Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Nem lesz háború, mert Tajvan ütőkártyája felér egy atombombával

Access to the comments Kommentek
Írta: Székely Ferenc
Többféle megoldás is létezhet, nem csak katonai
Többféle megoldás is létezhet, nem csak katonai   -   Szerzői jogok  AP

A szárazföldi Kínát és Tajvan szigetét elválasztó alig 200 kilométer széles tengerszoros hirtelen a Föld legbizonytalanabb és legfenyegetőbb térsége lett. A katonai koncentráció itt a legmagasabb a világon, és már apróbb incidensek is kiválthatnak súlyos konfliktusokat. Mégis, a fokozódó nyomás közepette is vannak esélyei a békés és üzleti megoldásnak, mindenki előnyére. Azért, mert Tajvan is rendelkezik erős ütőkártyával, lévén sokak szerint immár a világ legfontosabb országa.

Egy váratlan bejelentés, ami nem érthető kristálytisztán

Október 22-én Joe Biden amerikai elnök igennel felelt arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok megvédi-e Tajvant egy esetleges kínai agresszió esetén. Az elnök azt mondta, hogy „erre kötelezettségünk áll fenn”, ami viszont csak részben és legfeljebb áttételesen igaz. Ilyen kötelezettség nem létezik, és nem világos az sem, hogy az elnök mit ért a 'védelem' fogalma alatt. Szó szerinti véve ez közvetlen katonai beavatkozást jelentene, ami teljes szakítás volna az USA eddigi Tajvan-politikájával, és amit a Fehér Ház máris hevesen tagad, Peking viszont azonnal haragra gerjedt.

A jelen helyzet előzményei

Tajvan 1999-ben dolgozta ki azt a javaslatát, hogy a két állam egyenlő joggal tartsa meg szuverenitását és kölcsönösen biztosítsák a békés együttélést és prosperitást. A terv megalkotásában Caj Jing-ven jelenlegi elnök is részt vett, de a teóriát a népi Kína már akkor mereven elutasította, mivel az nem fér össze az „Egy Kína” elvével. Ez az álláspontja azóta tovább szilárdult.

Peking és Tajpej között a 2000-es években még léteztek találkozók és egyeztetések, sőt mindkét kormány felállított egy-egy hivatalt a párbeszéd intézésére. Ezt bármikor fel lehet újítani, ha adódik egy új és kölcsönös igény. Ennek egyelőre semmilyen jele nincs egyik oldalról sem, de – mint látni fogjuk – varázsütésre lehet ebben akár gyökeres változás is.

Az állandósult feszültség arra is bátorítja Pekinget, hogy vegye célba a függetlenséget hirdető tajvani politikusokat és pénzügyi támogatóikat. Ezeket a személyeket és cégeket már egy éve listázzák, miután Mike Pompeo korábbi amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy Tajvan „nem is volt Kína része”. Ez a pongyola megfogalmazás váltotta ki a feketelista gondolatát, azzal a céllal, hogy távolabb ültesse egymástól Washingtont és a keményvonalas tajvani függetlenségpártiakat.

Wally Santana/AP2007
Külvárosi tőzsdeügynökség Tajpejben, 2021Wally Santana/AP2007

A katonai veszélyektől eltekintve a szigetország gazdasági helyzete reményteli. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem 1990 óta egyenes vonalban emelkedik, és 2022-re 32 ezerre fog növekedni lakosonként. Az egyre képzettebb fiatal munkaerő az ipari szektorokba áramlik, ezért már megesik az a 'szégyen', hogy marhahúsból, csirkéből, sőt rizsből és szójából is behozatalra szorulnak (USA, Kanada).

