Nem lehetetlen, de rendkívül sokrétű, szoros állami és ipari együttműködésre volna szükség ahhoz, hogy Ázsia legnagyobb gazdasága tartani tudja magát vállalásához, és 38 év alatt tényleg zéró kibocsátóvá váljon. Lássuk, hogyan!
HIRDETÉSKína 2006 óta a világ legnagyobb szén-dioxid kibocsátója - a légkörbe kerülő, a klímaváltozást tovább súlyosbító károsanyag durván egyharmadát állítja elő. Ezzel párhuzamosan azonban tagadhatatlanul vezető szerepet játszik a tiszta energiára való áttérésében, 2060-ra pedig zéró kibocsátóvá akar válni. Ahhoz, hogy elérje a maga elé kitűzött, rendkívül ambíciózus célt, vagyis a zéró kibocsátást, elsősorban rengeteg pénzre, illetve az állam határozott fellépésére, új szabályok bevezetésére és a jelenleginél jóval kifinomultabb zöldfinanszírozási sémára lenne szüksége. Konkrét példát véve alapul néztük meg, mi kéne mindehhez.
16 évvel ezelőtt Kína átvette az Egyesült Államoktól a világ legnagyobb szén-dioxid kibocsátójának kevéssé megtisztelő címét. A világ legnagyobb ipari szereplője 2020-ra már 11 milliárd tonnányi szén-dioxidot engedett a légkörbe, mely a világ globális kibocsátásának 30 százalékának felel meg.
Az ország eközben aktívan részt vesz a globális közbeszédben és igyekszik megtalálni a módját, hogyan lehetne csökkenteni a kibocsátást. A legutóbbi "Ötéves terv"-ben, mely a 2021-2025 közötti időszakot fedi le, a kínai kommunista párt a kibocsátássemlegességet és a zöld energiára való átállást a két legfőbb politikai irányvonalnak kiáltotta ki.
Bár hosszú út áll előtte, de ha jól csinálja, Kína vezető szerepet játszhat a zöld forradalomban, miután az ország mérete és a globális gazdaságban, illetve a beszerzési láncban betöltött pozíciója miatt megkerülhetetlen. Ez azonban a jelenleginél sokkal szorosabb iparági együttműködést, innovatívabb pénzügyi megoldásokat és politikai elkötelezettséget követel meg.
Ám ahhoz, hogy a zöldenergiára való átállás ne maradjon meg az álmok szintjén, rengeteg pénz kell. Első körben 22 milliárd dollárnyi befektetésre volna szükség, hogy a nehézipari szektor szereplői új, innovatív megoldásokkal csökkenteni tudják szén-dioxid kibocsátásukat a 2020 és 2060 közötti periódusban. Ehhez pedig a bankok segítségére, pontosabban szemléletváltására volna szükség.
A zöld átálláshoz a bankoknak kell biztosítani a pénzt
Kínában a vállalatok finanszírozásának elsődleges eszköze a bankhitel. Ám a kínai bankok kockázatkerülő természete miatt a pénzintézetek hajlamosak csak a nagy, állami vagy privát szektorban lévő vállalatoknak pénzt kölcsönözni, miközben a kis-és középvállalkozások nem jutnak hitelhez. Márpedig az ország szén-dioxid kibocsátásának 65 százalékáért ezek a vállalkozások felelősek. Az állami támogatásnak így sokkal erőteljesebb szerepet kell(ene) játszania abban, hogy Kína képes legyen a jókora anyagi űrt betölteni e tekintetben.
A zéro kibocsátásra való áttéréshez szükséges pénzt eddig is a bankok adták valamilyen kölcsön formájában, melyet általában rövid futamidőre, szigorú feltételek mentén lehetett csak felvenni. Ahhoz, hogy minél többen kezdjenek átállni tiszta energiára, elsősorban arra lenne szükség, hogy ez a hitelezési gyakorlat megszűnjön.
A piacnak hosszabb futamidejű, kevert tőkével és adósságütemezéssel kell előállnia. Emellett kulcsfontosságú, hogy ezekhez a pénzügyi konstrukciókhoz a kis-és középvállalkozások is hozzáférjenek, miután mind a gazdaságban, mind a kibocsátásban nagyon jelentős szerepük van.
A bankszektorban újfajta, kifejezetten a kínai vállalatokra szabott hitelekre és szolgáltatásokra volna szükség. Az innovációhoz strukturális változtatásokra, kiegészítő intézkedésekre, új portfólió-stratégiára és instrumentális archetípusok kidolgozására volna szükség, melyek megkönnyítenék a zöldenergia finanszírozásának tőkehiányát.
A Párt jóváhagyása és erőteljes fellépése nélkül sosem érik el a kitűzött célt
A kínai állami berendezkedést ismerve a legfelsőbb vezetés részéről érkező támogatás nélkül a fejlesztések biztosan nem valósulhatnak meg. A kínai kormány megkerülhetetlen szerepet játszik az ország vállalkozásainak életében, így támogatása nélkül nem valósulhat meg semmilyen átállás. Ez a támogatás lehet direkt és indirekt anyagi segítség is - az állam pénzt ad, adót enged el, vagy épp megadóztat: ez utóbbi például hatékonyan vált be Európában a szén-dioxid adóval.
Ehhez szervesen kapcsolódik a minél pontosabb és részletesebb adatfeldolgozás: visszakövetni, hogy hol mennyi kibocsátás keletkezik, és úgynevezett szén-dioxid "számlákon" vezetni azt. Ennek érdekében már létrehoztak egy kormányzati szervet, mely egyrészt számontartja, mely vállalat mennyi szén-dioxidot bocsát ki, másrészt adatot is szolgáltat.
