NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

„Az eutanázia nem a halottak számát gyarapítja, hanem a szenvedők számát csökkenti”

Két képviselő szerint Belgiumban a kiskorúakra is ki kellene terjeszteni az eutanázia lehetőségét – egy gyermekkórház Brüsszelben, 2013-ban
Két képviselő szerint Belgiumban a kiskorúakra is ki kellene terjeszteni az eutanázia lehetőségét – egy gyermekkórház Brüsszelben, 2013-ban Szerzői jogok AP Photo/Yves Logghe
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Magyarországon az eutanázia kérdése nem szabályozott, az Alkotmánybíróság szerint azonban a saját haláláról való döntés joga mindenkit megillet. A Fekete Angyal néven elhíresült nővér másként gondolta. Saját kezűleg segített a halálba súlyos betegeket egy budapesti kórházban.

HIRDETÉS

Évezredes vita folyik az eutanázia különböző válfajairól. Vajon egy beteg vagy egy orvos akár kilátástalan helyzetben is dönthet az élet tartamáról? A példák végletesek. Egy amerikai nő szenvedett, meg akart halni. Az orvosok szerint pár éve maradt hátra, mégis kényszerrel etették. A hölgy aztán még évtizedekig élt. Egy patológus saját bevallása szerint 130 halálosan beteg embert segített át a túlvilágra. Utóbb kiderült: némelyikük nem is volt gyógyíthatatlan állapotban. Vajon ő jótevő? Vagy sorozatgyilkos? Egy fiatal olasz, súlyos balesetet szenvedett férfi az államfőnek könyörgött, hogy hagyják meghalni. Nem hagyták, ezért Svájcba szállította magát, ahol engedélyezett a kegyes halál. A náci Németországban az „állami eutanáziának” elnevezett programban tízezreket öltek meg fogyatékosságuk vagy vallási meggyőződésük okán. Ki dönthet az életről? És ki a halálról? A kérdés – ugyanúgy mint a halálbüntetés – megannyi érvet és ellenérvet sorakoztat fel.

A páciens által választott napon egy olyan gépre kapcsolták, amely lehetővé tette számára, hogy egy ágy melletti laptopon lévő billentyű megnyomásával elindítsa saját halálának visszafordíthatatlan folyamatát – ismertette Dr. Philip Nitschke a világon is első legális ausztrál, úgynevezett asszisztált öngyilkosság körülményeit.

Georgios Kefalas/Keystone
Dr. Philip Nitschke (b) a 104 éves ausztrál tudóssal, David Goodall-lal (k) egy nappal az idős ember asszisztált öngyilkossága előtt, 2018-banGeorgios Kefalas/Keystone

Ő volt a kezelőorvosa annak a halálosan beteg, a hatvanas éveiben járó férfinak, aki felkérte, hogy segítsen véget vetni szenvedéseinek. Két hónappal korábban, 1996. július 1-jén Ausztrália egyik tagállamában, az Északi területen engedélyezték az önkéntes eutanáziát.

A betegnek – az előrehaladott prosztatarák miatt – gyötrő fájdalmai voltak. Dr. Nitschke halálos adag barbiturátot, altatót kevert, amit a beteg önszántából, infúzióval juttatott a szervezetébe.

A halála után közzétett levelében megvédte azon jogát, hogy életének önkezével vessen véget, ugyanakkor bírálta az egyházat és azokat, aki a törvény felfüggesztését követelték.

„Az egyháznak és a törvénynek külön kellene válnia” – idézte a New York Times a sorait.

Ha valaki nem ért egyet az önkéntes eutanáziával, akkor ne alkalmazza, de kérem, ne tagadja meg tőlem a jogot, hogy ha akarom, akkor alkalmazhassam.
egy ausztrál rákbeteg búcsúleveléből

Dr. Nitschke, aki akkor már régóta harcolt a betegek szenvedésének megállításához való jogáért, a halálesetet megható pillanatnak nevezte, amit már hosszabb ideje terveztek.

Az orvos közölte, hogy a beteg megfelelt a törvény feltételeinek, amely előírja, hogy két orvosnak és egy pszichiáternek kell értékelnie a beteg állapotát, ami után kilenc napos megfontolási időszakot rendel a halálos dózis beadása előtt.

Az eutanázia engedélyezéséhez vezető út igencsak rögös volt.