A tajvani elnöknő folyamatos üzenetei eltökéltséget mutatnak abban, hogy a jelen status quo fenntartásának és megszilárdításának a híve, és nem kíván elmozdulni semmilyen más megoldás felé. Nem óhajt Hongkong-típusú, vagy 'egy ország-két állam', sem 'két ország, egy állam'-féle megoldásokat. Egyben elutasítja a hazai szélsőségeseket is, akik szerint a Kína feletti teljes szuverenitás jog szerint inkább Tajvant illetné meg, mivel a Kínai Népköztársaság 1949-ben illegitim módon jött létre, elűzve a nemzetközileg elismert Kuomintang-vezetést. Ez az eszme ma már a népmesék világába sorolható, de azért létezik.

Caj elnök üzenete a Nemzeti Napon magabiztosságot sugall

Az új hidegháború sokszereplős, nem úgy, mint a régi

Eközben Kína továbbra is ragaszkodik az egyállami (bekebelező) elvhez, és ezt az elmúlt hónapokban katonai erődemonstrációkkal is alátámasztotta. Amíg a Kínai Népköztársaság fennáll, ebben a felfogásban aligha lesz mély változás.

Az ázsiai óriásnak viszont számolnia kell azzal, hogy a hidegháború befejezése óta (1988-91) az Egyesült Államok 19 ezermilliárd dollárt szánt fegyverkezésre, ami hatszorosa a kínai ráfordításoknak, és annyi, amennyit a világ többi része fegyverekre összesen elköltött. Katonai vezető szerepét a hiperszonikus fegyverzettel végzett legújabb kísérletei is alátámasztják. Az ötödik generációs lopakodó vadászgépek terén pedig legalább egy évtizeddel jár Kína előtt, ezek nélkül viszont egy komplex légiháború megnyerhetetlen.

Mégis, több szakértő is úgy véli az USA-ban, például Philip Davidson tengernagy, az indiai–csendes-óceáni térség egykori főparancsnoka, hogy a következő hat évben a kínai katonai kapacitások kikényszeríthetik a status quo megváltozását Kelet-Ázsiában.

Ugyanakkor az amerikai katonai és titkosszolgálati elemzők jelenleg nem látják egy közvetlen konfliktus veszélyét. Nézetüket osztja Chen Ming-tong, a tajvani Nemzeti Biztonsági Hivatal tábornoka is, aki szerint egy direkt háború kockázata alacsony.

A túlmilitarizálás veszélye valós. Az Egyesült Államok magatartása, hogy gyakran keres első válaszként katonai megoldást, túltömi a körzetet fegyverzettel, puskaporos hordóvá teszi. Ezért nagyon óvatosnak kell lenni a kontingens (zárt) eseményekkel, vagyis a kisebb méretű konfliktusokkal, melyek bár önmagukban nem túl veszélyesek, de rossz kezelés, pánik vagy hanyagság esetén elharapózhatnak.

Ilyen volt az október 8-i eset, amikor a USS Connecticut nukleáris tengeralattjáró merülés közben 'ismeretlen objektummal' ütközött a Dél-kínai-tengeren. Amerikai közlés szerint a reaktort nem érte kár, de 11 matróz megsérült. Tan Ke-fei kínai katonai szóvivő azonnali vizsgálatot követelt, és figyelmeztetett a túl sűrű mélyvízi forgalom kockázataira, hiszen egy nukleáris baleset a térség egészét veszélyeztetné.

Ez igaz is. Az ilyen esetek könnyen vezethetnek félreértésekhez és hirtelenül hozott rossz döntésekhez, ami senkinek sem érdeke. Ilyen kellemetlen ügy volt nyáron, amikor a USS Benfold rakétaromboló tévedt vitatott vizekre, és Blinken amerikai külügyminiszter kissé túlreagálva mondta, hogy Kína jelenti a legfőbb veszélyt a szabad hajózásra a körzetben, de kifelejtette a képből Észak-Koreát.

