Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Libanoni lángok: a Hezbollah saját sikereinek áldozata lehet

Access to the comments Kommentek
Írta: Székely Ferenc
ccc
ccc   -   Szerzői jogok  - AP

Bár meg fogják próbálni, de ezúttal nehéz lesz Izraelre vagy az USA-ra kenni az újabb libanoni összecsapások felelősségét. Az egykor 'Közel-Kelet Svájcának' nevezett és ideális adottságú kis ország tragédiáját jó ideje már belülről táplálják Irán oda telepített és távirányított katonái.

A jelen állás

Az október 14-én kiújult fegyveres harcok 7 halottal jártak és ismét rettegést hoztak a sokat szenvedett városra. A harcok újra előhívták a kísértetét a felekezeti erőszaknak, ami ráadásul akkor csap le az országra, amikor elmúlt évtizedeinek legrosszabb gazdasági válságát szenvedi el.

A hétmilliós országot folyamatos áram- és vízhiány tépázza, nemzeti jövedelme pedig két év alatt harmadával csökkent. Mindezt súlyos infláció és siralmas vírusvédekezés tetézi, mindössze 20%-os teljes oltottsággal. Az összecsapások előtti héten 100 ezer embernek mindössze 57 oltást adtak be átlagosan. Az ország egyes körzetei teljesen oltatlanok.

Egy új polgárháború kirobbanásához már a puszta gazdasági okok is elegendők, de most ezeket a múltból hurcolt ellentétek is növelik.

Az újabb konfliktus mély gyökerű, de kiváltó oka viszonylag átlátható. Az október közepi síita tüntetés arra irányult, hogy a kormány váltsa le Tarek Bitar vizsgálóbírót, aki vádat emelt és elfogatóparancsot adott ki Libanon volt pénzügyminiszterére, a síita Amal egyik vezető tagjára és a Hezbollah néhány szövetségesére. A bíró három másik síita kormánytisztviselőt is emberöléssel vagy vétkes gondatlansággal vádolt meg, ami az emlékezetes kikötői robbanáshoz vezetett.

A tavaly augusztusi katasztrófa, ami katonai méretű pusztítás és az egyik legnagyobb nem-nukleáris robbanás volt a történelemben, tovább pörgette a gazdasági és társadalmi válságot és mélyítette a társadalmi megosztottságot.

A tavalyi sokkhatás még sokáig nem múlik el, és felelősségét nem lehet megúszni

Az új konfliktus eredetileg erőfitogtatás lett volna a Hezbollah részéről, megmutatva, hogy képes már az igazságszolgáltatást is befolyásolni. A síita vezetők már hetek óta hergelték híveiket azzal, hogy a bíró politikai alapon szelektál a gyanúsítottak között, futni hagyja a keresztény és szunnita felelősöket, ami nem igaz, és csak ürügyet keresnek a síita hitűek üldözésére. Hasszán Naszrallah terrorvezér azt terjesztette, hogy a bíró külföldi követségekkel egyeztet, és végső célja a Hezbollah politikai-erkölcsi besározása, a libanoni nép felhergelése.

Bitar bíró egyébként már a második vizsgálója a katasztrófának, miután elődjét elfogultság címén felmentették. A Hezbollah két képviselője emelt kifogást ellene, mondván hogy az ő háza is megsérült a robbanásban, ezért nem várható tőle pártatlan eljárás. Sikerült is a bírót leváltatniuk, de a második kísérletbe – úgy tűnik – már beletört a bicskájuk.

A nyomozás nem mutat a Hezbollah javára

A szóban forgó irdatlan tömegű ammónium-nitrátot a Rhosus nevű, mozambiki bejegyzésű hajó szállította, miként azt Feras Hatoum oknyomozó riporter (NEW TV) részletesen feltárta. Ő korábban a 2006-os izraeli invázióról és Muhammad Zuhair volt miniszterelnök meggyilkolásáról készített leleplező anyagokat. Az újságíró megállapította, hogy a hajó egy olyan fedőcég tulajdonában van, amely szír és orosz üzletemberekhez kötődik, és akiket az Egyesült Államok szankciók alá helyezett, amiért a szíriai kormány javára üzleteltek. A halálosztó jármű tulajdonjoga is közvetve a Hezbollahhoz kapcsolódik.