Az eutanázia nem újkeletű

Az eutanázia már az ókori Görögországban és Rómában is ismert volt: Kéosz szigetén például – és később Marseille-ben is – a halál siettetésére a bürökfát alkalmazták. A fehér virágú növénynek ugyanis gyakorlatilag bármely része – magja, virága, levele és termése – már kis mennyiségben is végzetes. A mai napig nem találták meg ellenszerét.

Az eutanáziát, a halál szándékos felgyorsítását az ókorban Szókratész, Platón és Seneca is támogatta, az orvostudomány megalapítója azonban ellenezte. „Nem írok fel halálos gyógyszert, hogy valakinek kedvére tegyek, és nem adok olyan tanácsot, ami a halálát okozhatja” – ezt a mondatot neki, Hippokratésznek tulajdonítják.

A kifejezést alapértelmezésében, a halál megsegítésében, először Francis Bacon használta a 17. század elején, aki különbséget tett a belső eutanázia, a léleknek halálra való felkészítése, és a külső eutanázia között, amely az élet befejezésének könnyebbé és fájdalommentesebbé tételét célozta – kivételes körülmények között akár az élet megrövidítésével.

Maga az összetett szó is görög eredetű: kíméletes és csendes halált jelent. A görög _ευ_ a jó jelzője, míg a θανατος a halál megnevezése.

A mai értelemben vett eutanáziát a zsidó-keresztény hagyomány mindig is erősen ellenezte. Aquinói Szent Tamás azzal érvelt, hogy ellentmond az ember természetes túlélési ösztöneinek. Az öngyilkosság és az eutanázia a felvilágosodás korában vált elfogadottabbá. Más kultúrák viszont másként élik: Japánban például az öngyilkosság hagyományosan becsületbeli kérdés, következésképpen az eutanázia megítélése is más, mint a világ többi részén.

A 19. század derekán fedezték fel, hogy a morfium „a halál fájdalmának” kezelésére is használható. John Warren 1848-ban javasolta is alkalmazását. A kloroform hasonló hatását Joseph Bullar azonosította 1866-ban, ő azonban nem ajánlotta, hogy a halál meggyorsítására is használják. Egy angol tanító, Samuel Williams a Birmingham Speculative Clubban tartott beszédével indította el a korabeli eutanázia-vitát 1870-ben.

„Minden kilátástalan és fájdalmas betegség esetén az orvosok kötelessége, hogy a beteg kívánságára kloroformot vagy más, a kloroformot felváltó érzéstelenítőt adagoljanak, hogy a beteg azonnal elveszítse az eszméletét, és gyors és fájdalommentes halált haljon. Minden szükséges óvintézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy meghiúsítsák az esetleges visszaélést; továbbá a gyógyszer minden kétséget kizáróan a beteg kifejezett kívánságára alkalmazható” – írta Williams 1872-ben megjelent, forradalminak számító esszéjében.

Az Egyesült Államokban az önkéntes eutanázia mellett kardoskodott Robert Ingersoll, aki 1894-ben kijelentette: ha valaki végzetes betegségben szenved, például rákban, akkor joga, hogy öngyilkossággal vessen véget a fájdalmainak. Az eutanázia legalizálása is az Egyesült Államokhoz köthető. Henry Hunt – egy dúsgazdag nő, Anna Sophina Hall megbízásából – 1906-ban törvényt terjesztett be az ohiói törvényhozásban. Hall szemtanúja volt édesanyja májrákkal folytatott kilátástalan küzdelmének, ami után annak szentelte életét, hogy másoknak ne kelljen ugyanezt a szenvedést elviselniük.

Hunt törvényjavaslatba foglalta, hogy a nagykorú és beszámítható beteg halálát érzéstelenítővel kell előidézni, amennyiben az illetőt halálos sérülés érte, illetve ha kilátástalan betegségben vagy erős fizikai fájdalomtól szenvedett. Az indítvány három orvos jelenlétét írta elő, akiknek egyet kellett érteniük abban, hogy a beteg gyógyulása lehetetlen. A törvényjavaslat nagy arányban elvetették. Hasonló sorsa jutott ugyanabban az évben, 1906-ban, egy hasonló célzatú törvénytervezet, amit Ross Gregory képviselő terjesztette be az eutanázia engedélyezéséről Iowában.