Ahn Young-joon/AP
Észak-koreai tengeralattjáró rakétát lő kiAhn Young-joon/AP

Pedig nem ártana fél szemmel a térségben ólálkodó észak-koreai egységekre is figyelni, melyek száma immár meghaladja a hetvenet, ami több, mint a kínai. Szintén aggasztó Phenjan újabb nukleáris kalandorsága, a tengeralattjáróról kilőtt és Japán felé célzott két rakéta. Kim Dzsongun észak-koreai elnök azt állítja, hogy neki nincs baja egyik térségbeli állammal sem, viszont az Egyesült Államokat továbbra is ellenségének tekinti, így tehát vele is kalkulálni kell.

Noha Kína maga is gazdasági zavarokkal küzd, ez messze nem jelenti katonai törekvéseinek gyöngülését. A tajvani kérdés 'újragondolása' szélesre tárta a katonai opció ajtaját, és a Népi Felszabadítási Hadseregbe ömleni kezdtek a fejlesztési források. Hszi Csin-ping elnök hivatalba lépése óta, vagyis alig egy évtized alatt az ország katonai költségvetése megduplázódott, és idén meghaladja a 250 milliárd dollárt. Ugyanezen idő alatt az amerikai katonai büdzsé csökkent (-7%), az orosz pedig stagnál (+0,5-1,5%).

A leghegyesebb lándzsa

A kínai katonai erőforrások leosztása azt mutatja, hogy Tajvan ügye megelőzi az ország más szempontjait. Ennek jele az olyan tengeralattjárók gyártási üteme, amiket hosszabb távon erre a térségre érdemes fejleszteni, globális célokra viszont értelmetlen. A flotta főszereplője a Yuan osztályú tengeralattjáró (39A), amiről azt mondja Laval Goldstein, az amerikai Haditengerészeti Főiskola professzora, hogy ez lesz „a leghegyesebb lándzsa” Kína tengeri arzenáljában. Értve ezalatt, hogy a hagyományos meghajtású támadó egységek piranha-szerű raja alkalmasabb eszköz abban a szigetekkel szabdalt és szűk térségben, mint a nagy óceánokra szánt nukleáris járművek.

Ezt támasztja alá az az adat, hogy a dízelhajtású kínai tengeralattjárók száma 2005 óta 51-ről 63-ra nőtt, míg a nukleáris üzeműekből összesen 3 új épült.

AP
Tengeralattjáró szimulációs játék általános iskolásoknak egy pekingi katonai farmon APAP

Az USA-Tajvan duónak most már patikamérlegen kell adagolnia a katonai együttműködésre utaló műveleteket. Az amerikai haditengerészet különleges alakulata tavaly egyhónapos kiképzést tartott Tajvanon, amit a kínai fél oly haraggal fogadott, hogy a felek kénytelenek voltak letagadni, de már elkéstek vele. Kínának tűrnie kell az amerikai fegyverszállításokat, például a Patriot légvédelmi rendszert (PAC-3), miközben a sziget légterében tucatjával dübörögnek át a kínai vadászgépek, amiket elvileg ezekkel a fegyverekkel lehetne lelőni. Nem is beszélve arról, hogy a népi Kína évente kétezer bombázó őrjáratot köröztet a szoros fölött.

A Pentagon nemrég arról is tárgyalt Tajvannal, hogy felgyorsítják további 66 darab F16-os vadászgép szállítását, amit még a Trump-kormány hagyott jóvá. A teljesítés eredetileg 10 év lenne, de Tajvan reméli, hogy a szállítási idő rövidíthető, kivált az utóbbi provokációk fényében.

A népi Kínát aggasztja az AUKUS katonai fejlesztési terv kihívása is, ami kétségtelenül nukleáris gyűrűt von déli tengeri körzete köré. Peking haraggal fogadta Tony Abbott volt ausztrál miniszterelnök kijelentését is – aki Boris Johnson brit kormányfő világkereskedelmi tanácsadója –, hogy Kína hatalmasat bukhat, ha Tajvan bekebelezését erőlteti.

