Hermansson szerint tudni kell elengedni a dolgokat. Talán pont ez az, ami a legtöbb politikusból hiányzik.
HIRDETÉS
Néhány évvel ezelőtt Ann-Sophie Hermannson reggel nyolckor - sok svédhez hasonlóan - reggelihez készült. Akkoriban - 2016 és 2018 között - ő volt Göteborg polgármestere. Most ilyenkor ebédidejét tölti, mert egy kukásautót vezet.
A politikus sokáig a szociáldemokraták bezzeggyereke volt. Apja teherautósofőr volt, ő pedig az iskola után hét éven át targoncavezetőként dolgozott a Volvónál. A fiatal nő aktív volt a fémipari szakszervezetben, és felfigyeltek rá a szociáldemokraták ifjúsági szervezetében is.
Az 1964-ben született nő politikai karrierje csúcsa volt, amikor 2016-ban megválasztották Göteborg polgármesterévé. Leginkább az esélyegyenlőség megteremtésével foglalkozott, szerzett pénzt a külvárosi szegénynegyedek renoválására, az egész várost igyekezett egyenlőbbé tenni, ahogy azt egy igazi szociáldemokratától elvárják. 2018 márciusában azonban a városi tanács megtiltotta a Burka Songs 2.0 című dokumentumfilm bemutatóját. Hermannson belekeveredett a vitába, néhány blogposztban pedig teljesen magára rántotta az asztalterítőt. Pártja szerint megjegyzései nem a terroristák, hanem a muszlimok ellen irányult, így a szocdemek kihátráltak mögüle, a polgármester pedig távozni kényszerült a polgármesteri hivatalból.
Hermansson azóta a Renova nevű hulladékgyűjtő cégnél vezet egy kukásautót. És a Politicónak adott interjúja szerint boldog, mert polgármesterként mindenért őt hibáztatták: a késő buszokért, a beduguló csatornákért, a hiányzó tanárokért. Most viszont mindenki türelmes vele, a lakók pedig megköszönik neki, hogy megszabadítja őket a szemetüktől. Mosolyognak rá, integetnek neki, elégedettek a munkájával.
Amikor egy politikus visszavonul, rendszerint beül egy vagy több alapítvány felügyelőbizottságába, megbízzák valami minisztériumi tanácsadással, esetleg elmegy valami iparági szervezet lobbistájának. De Hermansson nem kereste a lehetőséget, és a lehetőségek sem keresték őt. Inkább beadta a jelentkezését a kukaholdinghoz. Másfél éve hetente már csak öt napot dolgozik, de olyankor hajnali fél négykor kel, reggeli után felül az 58-as buszra, és bemegy dolgozni.
Ő az egyetlen nő a sofőrök között, elmondása szerint lóg rajta a munkaruha, mert a cégnél azóta sem készült az ő méretére való. Megfújja a szondát, aztán reggel nyolcig ötven címre megy. Ott lefékez, kikapcsolja az övét, kikászálódik a Volvo FL fülkéjéből, elmegy a kukákért, beönti a tartalmukat az autóba, visszatolja a kukát, integet az embereknek, majd visszaül, kiengedi a kéziféket és gázt ad. Nyolckor ebédszünetet tart, majd egy órával később újra megfújja a szondát, mert a teherautó csak negatív alkoholteszt után ad gyújtást, és még további nyolcvan háznál fékez-ürít-integet.
Tizenkilenc éves korában, apja tanácsára szerezte meg a teherautóra való jogosítványt. Az öreg szerint jó lesz az biztonsági tartaléknak, nem minden a politika. Úgy tűnik, igaza lett.
Bő két óra alatt végez a szünet utáni munkájával, utána azoknak a kollégáinak segít, akik valami miatt lemaradtak. Hermansson szerint náluk ilyen a cégkultúra: összetartanak, és segítik egymást. Néha úgy érzi, ennél többet kellene tenni. Olyan dolgokat, amiket csak politikusok tehetnek meg. A német Spiegel portréja szerint hazafelé az 58-as buszon ilyesmin szokott gondolkodni, hogy valaha visszatér-e még a politikába. De azt mondja, a politikában a közhangulat és a párt irányít, folyton meg kell felelni az emberek elvárásainak, a politikusnak alig van saját döntése.
Hermansson szerint tudni kell elengedni a dolgokat. Talán pont ez az, ami a legtöbb politikusból hiányzik.