HIRDETÉS

A kegyes halálról folytatott vita intenzitása ezek után évtizedekig csillapodott, majd a harmincas években lobbant fel újra Nagy-Britanniában, ahol 1935-ben Charles Killick Millard megalapította az önkéntes eutanáziát támogató társaságot, amely mind a mai napig kampányol immár Dignity in Dying, Méltóság a halálban néven. A civil szervezet ma azt állítja, hogy a segédkezett halálról szóló törvény nem az elhalálozások számát gyarapítaná, hanem a szenvedők számát csökkentené.

Alig egy évvel a társaság létrejötte után, 1936 januárjában a szív- és légzési elégtelenségben szenvedő V. György királynak halálos adag morfiumot és kokaint adtak, hogy meggyorsítsák halálát. Az uralkodó életének könyörületes befejezéséről orvosa, Lord Dawson döntött.

Az „állami” eutanáziaprogram

Az eutanázia – a beteg beleegyezésétől függően – lehet önkéntes, nem önkéntes, illetve önkényes. A nem önkéntes az az eset, amikor a beteg beleegyezése nem áll rendelkezésre. Ez például a gyermekeutanázia, amely világszerte törvénytelen, de Hollandiában bizonyos különleges körülmények között dekriminalizált. A nem önkéntes eutanázia passzív formái (a gyógyítás mellőzésével) számos országban meghatározott feltételek mellett legálisak.

Az eutanázia formáját a beteg hozzáállásán kívül az orvosé is meghatározza. A passzív eutanázia az élet folytatásához szükséges kezelés visszatartását jelenti, az aktív eutanázia pedig az orvos közreműködésével, halálos anyagok beadásával történik, és persze vitatottabb.

Az önkényes eutanázia a beteg akarata ellenére történik.

HIRDETÉS

Gerhard Kretschmar vakon született, hiányoztak a végtagjai, görcsös rohamok törtek rá, ráadásul a kórházi jelentések szerint „idióta” volt. Megöléséhez hozzájárult Hitler személyes hivatala, a kisfiú szülei, valamint a súlyos és veleszületett betegségek tudományos nyilvántartásával foglalkozó birodalmi bizottság. A súlyosan fogyatékos Gerharddal 1939. július 24-én végeztek a náci Németországban, amit a BBC az első „államilag támogatott eutanáziának” minősített. A fiú gyilkossága szolgált alapul egy titkos náci rendelethez, amely alapján csaknem 300 ezer szellemi és testi fogyatékos emberrel végeztek „kegyelemből”. Míg Kretschmar megöléséhez a szülők beleegyezésüket adták, a később megölt 5000-8000 gyermek többségét erőszakkal vették el hozzátartozóiktól.

AP Photo/Markus Schreiber
A náci eutanázia-program áldozatainak emlékműve BerlinbenAP Photo/Markus Schreiber

Az eutanázia-kampány 1940. január 14-én tömeggyilkossággá fokozódott, amikor a „fogyatékosokat” tartálykocsikban szállított gázzal mérgezték ún. gyilkolóközpontokban. Hetvenezer felnőtt németet öltek meg a T-4 akcióban, amely eutanáziának semmiképpen sem nevezhető – a legközönségesebb népirtás volt, amelyben az embereket „fogyatékosságuk, vallási meggyőződésük vagy eltérő egyéni értékeik” miatt ölték meg – állapította meg A. Michalsen és K. Reinhart Eutanázia: a náci rendszerben visszaéltek vele, és a jelenlegi vitákban is tévesen használják a kifejezést című, 2006-ban megjelent könyvében.

A művész halála

Egy művész és egykori szociális munkás – hosszas és megfontolt előkészületek után – Manhattanben önkezével vetett véget életének – jelentette a New York Times 1979-ben, akkor, amikor az eutanáziát törvényileg még nem engedélyezték. A 62 éves Jo Roman családtagjai és barátai körében fejezte be élete fő művét, egy koporsó alakú fenyődobozt, majd pezsgővel koccintottak, mielőtt túladagolta magát egy nyugtatóval, a Seconallal.