Érezve, hogy relatív ereje tetőzött, a népessége elöregedik, a gazdasága lassul és pénzügyei akadoznak, teljesen lehetséges, hogy Peking nagyon hamar katasztrofális helyzetbe kerül.
Tony Abbott, Ausztrália miniszterelnöke 2013-15 között
Newsweek, 2021 szeptember 10.

Kína ausztráliai nagykövetsége azonnal visszavágott. Bukott és szánalmas politikusnak minősítette Abbottot, majd úgy folytatta, hogy „legutóbbi megvetendő és őrült tajvani fellépése leleplezte förtelmes Kína-ellenes vonásait. Ezzel csak tovább rongálja önmagát." Ez az oldalvágás persze nem Abbottnak, hanem inkább Britanniának és az USA-nak szólt.

Mennyire erős Tajvan katonailag?

Nem túlzottan az, és független státuszának megőrzése továbbra is az Egyesült Államokon áll vagy bukik. A törvény arra kötelezi az amerikai kormányokat, hogy biztosítsák a sziget számára a védekezéshez szükséges eszközöket, és ez Joe Biden elnököt is köti. A vonatkozó szabálykönyv szerint „az Egyesült Államok akkora mennyiségben bocsát rendelkezésre Tajvannak eszközöket és szolgáltatásokat, amennyire szüksége van a kellő önvédelmi képesség fenntartásához”. Erre a megfogalmazásra nehéz gombot varrni, de lényegében arra kötelezi az USA-t, hogy fegyverezze fel Tajvant, viszont ne tegye képessé csapásmérésre a szárazfölddel szemben, és ne jelenthessen fenyegetést Kína számára.

Arra ott vannak ők. De nem árt vigyázniuk, mert a katonai index szerint a százas skálán Kína 82, az USA pedig csak 74 pontot ér a tengeri hadviselésben.

A sziget nem rendelkezik csapásmérő kapacitásokkal, vagyis nem tud támadást indítani Kína ellen. A szárazföldi erő létszáma mindössze 130 ezer fő, aminek jó részét a környék szigetvilágába telepítik. A fegyverzet védelmi és harcászati jellegű: légelhárítás, helikopterek, páncélosok és tüzérség. Tajvan jövőre 15 milliárd dollárt fog költeni katonai célokra, vagyis annyit, mint Spanyolország, ami nem falrengető és eltörpül a kínai büdzsé árnyékában. A költés a nemzeti jövedelem 2%-át teszi ki, vagyis a NATO normáját, de az elnökasszony szeretné háromra emelni.

Chiang Ying-ying/AP
Tajvani katonák felvonulása a Nemzeti Napon, 2021. október 10.Chiang Ying-ying/AP

Caj védelmi doktrínája az 'utolsó emberig harcolunk' jelszóban foglalható össze, ami azt jelenti, hogy invázió esetén az agresszor szívós és elhúzódó szárazföldi harcra és gerillaműveletekre számíthat, nagyon súlyos emberveszteségekkel.

A kínai oldalon felsorakoztatott PCL-191 rakétaegységek akár holnap megsemmisíthetnék Tajvan sok stratégiai célpontját, de a szigetet ezzel még nem foglalnák el. Még nehezebb volna a megfelelő létszámú gyalogság (legalább 600 ezer bakancs) átjuttatása a szoroson, amit az első órákban Tajvan saját légiereje megtizedelne. A sziget száznál több F16-os vadászgépének, levegő-föld rakétáinak és cirkálórakétáinak hálóján a csapatszállító hajók java fennakadna. Légideszant bevetése esetén a szállítógépeket még a szoros fölött lelőnék.

Ám még ha a partraszállás részben sikeres is, addigra odaérnek a japán Okinawáról és a Fülöp-szigetekről indított légi egységek. Amerikai katonaság direkt bevetéséről csak a legvégső esetben lehet szó, mert az már a nukleáris konfliktus Rubiconja lenne.