Az eddigi vizsgálat szerint több kormánytisztviselő is vétkes abban, hogy gondatlanul kezelte a katonai veszélyességű vegyianyagot, noha előre láthatták annak kockázatát. Mindezt tetézi egy FBI-jelentés, amely szerint a felrobbant anyag csak az ötöde volt annak, ami az országba érkezett, és a többi sorsáról, hollétéről egyelőre semmit sem tudni.

A Hezbollahnak befolyása van a libanoni hajóforgalom és kikötők ellenőrzésére, de az is tény, hogy a felelősség megoszlik a többi politikai szereplővel. Mi több, még Michel Aoun (keresztény) államfőre is vetül belőle. Itt megjegyzendő, hogy a libanoni alkotmányos berendezkedés a nagyjából azonos lélekszámú vallási csoportok közt osztja fel a hatalmi pozíciókat, így a köztársaság elnöke mindig maronita keresztény, a miniszterelnök szunnita, a parlament elnöke pedig síita. Utóbbi személy a 83 éves Nabih Berri, az 'érinthetetlen', aki már 30 esztendeje tölti be a posztot. Polgárháborús fénykorában 14 ezer fegyveres felett rendelkezett, és ő tekinthető a Hezbollah politikai előképének és szálláscsinálójának.

A robbanás kivizsgálása első számú politikai ügy lett az elmúlt hónapokban, és szeptemberben a Hezbollah már fizikailag is megfenyegette a bírót.

Elegünk van belőled. A jogi utat végigjárjuk, de ha ez nem működik, akkor erővel távolítunk el téged.
Wafiq Safa, Hezbollah biztonsági főnök
LBCI News, 2021 szeptember 22.

Egyébként maga a Hezbollah-szóvivő is az amerikai pénzügyminisztérium szankciója alatt áll, amiért Libanon kikötőit és határait kihasználva kábítószert és fegyvereket csempész Bejrútba és alkalmanként tovább Európába. Hasszán Fadlallah, a Hezbollahhoz kötődő képviselő nyíltan meg is vádolta az Egyesült Államokat, hogy kívülről avatkozik be a vizsgálatba.

Fenyeget tehát egy mélyreható kormányválság, mert Aoun elnök nem kíván engedni a Hezbollah nyomásának és beavatkozni az igazságszolgáltatás működésébe. Ennek a kabinet egyik ülésén hisztérikusan hangot is adott. Ez esetben viszont bekövetkezhet a Hezbollah kivonulása a kormányból – egyenesen az utcára, mint azt láttuk is. Ennek következményei megjósolhatatlanok, ám bizonyosan pusztítók.

Eközben nem csak a síita szélsőségeseknek, de ellenfeleiknek is megjött a hangja. A tradicionális politikai család negyedik nemzedékének tagja, Samy Gemayel (a falangista Kataeb párt képviselője) arra szólítja fel az elnököt, hogy ne merészeljen meghajolni a Hezbollah nyomása előtt. A többi keresztény párt általános sztrájkot helyez kilátásba, ha a bírót erőszakkal befolyásolnák munkájában. Hozzájuk csatlakoznak a robbanás áldozatainak családtagjai is, akik a teljes körű kivizsgálást követelik.

A politikai nyugtalanságot növeli, hogy már látótávolságban van a májusra kitűzött új választás, amit nehéz lesz ebben a légkörben tisztességesen megtartani. Az egyre biztosabb, hogy a hagyományos libanoni pártok összefognak a Hezbollah és szatellitjei ellenében. Tekintélyével a drúz Dzsumblat-család is ezt fogja képviselni. Az ő vezetőjük a 'megölhetetlen' Walid, aki ellen eddigi pályája során 22 merényletet követtek el, de szerencsecsillaga mindig megóvta, még 1982-ben is, amikor autójával együtt felrobbantották.

Édesapja, Kamal nem volt ilyen szerencsés, mert vele egy szíriai merénylő már 1977-ben végzett, és fia akkor vette át a Haladó Szocialista Párt vezetését.

AP
Véráztatta politikai dinasztiák a Hezbollah ellen: Hariri, Gemayel és Dzsumblat - a kis képeken meggyilkolt édesapjaikAP

A Hezbollah-ellenes tradicionális tömbnek nyilvánvaló részese lesz a szunnita Saad Hariri volt miniszterelnök, akinek apját 2005-ben gyilkolták meg. Ő a Jövő Pártját vezeti, ami szintén felfegyverzett szerveződés, erős szaúdi támogatással a háta mögött.