A nő régóta nyíltan hirdette az öngyilkosságot „ésszerű művészi lehetőségként”. Irodalmi ügynökénél hagyott egy nyilatkozatot és egy gyászjelentést, egy közjegyző által hitelesített búcsúlevelét pedig nagyjából száz barátjának küldte szét. Az iratokban megindokolta és megvédte öngyilkossági szándékát. A család ügyvédje, Murray Gordon azt mondta: gondosan tanulmányozták az öngyilkosság jogi szabályozását, hogy elkerüljék a hozzátartozók bűnrészességével kapcsolatos jogi vádakat.

Jo Romannál tizennégy hónappal korábban diagnosztizáltak mellrákot, a kemoterápiás kezeléssel azonban idő előtt felhagyott, mert „legyengítette”. A boncolás nem mutatta ki, hogy a rák a nyirokcsomókon túl bármely létfontosságú szervre átterjedt volna – közölte a halottkém. „De érezhetett fájdalmat – fizikai és egyéb fájdalmat is. A rák nem csak fizikai betegség, hanem lelkiállapot is” – magyarázta Dr. Michael Baden.

HIRDETÉS

Dr. Mel Roman pszichológus arra a kérdésre, hogy a felesége halálos beteg volt-e, úgy válaszolt: „Igen, abban az értelemben, hogy nem volt gyógymód. Egyetlen orvos biztatta őket teljes felépüléssel. „Számos kórházi kezeléssel számolva a várható élettartam három-öt év volt” – mondta az Albert Einstein Medical College pszichiátriaprofesszora.

Dr. Roman szerint felesége elutasította a radikális emlőeltávolítást, a masztektómiát, csakúgy, mint a kemoterápiával együtt javasolt sugárkezelést. Saját kutatásai arról győzték meg, hogy felesége korában mindhárom kezeléssel együtt is csak öt évvel lenne hosszabb a várható élettartam, ami – mint mondta – „valószínűleg mindannyiunk számára rossz” lett volna.

A barátainak szánt búcsúlevelében a nő azt írta, hogy a kemoterápiát megelőző hónapokban „az orvosi csapatom azt hitte, több joguk van az életemet irányítani, mint nekem”. Utolsó üzenetét azért osztotta meg másokkal, mert „tudatosítani akarta”, hogy a „racionális öngyilkosság emberi jog”.

Szerencse? Balszerencse?

Elizabeth Bouvia a halálhoz való jog mozgalmának egyik jeles alakja. Cerebrális parézis, központi idegrendszeri sérülés következtében szinte teljesen lebénult. Súlyos, nagyon fájdalmas degeneratív ízületi gyulladással került 26 éves korában, 1983-ban egy kaliforniai kórház pszichiátriai osztályára. Teljesen elidegenedett a családjától és a férjétől, és már csak az öngyilkosság foglalkoztatta. A kórházi illetékeseket arra kérlelte, hogy hagyják éhen halni. Amikor ezt megtagadták, és elrendelték kényszertáplálását, a fiatal nő az Amerikai Polgári Szabadságjogi Unió segítségével ügyvédet kapott. A perben azonban a bíróság helybenhagyta a kórház döntését, és elrendelte a kényszertáplálás folytatását.

A bírósági ügyet követően elkeseredett vita tört ki az orvosok között. Bouvia úgy próbált ellenállni a kényszertáplálásnak, hogy átharapta a tápcsövet. Ezután négy ápoló lefogta, a csövet az orrába dugták, és folyadékot pumpáltak a gyomrába. Egyes orvosok ezt bántalmazásnak és kínzásnak nevezték, míg mások azt állították, hogy a kórháznak igaza volt, amikor a további élet fenntartása mellett döntött. Bouvia fellebbezett, de vesztett, ráadásul a kényszertáplálás mellett morfiumcseppeket is kapott ízületi fájdalmait enyhítendő. Újbóli fellebbezése után, 1986-ban a bíróság az ő javára döntött, és kimondta, hogy a kényszertáplálás testi sértésnek minősül.

HIRDETÉS

A per után Bouvia úgy döntött, hogy életben marad, nyilatkozataiból azonban világossá vált, hogy az éheztetés okozta fájdalom miatt, voltaképpen azonban a saját halálát kívánta.