A maradék védelmi feladatot ezért a tajvani szárazföldi hadseregnek kellene elvégeznie. Ezért is követelik tajvani tábornokok a kötelező katonai szolgálati idő növelését. Ez jelenleg mindössze négy hónap, ami ötöde a dél-koreainak, noha Tajvan kitettsége jóval nagyobb. A generálisok arra figyelmeztetnek, hogy a szűk kiképzési idő még a korszerű fegyverzetek megértésére sem elegendő, nemhogy a használatukra. Sürgetik azt is, hogy – izraeli és szingapúri mintára – vonják be a felkészülésbe a tartalékosokat is.

Mindezek mellett Tajvan kiemelt figyelmet fordít a digitális háborúzásra is, mivel havonta 20-40 millió kibertámadást észlel kínai részről. A védekezés életbevágó, mert a sziget kritikus rendszerei, így a víz-, gáz- áramszolgáltatás és a közlekedés magas fokon digitalizált, ezért sebezhető is. Caj elnök májusban el is rendelte egy digitális biztonsági minisztérium felállítását, aminek belpolitikai oka is volt. Mégpedig az, hogy az elemzések szerint Kína koncentráltan támadja a tajvani politikai rendszert a közösségi médiában, hogy megfélemlítse és elbizonytalanítsa a szigetlakókat saját kormányzatukkal szemben, és ebben nem is teljesen sikertelen.

CHRISTOPHE ENA/AP
Kínát támogató fiatalok tüntetése Párizsban, 2019 novemberCHRISTOPHE ENA/AP

Ez fontos belbiztonsági kérdés, mert vannak jelei annak, hogy a tajvani fiatalság körében erősödnek a Kína-párti hangok, de globális ügy is, mert mindez igaz az Egyesült Államokban és Európában élő kínai etnikumok körében is.

Mit mond az USA?

A pekingi nyomás fokozódása komoly kihívást jelent Washington számára. Eddig az volt a kép, hogy az elnök folytatja Donald Trump Kína-politikáját, ami azt jelenti, hogy gazdasági nyomást gyakorol, de ennél tovább nem lép. Közben viszont Kína megrendezte a Kommunista Párt centenáriumi kongresszusát, és azóta egyre erősebb jeleit adja annak, hogy nem lenne ellenére a jelen egyensúly felborulása. Biden elnök márciusi optimizmusa, mely szerint Kína nem előzheti meg az USA-t az ő elnöksége alatt, immár fátyolosabbnak látszik.

A Tajvan-történet tömör összefoglalója

A Tajvani Védelmi Törvény (TPA) még 1979-ben született meg. Ennek előzménye, hogy Kína akkor az USA, Japán és a Nyugat békés partnerének deklarálta magát, diplomáciai kapcsolatba lépett Washingtonnal (később segített az amerikaiaknak Afganisztánban a mudzsahedinek felfegyverzésében is). Cserébe kérte és meg is kapta, hogy az USA fokozza le diplomáciai kapcsolatait Tajvannal, és a népi Kína kormányát ismerje el szuverén hatalomnak az országban.

Mindezt sokan árulásként és mély csalódással élték át a szigeten. Jimmy Carter elnök irányváltása odahaza sem aratott osztatlan elismerést, mert lenullázott egy 1955-ös egyezményt, ami az amerikai-kínai kapcsolatokat rendezte. A történelmi emlékű Barry Goldwater republikánus szenátor (aki 1964-ben súlyos választási vereséget szenvedett Lyndon B. Johnsontól) be is perelte az elnököt és a vita a Legfelsőbb Bíróságig jutott. Mivel a testület végül nem hozott ítéletet, máig is politikai felfogás dolga, hogy az Egyesült Államok elnöke felmondhat-e nemzetközi egyezményeket a Szenátus támogatása nélkül. (Ez a vitatéma Donald Trump elnöksége idején többször is terítékre került.)