Ezek a törekvések egyáltalán nem a síita képviselet és jogok felszámolását célozzák (ami sem alkotmányosan, sem racionálisan nem is volna lehetséges), hanem azt, hogy az egyharmadnyi vallási tömböt lehetőleg ne egy terrorszervezet képviselje a hatalomban. Számukra ennél még az Amal is jobb, mert az legalább libanoni gyökerű, letette már a fegyvert és az agg Nabih Berri akár Izraellel is tud egyezkedni a háttérben. ha nagyon muszáj, például túszcserék vagy határviták ügyében. Ugyanez a Hezbollahhal képtelenség lenne.

Mi történt októberben?

Ezúttal a korábbról megszokott forgatókönyv megfordult, mert most nem a Hezbollah kezdte a tűzharcot, hanem a szélsőjobboldali keresztény milícia, a Libanoni Erők. Ezt 1976-ban alapította Bashir Gemayel, az ország későbbi elnöke. Ő volt az, aki 26 munkatársával együtt egy szélsőséges szíriai szervezet által elkövetett merénylet áldozata lett 1982-ben.

A mostani lövöldözést megelőzte a környék nem-síita lakosságának provokációja, amikor köveket és palackokat hajigáltak a Hezbollah felvonulóira. Pár perccel később pedig már profi mesterlövészek tüzeltek a háztetőkről a felvonulókra, megölve egy ötgyermekes anyát is. Ez arra mutat, hogy az incidens megtervezett volt. Az is igaz viszont, hogy a tömeg is fel volt fegyverkezve (egyesek gránátvetővel) és sokan azonnal visszalőttek. A Hezbollah gyorsan reagált és fegyvereseket küldött a helyszínre, de a halottakon és a súlyos sebesülteken már nem tudtak segíteni.

Ami most történt, az hasonlít egy augusztusi esethez, amikor Kaldeh városában szunnita fegyveresek egy Hezbollah-gyászmenet résztvevőit vették tűz alá, és többen meghaltak, sokan megsebesültek. A környék szunnita törzsei azt közölték, hogy ők csak bosszút álltak egyik rokonuk haláláért, akit a síiták öltek meg korábban. Ezek az esetek mind azt mutatják, hogy a szektás erőszakspirál újra erősödik.

Nasser Nasser/AP2008
sok híve van még a HezbollahnakNasser Nasser/AP2008

Kis lépésekkel a végzetes tragédia felé

A Libanonban dúló évtizedes polgárháborúnak volt néhány nagyobb állomása, de a veszteségek javát a sorozatos terrortámadás, lövöldözések és merényletek jelentették. Közös vonásuk, hogy mindegyik a kis állam létének felszámolása felé mutat, ami már igen közelinek látszik, mert bekebelezésére Szíria és Törökország is aspirál. Mindkét nagy szomszéd történelmi igényt formál Libanonra, mint egykori birodalmuk részére, hasonlóan ahhoz, ahogy Kína kezeli Tajvant.

A síita milíciák (például az Amal) a folyamatok ősidején (1975/76) még népszerűek voltak a lakosság szemében, mert ellenállást hirdettek az állami korrupcióval, a külföldi beavatkozásokkal és a társadalmi igazságtalanságokkal szemben. De ez már nagyon régen volt, és azóta az egykori Robin Hoodok nottinghami seriffé változtak.

A kis állam a nagyhatalmak hidegháborús játékszere lett, vagyis függvénye az amerikai-szovjet hidegháborús viszálynak a Közel-Keleten. A Kissingeri doktrínának megfelelően az Egyesült Államok biztosította a maga és Izrael erőfölényét a térségben, de ennél tovább nem hatolt. A maradék befolyást a Szovjetunió gyakorolta, főként egyiptomi és szíriai partnerei révén. Viszont 1977-ben, Anvar Szadat egyiptomi elnök jeruzsálemi látogatása folytán ez a pajzs megrepedt.

Az egyiptomi elnök három évvel később életével fizetett bátor lépéséért, amikor saját gárdistái a világ szeme láttára, egy katonai parádén teherautóikról leugrálva tüzet nyitottak a díszpáholyra. A merénylők a Muzulmán Testvériségnek (a Hamász politikai előképének) titkos tagjai voltak.