A CBS 60 Minutes című adásában, 1998-ban elmondta, hogy kíméletlen fájdalmai dacára tovább szeretne élni, és abban bízott, hogy rövidesen természetes halállal távozik az élők sorából. A Los Angeles Times 2008-ban arról számolt be, hogy Bouvia még mindig él, tíz évvel később, 2018-ban pedig megosztottak egy fényképet, amelyről azt állították, hogy a kerekesszékben ülő mosolygós hölgy Elizabeth Bouvia. Orvosai 1986-ban azt prognosztizálták, hogy már csak 15-20 évig élhet.

Tony Nicklinson utolsó éveit rémálomban töltötte, és a jogi csatát is elvesztette

Évekig tartó szenvedés után 2012-ben meghalt Tony Nicklinson, a bezártságszindrómában szenvedő férfi, aki hasztalanul harcolt azért a jogáért, hogy törvényesen véget vethessen az életének.

Az 58 éves férfi 2005-ben elszenvedett agyvérzése után nyaktól lefelé lebénult. Életét „rémálomként” jellemezte.

AP Photo/Tony and Jane Nicklinson
A volt rugbyjátékos, cégvezető, Tony Nicklinson agyvérzése után otthonában, 2012-benAP Photo/Tony and Jane Nicklinson

A locked-in vagy bezártságszindróma olyan állapot, amiben a beteg öntudatánál van, de nem képes mozogni és kommunikálni – gyakorlatilag elevenen eltemetett. A test szinte minden akaratlagosan mozgatható izma lebénul, általában a szem- és arcizmok kivételével. Francia neve maladie de l’emmuré vivant, szó szerint az élve befalazott betegsége.

HIRDETÉS

Napokkal halála előtt a melkshami férfi elvesztette a brit Legfelsőbb Bíróságon azt a pert, amely alapján az orvosai véget vethettek volna szenvedéseinek. Ezek után megtagadta az étkezést. Felesége szerint állapota rohamosan rosszabbodott, amit még egy tüdőgyulladás is tetézett.

Jane szerint férje „szívét összetörte a Legfelsőbb Bíróság ítélete, mivel nem vethet véget az életének az általa választott időpontban, orvosa segítségével”. Tony Nicklinson ügyvédje közölte: ügyfele már 2004-ben arról rendelkezett, hogy megtagadja az életfenntartó kezelést.

A családja a férfi elhunyta után még hosszú ideig frissítette Twitter-fiókját.

Hat évvel később arra emlékeztettek, hogy a brit törvényhozás még mindig nem engedélyezte az eutanáziát. Tony Nicklinson harca ma is ugyanolyan aktuális, mint halálakor.

Dr. Halál: jótevő vagy sorozatgyilkos?

A halál „nem bűn” – állította a kétes hírű, a Jacknek nevezett Murad Jacob Kevorkian. Az amerikai patológus nyíltan kiállt a végstádiumban lévő betegek orvosok által segített öngyilkossága mellett. Saját bevallása szerint legalább 130 beteg segített át a túlvilágra. Jótevő vagy sorozatgyilkos? Dr. Halált – így nevezték – mindenesetre 1999-ben gyilkosságért ítélték el, bár nézeteinek voltak támogatói is.

HIRDETÉS

Néhány évvel korábban, 1991-ben még lazán mosolygott, miközben bemutatta, ahogy ő nevezte, „öngyilkossági eszközét”.

AP Photo/Richard Sheinwald
Dr. Jack Kevorkian az öngyilkosságot segítő „gépével”, 1991-benAP Photo/Richard Sheinwald

Egy ilyen berendezéssel segítette a gyógyíthatatlan betegségben, az amiotrófiás laterálszklerózisban, rövidítve ALS-ben szenvedő Thomas Youkot önkéntes eutanáziájában, ami után Kevorkiant 1998-ban letartóztatták, majd ötödik tárgyalásán 10-25 terjedő szabadságvesztésre ítélték. Ebből 8 évet letöltött, majd 2007-ben feltételesen szabadlábra helyezték azzal a kikötéssel, hogy nem ad tanácsot, nem vesz részt eutanáziával járó öngyilkosságban, nem népszerűsíti és nem beszél az asszisztált öngyilkossági eljárásról – tudósított a New York Times.

„A segítségnyújtással nem az volt a célom, hogy halált okozzak. A célom az volt, hogy véget vessek a szenvedésnek. Ezt dekriminalizálni kell – idézte a Medical News Today a patológust.