Folyamatosan elhangzó követelés azóta is, hogy az USA kössön Tajvannal kölcsönös védelmi egyezményt, miként tette a Fülöp-szigetekkel 1951-ben. Ennek keretében Amerika köteles lenne haladéktalanul szövetségese segítségére vonulni, vagyis hadba szállni. Egy ilyen lehetőség nincs napirenden, mivel a lehető legrosszabb reakciót váltaná ki az időközben gigásszá nőtt Kína részéről.

AP Photo
Volt idő, amikor még perre is mentek Tajvan miatt - Jimmy Carter és Barry GoldwaterAP Photo

Ugyanakkor azt sem lehet állítani, hogy az USA magára hagyta volna Tajvant, mert a 'de facto' diplomáciai, politikai, gazdasági és főként katonai kapcsolatok igen erősek és fejlődnek. A kereskedelmi mérleg Tajvan javára billen (58 milliárd dollár), aminek java elektronikai berendezés és számítógépipari termék. Az amerikai export inkább járműveket, repülőgépeket és persze fegyvereket tartalmaz.

A kínai pártsajtó rendre fel is veti, hogy Tajvan washingtoni lobbistái úgymond túszul ejtik az amerikai külpolitikát és megmérgezik az USA-Kína kapcsolatot. Számításuk szerint az izraeli és a tajvani lobbi a legerősebb a Kongresszus mindkét pártjában, ami Juan Cseng kutató szerint azért is meglepő, mert a népi Kína anyagi erőforrásai messze meghaladják Tajvanét. Kongresszusi befolyása mégis eltörpül, amit a szakértő azzal magyaráz, hogy Tajvan folyvást előhúzza az antikommunista kártyát, ezért a vele való együttműködés divatos, míg a Kína felé tett gesztusokat lehurrogják. Tajvan megteheti, hogy luxusutazásokra hív meg képviselőket családostól, míg Kína esetében ez minimum gyanút keltő lenne. Ez a levezetés igaz, hiszen nemrég még az amerikai vezérkar főnöke is célkeresztbe került, amiért direkt kapcsolatba lépett kínai partnerével.

Kína kihasználja Joe Biden bajait

Kína tisztában van Biden romló belpolitikai helyzetével, 42%-os támogatottságával és látja a demokrata párton belüli törésvonalakat. Az elnök arra kényszerül, hogy külön-külön tárgyaljon a párt mérsékelt és radikális szárnyával a gigantikus fejlesztési törvénycsomag érdekében, továbbra is a nyakán a déli határ menekültválsága, a fiatalok és gyerekek koronavírus elleni védőoltásának vitája, vagy a minimálbér kérdése. Legújabb fiaskója, hogy a Legfelsőbb Bíróság nem blokkolta Texas extrém szigorú abortusztörvényét, noha a Fehér Ház ezt követelte. Még ugyanazon a napon az Egyesült Államok ezüstérmes lett a valaha mért legnagyobb államadósság versenyében, 2,8 ezermilliárd dollárral.

Széleskörű a felismerés, hogy az elnök elmerül a belső ügyekben, és kevéssé fókuszál a nagyvilágra. Nem kapkodta el az új pekingi nagykövet jelölését sem, Nicholas Burns személyében. Az ilyen habozás már megszokott az elnök részéről, ezért most mindkét párt felhevülve várja a nagykövettől, hogy mielőbb döngesse meg az asztalt Pekingben Tajvan érdekében és érzékeltesse az amerikai elszántságot. A szokástól eltérően ezúttal a demokraták tűnnek hangosabbnak. Mégpedig azért, mert Burns eredetileg az ifjabb Bush embere volt a Külügyminisztériumban helyettes államtitkárként, és váratlan reaktiválása zavart keltett a demokraták körében. A két párt most egymásra licitál abban a követelésben, hogy az adminisztráció legyen sokkal keményebb Peking felé. Ez persze Tajvanra is vonatkozik.