Maga a békefolyamat viszont szerencsére nem fordult vissza, mert a helyszínről kimenekített Hoszni Mubarak alelnök tartotta magát az adott szóhoz. (A gyilkosság drámai felvételei itt láthatók.)

Shmuel Rachmani/AP
A történelmi kézfogás. Menáchem Begin izraeli miniszterelnök, Anvar Szadat egyiptomi elnök és Jichak Shamir Kneszet elnök (későbbi miniszterelnök), 1977 november 20.Shmuel Rachmani/AP

Az Izrael által sorozatosan megnyert háborúk (1948, 1956, 1967, 1973) palesztin menekültek tömeges hullámait sodorták át Libanonba és Jordániába. Az ide került családok az évtizedek során elkezdtek berendezkedni, pozíciókat elfoglalni és katonai szervezeteket működtetni. A libanoni állam és a keresztény fegyveres elit (a falangisták) rendkívül ellenségesen figyelték ezt a helyfoglalást, és máig eltiltják a palesztinokat az ingatlantulajdontól vagy bizonyos szakmák gyakorlásától.

Az elhúzódó polgárháború során a felek kölcsönösen mértek egymásra barbár csapásokat, így a Szabra-Shatila menekülttáborokban. 1982. szeptember 16-18 között a keresztény milíciák, élükön a Gemayel-klán vezette Libanoni Erővel 3 200 embert, köztük rengeteg asszonyt, gyereket és időseket öltek meg két palesztin menekülttáborban. Az akció az izraeli katonaság szeme előtt zajlott, és emiatt később Ariel Saron tábornokot a hágai nemzetközi büntetőbíróság elé akarták idézni, amiért nem avatkozott be, hogy megakadályozza a tömeggyilkosságot. (Ez a helyzet hasonló volt a későbbi srebrenicai mészárláshoz, ahol az ENSZ alakulatai maradtak passzívak a bosnyákokat gyilkoló szerbekkel szemben.)

Bill Foley/AP
A Szabra tábor a tömegmészárlás után, 1982, BejrútBill Foley/AP

Az országban akkor több, mint 50 fegyveres alakulatot, milíciát, terrorcsoportot számoltak össze, és nemcsak vallási, hanem politikai alapokon is (nasszerista, khomeinista, kommunista, munkáspárti, szélsőjobboldali).

Mondani se kell, hogy a Szaddám Huszeint (és az iraki Baath-pártot) éltető alakulatok is felvonultak. Az Irak-Irán háború idején (1980-88) a helyzet odáig züllött, hogy a két ország nagykövetsége aknavetőkkel lőtte egymást Bejrútban. A követségek körüli ingatlanok értéke akkor a nullára zuhant.

Az Ahmad al-Khatib nevével fémjelzett alakulat Szíria érdekeit képviselte, szintén több ezer fegyveressel, sőt páncélosokkal is. al-Khatib a néhai Hafez Asszádnak, a jelenlegi szír elnök apjának báb-államfője volt, és bár fiatalon meghalt, de a neve elég jól csengett ahhoz, hogy milíciát nevezzenek el róla és teletömjék szíriai fegyverzettel. (Egyik unokaöccse jordán színekben nemzetközi sakk nagymester lett.)

Az Abu Arz őrnagy (Etienne Saqr) vezetése alatt álló keresztény osztag, a Cédrus Őrei több mint 20 ezer fegyveres felett rendelkezett, de végül kiszorult az országból és a parancsnok Izraelbe menekült. Bizarr pillanata volt a Közel-Kelet történetének, amikor a Kneszetben elmondott beszédében a zsidó állam szemére vetette, amiért nem lépett fel keményebben Libanonban és ezzel teret engedett a Hezbollahnak. Távollétében halálra ítélték mint zsidó kollaboránst, és a 84 éves férfi jelenleg Cipruson tengődik számkivetettként. Honlapjáról próbálja még egykori befolyásának maradékát érvényesíteni, de az oldal már két éve nem frissül, és nem világos, hogy ő vagy egyik fia tartja-e életben a cédrusőröket.

Jordániából való véres kiűzetésük után, amit II. Huszein király Arab Légiója hajtott végre, a palesztinok tömegesen és felfegyverkezve szorultak át Libanonba. Ez a folyamat tovább szította a már amúgy is létező belső ellentéteket, és beindította a polgárháború újabb fejezeteit. A régióban berendezkedett különféle palesztin terrorszervezetek, így a gépeltérítő Leila Khaled PFLP-je vagy Abu Íjád Fekete Szeptembere – a müncheni olimpiai merénylet felelőse – rendre kiváltották Izrael preventív vagy megtorló légicsapásait, de ha úgy hozta a sors, akkor a direkt katonai inváziókat is.

