Mindenki meglepetésére Oroszország egy apró falujában egy kamujelölt nyert az önkormányzati választáson.
HIRDETÉSKörülbelül 500 kilométerre Moszkvától, mocsarak és erdők között megbújva élnek az aprócska Povalikinó falu lakói. Összesen 29 tanyabokor tartozik hozzájuk, de 12 ebből ma már teljesen lakatlan. Bő négyszáz évvel ezelőtt alapította a Romanov-dinasztia, lakói azóta békében, a világtól elzárva éltek. Nem érdekelte őket a nagyvilág, és a nagyvilág sem érdeklődött irántuk. Egészen tavaly szeptemberig, amikor az önkormányzati választáson új polgármestert szavaztak meg maguknak. Egy nőt. Putyin jelöltjével szemben. Egy takarítónőt. Ezzel egy csapásra az orosz lapok címlapjára került Marina Ugodszkaja, az önkormányzat akkor 36 éves alkalmazottja. Csodák mindenhol vannak.
Most Udgodszkaja ül annál az íróasztalnál, ahol korábban egy nyugdíjas rendőr, Nyikolaj Loktev ült, ő pedig havi 3000 rubelért, vagyis nagyjából 11000 forintért takarított a helyi hatalmasság után. Mindenki tudta, kinek mi a dolga.
Loktev volt Putyin helyi karja, hosszú évek óta ő vezette az elnéptelenedő, szegény falut, a helyiek fegyelmezetten mindig megszavazták a kormánypárt jelöltjét. De egyszercsak ukáz jött Moszkvából: mivel demokrácia van, ezért nem lehet a választáson csak egy jelölt. Kell egy tök esélytelen kamujelölt is, aki papíron elindul a választáson, majd természetesen alulmarad, így látszatra minden demokratikus, a valóságban viszont minden marad a régiben. A polgármester komolyan vette a feladatot, végigkérdezte az összes tanácstagot, de senki sem akart hülyét csinálni magából. A polgármester a nap végén kínjában megkérdezte a kukákat ürítő takarítónőt. Ő pedig tisztelte a polgármester urat, nem akart neki csalódást okozni. Elvállalta a jelöltséget.
Nem kampányolt, nem voltak plakátjai, nagygyűlései, bár egy néptelen faluban nem is lett volna értelme. Udgodszkaját mindenki ismerte, az apja traktoros volt, az anyja meg fejőnő, itt nőtt fel, itt járt iskolába, és egy helyi napszámoshoz ment férjhez. Amikor nem takarított, a háztáji gazdaságot gondozta: veteményezett, tyúkot tartott, a szomszédokkal beszélgetett, és hamar elterjedt, hogy lehet rá szavazni.
Aztán eljött a választás napja, 2020. szeptember 13. Loktev polgármester 48 szavazatot kapott, Udgodszkaja pedig 87-et.
A nyugdíjas rendőr átadta a takarítónőnek a hivatalt, Ugodszkaja pedig a saját bőrén tanulta meg, mit jelent a polgármesterkedés. Hogy egy utcai lámpa 3000 rubel, és legalább nyolc kellene belőle, de egyre sincs pénz. Hogy az általános iskola, ahova ő járt, ma már csak 9 gyereket oktat. Hogy a busz hetente háromszor jön ki a faluba a járási központból, így se dolgozni, se iskolába nem lehet járni. És az is hamar kiderült, hogy ez most már az ő felelőssége, a szomszédai jogosan kérik tőle számon mindezt.
Ugodszkaját felfedezte a világsajtó is, egymás után csengetett nála a BBC és a New York Times, hol Hamupipőkének, hol Jean d'Arc-nak lefestve az asszonyt. A nőt, aki kihívta maga ellen a hatalmat, és legyőzte a férfiuralmat. A polgármesterasszony szerint azonban ő semmi rendkívülit nem tett, polgármesterként egyébként is nagyon kevés lehetősége van. A település éves költségvetése nagyjából 10 millió forint, ennek elköltéséről rendszeresen be kell számolni a moszkvai hatalmasságoknak, állítólag ez a legnehezebb.
Nem is változtatott sok mindenen. Az irodájában ugyanaz a műanyag növény áll, a falon 2000 óta ugyanaz a Putyin-portré lóg. Talán annyi a változás, hogy most ő veszi fel a telefont. És most már ő is intézkedik, ha a hó alatt berogy egy háztető, vagy kidől egy fa - bejelenti ezeket a járási központba, mást nem tehet, majd onnan jönnek a szakemberek. Délután ötkor hazamegy, megeteti a tyúkokat, kacsákat, libákat, az öt macskát, a két gyereket és az egy férjet. A falubeliek szeretik, a hírek szerint akkor is támogatnák, ha Putyin ellen indulna az elnökválasztáson. A Spiegel kérdésére egyedül a falu gazdasági vezetője visszafogottabb, a telefonba állítólag egy nagyot sóhajtott, majd suttogva mondta: még érettségije sincs. De Udgodszkaját ez nem zavarta, polgármesterként épp más dolga akadt: le kellett söpörni az avart a világháborús emlékműről.