Gerald Herbert/AP
Burns nagykövet és Joe Biden: nem lesz könnyű dolgukGerald Herbert/AP

Szenátusi meghallgatásán a jelölt nem kérdőjelezte meg az 'Egy-Kína' politikát, de jelezte, hogy Tajvan továbbra is kulcskérdés, és növelni kell az amerikai fegyverszállításokat, kivált az utóbbi hetek kínai aktivitását látva.

A kínai pártlap szerint viszont hátrább az agarakkal, mert a 'veszélyes kórus' a szükségesnél erősebb ellenlépéseket válthat ki pekingi részről. Magyarán fölösleges haragot. A bizonyos kórusba immár az Európai Uniót is beleértik, ahol szintén erősödnek a Tajvan-párti hangok, miután az EP elsöprő többséggel (580-26) elfogadott egy jelentést, ami a szigetországgal való kapcsolatok erősítését sürgeti. A korábbi óvatoskodó évekhez képest ez nagy újdonság az Unióban. A Bizottság is síkra szállt, mégpedig Litvánia védelmében, aki október elején engedélyezte országában egy tajvani képviseleti iroda megnyitását, és emiatt súlyos nyomás alá került kínai részről.

Josep Borrell, a Bizottság külügyi biztosa szerint Európa digitális jövője és biztonsága nagyban függ Tajvantól, és ez a kijelentés mindent megmagyaráz.

Hogyan lett Tajvan a világ legfontosabb országa?

Az elmúlt 25-30 évben nem történt olyan a világon, hogy a rendeléstől számítva akár 8-16 hónapot is várni kelljen egy gépkocsi beérkezésére, csökkenteni kelljen a számítógépek gyártását vagy lassítani a szoftverfejlesztéseket. Ez most bekövetkezett. A rejtély kulcsa pedig a chip.

A félvezetőgyártás terén, ami a modern technológiai iparágak alapkövének számít, Tajvan már jó ideje a 'teljesvezető' szerepét foglalja el a világpiacon. A TSMC nevű óriás és a hozzá kapcsolódó vállalatok láncolata gyártja a világ legfejlettebb félvezetőit, és vezető partnerei között már ott van az Apple és a Qualcomm is. Ez olyan globális dominancia, amit Kína is növekvő aggodalommal figyel, főként hogy Tajvan egy másik nagy ellenséggel, vagyis Indiával is szövetkezik a gyártás fejlesztésére.

Az iparág koronázatlan császára Morris Chang (90), a TSMC tulajdonosa, amit 1985-ben alapított. Chang az elnökasszony személyes tanácsadója is, és azt tartják, hogy egy intésére leállhatna a fél világ ipara, ami nem is feltétlenül túlzás. Vállalata nyújtja a globális félvezető-termelés 2/3-át, messze megelőzve a koreai Samsungot és a kínai SIMC-et, de még az Intel-óriást is. A világ integráltáramkör-gyártási kapacitásának mintegy 75%-a Tajvanon található, és ő birtokolja a világ 10 nanométeres és az alatti gyártási kapacitásának 92%-át. Az anyavállalat kapitalizációja immár 567 milliárd dollár, vagyis az Intel duplája, a hozzá kapcsolódó többi cég értéke és tudásbázisa pedig felmérhetetlen.

Idén áprilisban kérte és figyelmeztette a tajvani vezetést az iparágat fenyegető veszélyekre és kérte a megfelelő védelmet.

Wally Santana/AP
Morris Chen, a chipcsászárWally Santana/AP

Lerabolja-e Kína a tajvani chipgyártást?

Nem lehet nem észrevenni, hogy Kína lemaradó félvezető-gyártási képessége kísértetiesen egybeesik a Tajvanra gyakorolt nyomás növekedésével. A kérdést élére állítva: vajon Tajvan megszállása megoldaná-e a félvezető-válságot? Elképzelhető-e, hogy kínai katonák szállják meg a tajvani elektronikai üzemeket és 'átveszik' a működtetésüket?