A Detroit Free Press összegzése szerint azonban a Kevorkian segítségével meghalt betegek 60 százaléka nem volt halálos beteg, és legalább tizenhárman nem panaszkodtak fájdalomra. Azt is kiderítették, hogy Kevorkian tanácsadása túl rövid volt (legalább 19 beteg kevesebb mint 24 órával a vele való első találkozás után halt meg); legalább 19 esetben pedig elmaradt a pszichiátriai vizsgálat, holott öt esetben olyan emberekről volt szó, akiknek a kórtörténetében depresszió is szerepelt. A detroiti lap által idézett jelentés leszögezte, hogy legalább három, Kevorkian által segített öngyilkos boncolása során kiderült: nem volt fizikai jele betegségnek.

Az utolsó félelmetes tabu: a tervezett halál orvosi aspektusai című cikkében Kevorkian részletezte egy fogyatékos újszülött elaltatását. A kísérletet, a csecsemő szerveinek felhasználását „merész és rendkívül fantáziadús kutatás” jelének tartotta, amely „a hagyományos, de elavult, reménytelenül alkalmatlan és lényegében irreleváns etikai kódexek korlátain kívül lehetséges”.

HIRDETÉS

Kevorkiant 1994 májusa és 1997 júniusa között négyszer állították bíróság elé öngyilkosságokban való segítségnyújtásért. Ügyvédje, Geoffrey Fieger közreműködésével háromszor felmentették, míg negyedik eljárását szabálytalanságok miatt függesztették fel. A perekkel azonban Kevorkian elnyerte a közvélemény támogatását.

A CBS News 60 Minutes című műsorában, 1998-ban Kevorkian bemutatta az 52 éves Thomas Youk önkéntes eutanáziájáról ugyanabban az évben készített felvételt. A menthetetlen beteg „teljes körű tájékoztatáson alapuló beleegyezése” után Kevorkian maga adta be Youknak a halálos injekciót. Ez azért volt jelentős, mert korábbi páciensei közül állítólag mindenki egyedül lett öngyilkos. Youk családja a halálos injekciót humánusnak, nem pedig gyilkosságnak minősítette.

Maga Kevorkian egyébként éveken át veseproblémákkal küzdött, majd 2011-ben májrákot is diagnosztizáltak nála. Állapota gyorsan romlott. Nyolc nappal 83. születésnapja után trombózisban halt meg. Ügyvédje szerint nem próbálták mesterségesen életben tartani, halála pedig fájdalommentes volt.

A Fekete Angyal esete

Az amerikai Dr. Halál magyar megfelelőjének lehetne nevezni Faludi Tímeát, aki szakközépiskolai tanulmányainak befejezése, 1994 óta dolgozott nővérként az angyalföldi Nyírő Gyula kórházban. Itt, a belgyógyászati osztályon korábban is felfigyeltek arra, hogy egyes ápolók önkényesen adnak be injekciókat betegeknek. Noha ezt megtiltották, Faludi tovább folytatta az orvosi felügyelet nélküli kezeléseket. Kollégái azt suttogták egymás között, hogy műszakjai alatt megnövekedett a rákbetegek elhalálozása. 2001 februárjában az egyik ápoló arra lett figyelmes, hogy Faludi orvosi utasítás nélkül injekciót ad be egy súlyos rákbetegnek, aki nem sokkal később meghalt. Az ápoló az esetről beszámolt a kórház igazgatójának, aki rendőrségi feljelentést tett az ügyben. Bizonyíték hiányában a rendőrök kamerákat szereltek fel a kórházban és figyelték a nővér munkáját, hiába. A megfigyelés időtartama alatt Faludi semmiféle szabálytalanságot nem követett el. A rendőrség ennek ellenére 2001. február 15-én őrizetbe vette.