Grace Kassab/AP
A polgárháború áldozatainak és eltűntjeinek száma megállapíthatatlanGrace Kassab/AP

Nem javított a helyzeten az amerikai és nyugati békefenntartók bevetése sem, mert őket extrém kegyetlenségű merényletekkel távozásra kényszerítették (USA, UK, Franciaország, Olaszország), így az ország külső védelem nélkül maradt. Bár Jasszer Arafat PFSZ-ét sikerült Tunéziába szorítani, de megjelentek helyettük vagy mellettük új protektorok, és az első számú új szereplő az akkor már khomeinista Irán lett.

A palesztinok gyengülése is szerepet játszott abban, hogy az elmúlt 35 évben lassan, de szívósan a libanoni társadalom új főszereplőjévé válhatott az Irán által mozgatott Hezbollah, ami mára jóval több, mint katonai szervezet, milícia, vagy a tucatnyi terrorcsoport valamelyike. Része lett a libanoni államrendnek, parlamenti helyekkel, saját infrastruktúrákkal, kommunikációs hálózattal és az egész országot elérő alagútrendszerrel, anyagi erőforrásokkal, szociális és oktatási rendszerrel, de főként fegyverzettel. Professzionális hadsereggé nőtte ki magát, rakétaütőerővel, nyugtalanító ellenfeleként a libanoni állam hivatalos haderejének.

Bár a polgárháború hivatalosan már 30 éve lezárult, a jelen helyzetet sokan rosszabbnak tartják, mint bármikor. Ebben az egyik fő ludas nyilvánvalóan a Hezbollah, aki fennállása során megölte Rafik Hariri miniszterelnököt és seregnyi olyan kritikusát, mint Lokman Slim írót és tévés műsorvezetőt, Samir Kassir franciabarát újságírót és irodalomtörténészt, Pierre Gemayel keresztény vezetőt, George Hawi kommunista politikust vagy Wissam Eid titkosszolgálati nyomozót, aki a Hariri-gyilkosságot vizsgálta. Vagyis bárkit, aki hatalmi terjeszkedésének útjába állt.

Az Európai Unió, az USA, de még az Arab Liga is a Hezbollahot nem annak tartja, aminek az festi magát, vagyis nem társadalmi-szociális ellenálló szervezetnek, hanem terrorhadseregnek. Mégis, Irán szívós támogatása és Oroszország elnéző magatartása még bőven elég számára a fennmaradáshoz. Még akkor is, ha az ellene irányuló gyűlölet és félelem egyre magasabbra hág.

Hussein Malla/AP
Hasszán Naszrallah sejk, a Hezbollah politikai vezetőjeHussein Malla/AP

A 'Hezbollahon túli' Libanon, vagyis a szunnita muszlimok, a keresztények, a kis létszámú de függetlenségükre kényes harcias drúzok, a hadsereg Nyugat-barát szárnya, az üzleti világ, a sajtó és az értelmiség az elmúlt években egyre erősebb jeleit adja annak, hogy kezdenek torkig lenni a Hezbollah szívós térnyerésével. Tartanak attól is, hogy a szervezet agressziói kiprovokálhatnak egy újabb izraeli beavatkozást, ami tovább tetézné az ország kínjait. Főként mert a Szíria felől érkező támadások folyamatos készültségben tartják az izraeli légierőt.

Az izraeli F-35 vadászbombázók bevetésre készek

Befellegzett a Hezbollahnak?

Erről még szó sincs. A szervezet olyan mélyen beépült az államrendbe és a hatalmi pozíciókba, hogy akár csak a korlátozása is jelentős siker volna a libanoni belpolitikában. Például hogy ne legyen rá szükség a kormányzásban, száradjanak ki a titkosszolgálati kapcsolatai és kezdjenek leépülni katonai kapacitásai. Ez nagyon nehéz feladat lesz és jórészt azon is áll, hogy Irán hajlandó-e engedni pozícióiból a Közel-Keleten. Ennek jelenleg semmilyen szándéka nem látszik, hanem épp az ellenkezője olvasható ki az új iráni elnök eddigi lépéseiből.