A tajvani elnök agyában nyilván megfordul ez a lehetőség is, hiszen októberi ünnepi beszédében alig burkoltan mondta, hogy „minél többet érünk el, úgy fokozódik rajtunk a nyomás". A nyomás pedig az egyre nagyobb elektronikai fölény miatt nő. Az elnök nem zárhatja ki, hogy komoly kísértés lehet Peking számára rátenni a kezét a karnyújtásnyira lévő digitális éléskamrára, amit eleve a sajátjának tekint, tehát még konyhakész ideológiája is van hozzá.

Ez volna a lehető legrosszabb forgatókönyv, ami a világháború küszöbét jelentené. Ennek esetén Tajvan megsemmisítené az ipari kapacitásokat, vagy amit lehet, kimenekítene Ausztráliába, Indiába vagy Japánba, beleértve a teljes know-howt és a szakembereket is. Már tavaly áttelepítettek egy 12 milliárd dollár értékű egységet Arizonába, és a vállalat beszállt a Pfizer-BioNTech projektbe is, ami még szélesebb nemzetközi oltalmat kínál a számára. Azért, mert a globális chiphiányt a koronavírus megjelenése okozta, és az ellene való védekezés nemzetközi cél. Ez viszont megoldhatatlan a tajvani chipek nélkül.

A sima fizikai lerablás lehetőségét a TSMC elnöke sem tartja valószínűnek. Mark Liu szerint az egész világ ipara és ellátási lánca megsínylene egy ilyen lépést, bár ez a megfogalmazás nem zárja ki a legrosszabb esetet. A vállalatvezető abban reménykedik, hogy Joe Biden politikája megjósolhatóbb, mint a korábbi elnököké, és inkább a nemzetközi szabályokra épít, mint a nyers erőre, ami Tajvan számára ígéretes.

Az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, Jake Sullivan szerint Pekinggel pragmatista alapon, de határozottságot felmutatva igenis lehet tárgyalni. Október elején a tanácsadó a zürichi repülőtér szállodájában találkozott Kína vezető diplomatájával, Jang Jiechivel, és megállapodtak, hogy a két elnök hamarosan virtuális találkozón fog egyeztetni a világkérdésekről, köztük nyilvánvalóan a Távol-Keletről és Tajvanról is. A két elnök szeptemberi telefonbeszélgetése arra mutat, hogy a világ két legnagyobb gazdasága patthelyzetbe került, és fokozott egyeztetésekre szorul. Akkor abban állapodtak meg, hogy betartják a 'tajvani megállapodást', és megelőzik a feszültség kirobbanását Tajpej és Peking között.

George Calhoun, a Forbes gazdasági magazin elemzője szerint is merő értelmetlenség lenne a technológia katonai megszerzése. A rendszer olyan komplex, sokrétegű és nemzetközileg szétterjedt, hogy lehetetlenség akárhány dandárral is megszállni. Egy ilyen művelet Kínának is súlyos károkat okozna, ezért sokkal értelmesebb cél egy békés alku előkészítése.

Egyáltalán nem véletlen, hogy az elmúlt években Kína szinte bármi pénzt megadott, hogy átcsábítson tajvani szakembereket és fejlesztőket, köztük egyenesen a TSMC egyik veterán főmérnökét, és buzgó titkosszolgálati érdeklődést (lopást) is tanúsít a chipgyártók irányába.

A csiphatalom létrejöttének története

Az viszont biztos feltevés, hogy hosszabb távon Kína nem fogja eltűrni tartós függését Tajvantól egy olyan iparágban, amire legfontosabb rendszereit építi. Sokszereplős játék bontakozik ki, mert az alkudozás előfeltétele a Kína-ellenes amerikai korlátozások enyhítése, a katonai opciók háttérbe szorítása, és akkor Tajvan is előhúzhatja a mandzsettából a chipkártyát és tehet egy visszautasíthatatlan ajánlatot Pekingnek.