MTI Fotó: Rózsahegyi Tibor
A Fekete Angyal, azaz Faludi Tímea (b) bírósági tárgyalása, 2002-benMTI Fotó: Rózsahegyi Tibor

A letartóztatott ápolót gyanúsítottként hallgatták ki. Együttműködő volt, beleegyezett a hazugságvizsgálatba is, és ennek során azt vallotta, hogy a kórházban körülbelül 40 esetben adott be engedély nélkül különböző szereket súlyos betegeknek, akik közül többen meg is haltak. Vallomása szerint a szerek beadásával nem ölni akart, hanem elsősorban a betegek szenvedését akarta enyhíteni. Azt is elismerte, hogy a szerek elősegíthették a betegek halálát. A holttestek vizsgálata azonban ekkorra már szinte lehetetlen volt, mert szinte mindenkit elhamvasztottak. Faludi többször is visszavonta vagy módosította vallomásait, amelyek olykor kis mértékben, máskor gyökeresen különböztek az előző verziótól. A rendőrség a nyomozás eredményét vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek, amely nyolc rendbeli gyilkosság elkövetésével vádolta meg. A gyilkosságok elkövetése azonban a Fekete Angyalként elhíresült ápoló beismerő vallomása mellett sem volt bizonyítható.

HIRDETÉS

A nővért 2002 decemberében a Fővárosi Bíróság több emberen elkövetett emberölés kísérletében és négy rendbeli foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben találta bűnösnek. Az ügyét másodfokon tárgyaló Fővárosi Ítélőtábla súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a nővér tette alkalmas volt az egészségügybe vetett közbizalom megingatására, ezért a jogerős ítélet alapján a nőnek 11 évet kellett börtönben töltenie. Faludi Tímea a börtönben példás magaviseletet tanúsított, többször részesítették dicséretben. Az ápolónőt 2009 júniusában jó magaviseletéért, a büntetés kétharmadának letöltése után szabadon bocsátották, azóta teljesen feltűnésmentes és hétköznapi életet él.

Az eutanázia szabályozása a világban

Egy milánói bíróság 2019-ben felmentette Marco Cappatót, azt az emberi jogi aktivistát, aki csaknem három évvel korábban segített meghalni egy balesetben lebénult olasz honfitársának.

Miután Olaszországban tiltott az eutanázia, Cappato Svájcba kísérte a lebénult és megvakult Fabiano Antonianit, népszerű nevén DJ Fabót, aki egy ottani klinikán kapott orvosi segítséget.

A harmincas évei végén járó lemezlovas három éven át küldött kérvényeket az olasz hatóságoknak, köztük az államfőnek, Sergio Mattarellának is, hogy engedjék meghalni, de mindhiába.

Cappato felmentését azzal indokolta a bíróság, hogy nem az öngyilkosságban volt DJ Fabo segítségére, hanem jelenlétével az utolsó pillanatig lehetővé tette a férfi számára, hogy esetleg másképp döntsön.

HIRDETÉS

Az eutanázia ugyan Svájcban is tiltott, a törvények azonban engedélyezik az asszisztált öngyilkosságot. Ebben az esetben a meghalni szándékozó személynek magának kell aktívan bevennie a végzetes adagot – írta a Guardian. A 60 ml vízzel kevert gyógyszer önkéntes elfogyasztását, és az azt követő halált a svájci klinikán videón megörökítik, majd felveszik a kapcsolatot a rendőrséggel és a temetkezési vállalkozóval. Akik nem képesek a poharat az ajkukhoz emelni, azokat gombnyomással egy gép segíti.

A nonprofit szervezetként bejegyzett Dignitasnak már a kétezres évek elején több mint ezer páciense volt, akik gondos koreográfia és pontos jogi szabályozás mellett végeztek önmagukkal. A segítségnyújtás díja párezer svájci frank, de aki ezt nem engedheti meg magának, az méltányossági kedvezményt kaphat.

Az eutanázia rendkívül ellentmondásos, és sokhelyütt illegális. Kritikusai azzal érvelnek, hogy az élet Isten adománya, így csak neki van joga elvenni. Mások attól tartanak, hogy ha az eutanázia legálissá válik, akkor az orvosok a betegek akarata ellenére is végrehajthatják, mint például a náci Németországban.

Talán épp Svájcban a legkevésbé szabályozott, mivel a halálos gyógyszert felíró orvosnak diagnózist sem kell felállítania, korhatárküszöb sincs. Mindazonáltal az eutanázia nem megengedett, ha az orvos által támogatott öngyilkosságot szorgalmazó személy haszonra, például örökségre számíthat a páciens halálából.

Az eutanázia Belgiumban olyan személy, akár gyermek esetében is engedélyezett, aki elviselhetetlenül szenved, és felépülésére nincs kilátás. Hollandiában az is folyamodhat eutanáziáért, aki krónikus fájdalmakkal küzd, és felépülése még akkor is reménytelen, ha nem halálos beteg.

