a háborúban. Erre ő azt felelte, hogy a jog szerint a legmagasabb kiróható törvényes büntetés az országukból való kitoloncolás. A válasz az volt, hogy „ez itt nem Irán vagy más hely a világon, ez Oroszország, és háborúba kell menned”.
Darbandit a helyőrségben tartották, majd katonai kiképzésre küldték egy másik régióba, Belgorod város közelében. Ekkor azzal próbálkozott, hogy egy műeséssel eltörje a karját, amivel talán mentesülhet. Az iráni fogoly tudomása szerint ha valaki a katonai szolgálat során megsérül, mentesül a szolgálat folytatása alól, de kiderült, hogy ez a törvény nem vonatkozik rá.
Ezután fél évet töltött kórházban, majd három hónapig sebesült katonaként tartották fogva Kamenka város laktanyájában. Aztán egy napon közölték vele, hogy pakoljon össze, mert mennie kell a kiképzés folytatására. Hiba tiltakozott, hogy még súlyos fájdalmai vannak, közölték vele, hogy mindenképpen mennie kell.
Ezután körülbelül 20-25 napos katonai kiképzésen kényszerült részt venni, és bár minden nap elmondta az orvosnak, hogy a karja nem mozog, a felelet mindig az volt, hogy „majd jobb lesz”.
Minden nap reggel 5-kor volt az ébresztő, ezután teherautóval vitték őket különböző helyekre. A kiképzés nagyrészt futásra és gyaloglásra szorítkozott, nem taktikai tudnivalókra. A fegyverek használatát csak felületesen mutatták be.
A tanfolyamokon sok ember vett részt Afrikától és az arab országoktól Iránig, Kenyáig és Kolumbiáig. Darbandi szerint nem kezelték őket emberként, hanem inkább felhasználható személyekként. „Harc esetén mindig a külföldieket küldik a frontvonalra, és az oroszokat hátrább tartják” - mondta.
A hálótermekben a külföldieket elkülönítették az oroszoktól. Darbandi szerint a külföldieknek nem voltak jogaik, és bármijük volt, bármikor elvehették tőlük: „Sok külföldi csak pénzért ír alá egyéves szerződést, de megbánták, amint beléptek. Mindannyian petíciókat írnak arról, hogy nem akarnak háborúba menni, és vissza akarnak vonulni. Azt mondom a világ minden népének: soha ne működjön együtt Oroszországgal... Ne működjön együtt az orosz kormánnyal” — fogalmazott.
Elbeszélése szerint minden edzést kényszerrel, kiabálással és nyomással végeztek. Ha elestek a gyakorlaton, az őrök veréssel kényszerítették őket, hogy folytassák a feladatot.
Három napon át két holttesttel
Már az első művelet során olyan helyre vitték őket, ahol megsebesült. Gyalog kellett eljutni valamilyen fedezékbe, amit már az első nap lerombolt egy ukrán drón. A tisztek erre azt mondták, hogy „ez még csak gyakorlat”.
Egy árokba menekültek, 3-3 ember egymástól tíz méterre, és drónellenes háló alatt aludtak. De hamar kiderül, hogy nem gyakorlatról van szó, hanem folyamatos dróntámadásról, amelyek során teste minden részét érte sérülés. Először a jobb karja, másodszor a bal szeme, harmadszor arcának egy része, negyedszer a háta, ötödik alkalommal pedig a lába között sebesült meg.
Két ember halt meg mellette, ő pedig mozgásképtelen maradt. Három napot töltött mozdulatlanul két holttest között, és senki nem jött segíteni. Gyakorlatilag a sorsára hagyták. Végül két ukrán katona mászott oda, akik kimentették, vizet adtak neki és egy tábori kórházba vitték.
Arash beszámolt arról is, hogy bénultságát táplálta, hogy a küldetés megkezdése előtt azt mondták nekik, hogy megölik azokat, akik megadják magukat és szerinte „sok külföldit öltek meg biztonsági erők”.
Kényszer, bűntudat és menekülési képtelenség
Arra a vádra válaszul, hogy fegyverrel lépett be ukrán területre, ami a törvény szemében büntetendő, Arash azt mondja, hogy kényszer alatt cselekedett. Ugyanakkor nem tagadja, hogy bűnösnek érzi magát, és helyre akarja hozni a vétkét.
Válaszul arra, hogy miért nem próbált elmenekülni, azt mondja: „nem volt visszaút. Felettünk állt egy fegyveres férfi, és ha kissé eltávolodtunk volna el a helyzetünktől, megölt volna minket” - mondta.
„Amikor háborúba kell menni, és harcolni a saját hazádért, az világos helyzet. De nekem nincs okom harcolni Oroszországért. Szeretnék tovább dolgozni, és azt, hogy az emberek békében éljenek” - mondta.
Arash végül ezt az üzenetet továbbítja családjának, barátainak és azoknak, akik ismerik őt: „Soha ne segítsetek terroristáknak. Folyamatosan hazudnak, és csak bántalmaznak téged. Soha ne segítsetek olyan országoknak, mint Oroszország, Irán és a terroristákat támogató országok. Kérem, állítsátok meg ezt a háborút.”