Emellett átlátható és egységes szabályozásra van szükség, hogy a különböző régiók és vállalatok között ne legyen eltérés, mindenkire egyaránt vonatkozzanak a szabályok. Jó példa erre az, hogy míg az állam tulajdonában lévő, nagy kelet-kínai acélgyártó vállalatokra nem vonatkozik előállítási limit, addig az ország északkeleti részében ugyanezt a terméket gyártó kis- és középvállalkozásokra már igen. Az acélgyártók épp ezért vonakodva fektetnek csak be kisebb üzemeikbe, mert tartanak tőle, hogy a gyártási limit miatt nem térül meg a befektetett pénz és energia. Az ilyen és ehhez hasonló egyenlőtlenségek kiküszöböléséhez rendszerszintű kordináció szükséges a kormány és az ipar szereplői között.
A világ legnagyobb aluminiumgyártója: Kína
Kína a világ legnagyobb aluminium előállítója, ami azt jelenti, hogy a globális piac nagyjából hatvan százalékát ő uralja. Ezzel párhuzamosan az aluminimumipar jelentősen hozzájárul Kína karbonlábnyomának növeléséhez - az ország teljes kibocsátásának nagyjából öt százalékát téve ki. Ha az ország valóban el akarja érni a 2060-ra kitűzött zéró kibocsátási célját, akkor elsősorban az aluminiumiparban kell sürgős változtatásokat eszközölnie, hogy az minél jobban megközelítse a szén-dioxid semlegességet.
Az aluminiumipar szén-dioxid kibocsátása egyenesen arányos azzal, hogy mekkora százalékban működik szén alapú energiával. És Kínában meglehetősen nagy ez az arány: az összes elhasznált energia 80 százaléka szén alapú a gyártás során. Ahhoz, hogy alacsony szén-dioxid kibocsátásúvá tehessék az aluminiumgyártást, több kell, mint a megújuló energiákra való áttérés. Nem elég csak magát az iparágat dekarbonizálni, de az összes, hozzá kapcsolódó, "idirekt" kibocsátónak is csökkentenie kell a szén-dioxid termelését.
Az indirekt kibocsátás ugyanis bizonyos iparágakon belül jelentős lehet. Egy termék előállításakor három, különböző forrásból származó kibocsátást különböztetnek meg. Az egyes szintű kibocsátás az a szén-dioxid, mely az adott termék előállításakor keletkezik. A kettes szintű kibocsátás az adott tevékenységhez szükséges energiaszolgáltatás, legyen szó elektromosságról, hőről vagy gőzről. A hármas szintű kibocsátás pedig az adott vállalat beszállítóinak és kapcsolódó tevékenységeinek (pl. szállítás) együttes kibocsátása.
Ahhoz, hogy ezeket csökkentsék, elsősorban holisztikus megközelítésre volna szükség. Ha így állnának hozzá a gyártási folyamathoz, a beszállítók, a gyártók és energiaszolgáltatók pedig a mostaninál sokkal inkább együttműködnének, sokat tudnának spórolni a kettes és hármas szintű szén-dioxid kibocsátáson is. Ehhez azonban az kell, hogy egyrészt világos iparági sztenderdeket állítsanak fel, és aztán tartsák is be őket. A személyre szabott ösztönzők és az ellenőrzési mechanizmusok is létfontosságúak.
Ennek ellenére a legtöbb megkérdezett vállalat csupán az egyes szintű kibocsátás csökkentésére koncentrál jövőbeni terveiben - vagyis csak a termék előállításakor keletkező szén-dioxidot mérsékelné.
Önmagában még így sem kevés a megspórolható szén-dioxid: a karbonsemleges technológiák bevezetésével csak az aluminiumiparban 65 százalékkal tudnák a szektor kibocsátását mérsékelni a következő negyven évben. Erre többféle megoldás is kínálkozik: rövidtávon az aluminium újrafeldolgozása és a gyártás optimalizálása a legkézenfekvőbbek, miután az újrahasznosított aluminium csupán öt százalékos kibocsátást eredményez a primer aluminium-előállításhoz képest.
HIRDETÉSKözéptávon az "inert anód" technológia vagy a mechanikai gőznyomás módszerével történő energia visszanyerés is sokat segíthet, hosszútávon azonban csak a zöld hidrogén, illetve a szén-dioxid leválasztás-, felhasználás és tárolás lehet a megoldás.
A feladat nagyságára és összetettségére való tekintettel azonban az biztos, hogy a szektor nem lesz képes egyedül végigcsinálni mindezt, ehhez erős kormányzati támogatás és pénzügyi segítség kell, illetve a beszálítóikkal való aktív együttműködés.
Sikerülhet-e a kitűzött cél?
Hogy eléri-e Kína 2060-ra a karbonsemlegességet, ma még nem lehet tudni. A technológia és a fejlesztés azonban bizonyosan a két legfontosabb pillére annak, hogy elérjék a zéró szén-dioxid kibocsátást. A pénzügyi szektor szereplőinek megkerülhetetlen szerepe van abban, hogy az új technológiák életre is kelhessenek, de az állami és a privát szféra elkötelezettsége is elengedhetetlen. Az ipari szereplők ma ugyanúgy kezdik érezni a klímaváltozás miatti negatív hatásokat, mint a lakosság.