NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Daniel Freund EP-képviselő szerint az Orbán-kormánynak nem jár EU-pénz

Orbán Viktor, illetve az Európai Parlament képviselői
Orbán Viktor, illetve az Európai Parlament képviselői Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A képviselő szerint a magyar kormány tagjai csak ígérgetnek. Leszögezte: szerinte Orbánékkal nem is lehet véghezvinni jelentős változást Magyarországon.

HIRDETÉS

A német zöldpárti EP-képviselő szerint 12 évnyi Fidesz-kormányzást és annak következményeit nem lehet néhány törvénnyel visszafordítani. Közölte: amennyiben az Európai Bizottság garanciák nélkül pénzt ad Magyarországnak, elképzelhető, hogy az Európai Parlament bizalmatlansági indítványt nyújt be a Bizottság ellen

Daniel Freunddal még azelőtt készített interjút a 24.hu, hogy csütörtökön az Európai Parlament nagy többséggel elfogadott egy állásfoglalást, amelyben kimondják, hogy Magyarország többé már nem teljes értékű demokrácia, hanem választási autokrácia hibrid rezsimje. Az EP felszólította az Európai Bizottságot arra, hogy valamennyi Magyarországnak járó uniós forrást zárolják, amíg nem orvosolják a problémákat.

Az EP szerint  a Bizottság 

  • tartózkodjon a magyar helyreállítási terv jóváhagyásától mindaddig, amíg Magyarország maradéktalanul eleget nem tesz az európai szemeszterre vonatkozó valamennyi ajánlásnak, és végrehajtja az EU Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága valamennyi vonatkozó ítéletét;
  • zárja ki a finanszírozásból azokat a kohéziós programokat, amelyek hozzájárulnak az uniós alapokkal való visszaéléshez vagy a jogállamiság megsértéséhez; és
  • alkalmazza szigorúbban a meglévő szabályokat az uniós alapokkal politikai okokból történő visszaélések kezelése érdekében.

Daniel Freund szerint nem elég az, amit az Orbán-kormány tesz a helyreállítási pénzek megszerzéséért és a jogállami mechanizmus leállításáért, ugyanis ami „most az asztalon van, csak ígéret.” Úgy véli, hogy „csak akkor lehet szó bármilyen pénzt kifizetéséről, ha az ígéretek valóra válnak, és ha biztosított, hogy a támogatások eljutnak az átlagos magyarokhoz. Nem ígéreteket, hanem tényeket akarunk látni. Meg kell állítani a közbeszerzésekkel való visszaéléseket.” 

Az EP-képviselő a lapnak elmondta, hogy szerinte „egy olyan rendszerben, ahol alig maradt valódi média, független ügyészség, ahol nagyon kevés független bíró van, nem fogja egyszerűen megszüntetni a korrupciót, ha felállítanak egy antikorrupciós hatóságot.” Leszögezte: 

létezik egy Európai Ügyészség, ami Magyarországon is működhetne.

Freund szerint „12 évnyi Fidesz-uralmat és annak következményeit visszafordítani nem olyasmi, amit egy hatósággal, egy törvénnyel meg lehet oldani. Évekig tartó folyamat, reformok kellenek hozzá, és ez nem egyszerű feladat.” Hozzátette, nem biztos benne, hogy a Fidesz-kormánnyal lehetséges a problémák megoldása, és kiemelte, hogy „fontos, hogy végre Magyarországon és az Unióban is érzik a nyomást, hogy ilyen rendszerekbe nem szabad pénzt küldeni.”

Freund arról is beszélt, hogy az EP bizalmatlansági indítványt nyújthat be az Európai Bizorttság ellen, ha a bizottság úgy dönt, hogy anélkül adja oda a pénzt Magyarországnak, hogy „bármilyen biztosítékot kapnának arra, hogy nem lopják el a pénzt.”

Arra a kérdésre, hogy az egész Európát sújtó energiaválság közepette lemondatni a bizottságot, azt mondta, hogy az országok rengeteg energiát fektetnek abba, hogy a tél a lehető legmelegebb legyen az európaiaknak, „de ettől függetlenül meg kell bizonyosodnunk róla, hogy a pénzünket nem lopják el, hiszen ezt a pénzt arra is fel lehetne használni, hogy fűtést biztosítsunk az embereknek, vagy megújuló energiaforrásokba fektessük, hogy a következő télen ne kelljen az energiával mint problémával szembesülnünk.” Hozzátette: a bizalmatlansági indítvány az egyetlen nyomásgyakorló eszköz, ami az Európai Parlament kezében van. „Nem akarjuk kirúgni a bizottságot, azt akarjuk, hogy a bizottság végezze el a munkáját, és védje meg az uniós szerződéseket, a jogállamot. Ha erre nem hajlandó, akkor ezt a drasztikus lépést is át kell gondolnunk. Egyelőre nem tartunk itt, de valóban nyomást gyakorlunk a bizottságra.”

Az Európai Bizottság szeptember 18-án, vasárnap dönt arról, hogy visszatartsanak-e európai uniós forrásokat Magyarországtól. A Reuters szerint a Bizottság csaknem 6400 milliárd forint felzárkóztatási forrás felfüggesztését javasolhatja.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újabb törvénymódosítások: ezt teszi a magyar kormány a korrupció ellen

Vasárnap délelőtt 10:30-kor dől el Magyarország hozzájut-e az EU-s forrásokhoz

State of the Union: mit tett az Európai Bizottság az elmúlt egy évben és mire lehet számítani?