HIRDETÉS

Luxemburg, Kanada, Ausztrália és Kolumbia egyaránt engedélyezi az eutanáziát olyan végzetesen beteg felnőttek esetében, akik elviselhetetlenül szenvednek. Ausztráliában az orvos nem kezdeményezheti az eutanáziát. Azt a betegnek kell kifejezetten kérnie, egészen pontosan háromszor.

A passzív eutanázia az USA minden tagállamában legális. Franciaországban nem, de ott a betegek kérhetik, hogy halálukig erős nyugtatókat kapjanak.

Az eutanázia nem elterjedt gyakorlat. Évente nagyon kevesen élnek a lehetőséggel.

A magyar Alkotmánybíróság szerint a saját haláláról való döntés joga mindenkit megillet

Az eutanáziát magyar törvények nem szabályozzák, az Alkotmánybíróság azonban eutanáziahatározatában megállapította, hogy a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő beteg döntése arról, hogy életének a szenvedésekkel teli fennmaradó részét nem akarja megélni, önrendelkezési jogának körébe tartozik, ami közvetlenül levezethető az emberi méltósághoz való feltétlen és korlátozhatatlan jogából. A testület döntése alapján tehát a saját haláláról való döntés mindenkit megillet – idézi a magyar Alkotmánybíróság rendelkezéseit a Szegedi Tudományegyetem.

A testület joggyakorlata alapján – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – az aktív és passzív eutanázia eltérő alkotmányos megítélés alá esik. E szerint a gyógyíthatatlan betegnek az a kívánsága, hogy orvosi – tevőleges – segítséggel vessen véget életének nem tekinthető az életével, illetve halálával összefüggő önrendelkezési joga gyakorlásának, mivel az aktív eutanázia egy másik személy tevőleges beavatkozását követeli meg. Az aktív eutanázia minden formája tilalmazott, és megvalósulása a büntetőjog hatókörébe tartozó esetkör.

HIRDETÉS

Passzív eutanázia alatt az életmentő orvosi beavatkozás visszautasítását értjük, amelynek további két esetkörét különböztethetjük meg: önkéntes passzív eutanázia esetén az életmentő (vagy azt fenntartó) kezelés, orvosi beavatkozás visszautasítása a beteg befolyásmentes akaratnyilvánításán alapul, míg nem önkéntes passzív eutanázia esetén a beteg nincs abban a helyzetben, hogy kinyilváníthassa akaratát, így a kérdés, hogy más személy – a kezelőorvos – döntése pótolhatja-e az akaratnyilvánításra képtelen beteg döntését az életmentő/fenntartó kezelésről. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az önkéntes passzív eutanázia összeegyeztethető az élet és emberi méltósághoz fűződő jog alkotmányos szabályozásával, a nem önkéntes passzív eutanázia nincs összefüggésben a beteg önrendelkezési jogával, ezért nem megengedett.

Az egészségügyről szóló törvény rendelkezései szerint az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint gyógyíthatatlan, és rövid időn belül halálhoz vezet. A visszautasítás ebben az esetben is csak akkor érvényes, ha háromtagú orvosi bizottság a beteget vizsgálatát követően egybehangzóan, írásban nyilatkozik arról, hogy a beteg döntését a döntés következményeinek tudatában hozta meg, továbbá, hogy a betegség jellegére vonatkozó a jogszabályban foglalt feltételek fennállnak. További alaki feltétel, hogy a beteg az orvosi bizottság nyilatkozatát követő harmadik napon két tanú előtt ismételten kinyilvánítsa a visszautasításra irányuló szándékát.

A beteg önkéntes döntése tehát az életmentő, életfenntartó beavatkozásról történő lemondásra az önrendelkezési jog hatókörébe tartozik, azonban a lemondásra vonatkozó szabályozásnak biztosítania kell, hogy a döntés a beteg befolyástól mentes akaratelhatározásán alapuljon.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Terrortámadást túlélt fiatal nőn hajtottak végre eutanáziát Belgiumban

Nem tartják tovább életben Archie-t, az április óta kómában lévő brit kisfiút

Törvényjavaslatban nyújtják be Karsai Dániel eutanázia-kezdeményezését az ellenzéki pártok