rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Miloš Zeman, a cseh elnök, aki szakított Havel örökségével

Írta: Németh Árpád
Zeman az Európa-Ázsia találkozón Ulánbátorban, 2016-ban
Zeman az Európa-Ázsia találkozón Ulánbátorban, 2016-ban   -   Szerzői jogok  Damir Sagolj/Pool Photo via AP
Betűméret Aa Aa

Miloš Zeman akár a cseh politikai élet fenegyereke is lehetne. Nem riad vissza a rágalmazástól, riválisai befeketítésétől. Ügyeit azonban sorra megússza. Még az alkotmányos vádemelési eljárást is, amit alkotmánysértő döntései miatt indítottak ellene. A hivatali számítógépén talált gyermekpornót másokra fogta. Iszákossága legendás, és csak azok után mérsékelte némileg az italozást és a dohányzást egyaránt, amikor orvosai cukorbajt diagnosztizáltak nála.

A Slavia-Arsenal prágai visszavágója előtt a vendégcsapat játékosai letérdeltek a csehek előtt. Így fejezték ki szolidaritásukat Glen Kamarával, egy harmadik csapat, a Glasgow Rangers játékosával, akit a Slavia focistája, Ondřej Kúdela durván megsértett.

„Kib*****tt majom!” – ezt mondta a fekete játékosnak, Kamarának.

Az UEFA kivizsgálta az esetet, és igen szigorúan 10 meccsre eltiltotta Kúdelát, így a hátvéd még az Eb-n sem játszhat. Rasszista megnyilvánulás esetén azonban ez a minimális fegyelmi, amit az Európai Labdarúgó-szövetség kiszabhat.

A statáriális büntetés olyan indulatokat szított Csehországban, hogy Miloš Zeman államfő haladéktalanul, még aznap nyílt levelet íratott az UEFA-nak.

„Önök a rasszizmus elleni harcot a sikertelenek és a sikeresek harcává változtatták. A képmutatás a pozitív diszkrimináció és az ostoba trendeknek való kínos megfelelés csúcsa. Az Önök erőfeszítései ellenkező hatást váltottak ki. Egy olyan helyzetet teremtettek, ahol a feketétől eltérő bőrszínű embereket diszkriminálják, elnyomják és megfosztják jogaiktól. Ezért szükségesnek tartom ellenezni az Önök döntését” – írta Miloš Zeman nevében kabinetfőnöke. „Nem fogunk letérdelni ön előtt. Egy cseh futballszurkolót nem lehet megfenyegetni” – tette hozzá Vratislav Mynář, aki főnökéhez hasonlóan maga is szenvedélyes Slavia-szurkoló.

Bezzeg, amikor az oroszokról van szó...

A cseh államfő nem reagált ennyire gyorsan és határozottan azok után, hogy kormányfője egy hat és fél éves nyomozást lezáró jelentés alapján közölte: Prága kiutasít 18 orosz diplomatát.

Csehország kémekként azonosította őket, akiknek köze volt a vrběticei lőszerraktárak felrobbantásához – mondta Andrej Babiš, és hozzátette: „Csehországnak szuverén államként reagálnia kell a példa nélkül esetre.”

Babiš nem vádolta meg Moszkvát, ehelyett azt mondta: „megdönthetetlen bizonyítékaik” vannak, amelyek alátámasztják a gyanút, hogy az orosz katonai hírszerzés ügynökeinek valamilyen szerepe volt a robbantásokban.

Miloš Zeman több mint egy hétig tétovázott, mire a bejelentést követő nyolcadik napon a nemzethez intézett televíziós beszédében bejelentette: nincs bizonyíték az orosz ügynökök jelenlétére a vrběticei robbanások helyszínén. Ehelyett egy másik lehetséges forgatókönyvről beszélt, szerinte az orosz titkosszolgálati akciónál sokkal valószínűbb, hogy helytelenül tárolták vagy kezelték a robbanószereket. Megállapításait nem indokolta.

Szavai tömeges felhördülést váltottak ki.

Néhány nappal később legalább tízezren tüntettek Csehország-szerte az elnök, Miloš Zeman ellen. A prágai Vencel téren is több ezren gyűltek össze, miután az államfő többször azt nyilatkozta, hogy talán nem is az orosz katonai titkosszolgálat áll a 2014-ben elkövetett, két ember halálát okozó lőszerraktári robbantások mögött.

Ugyanakkor a nyomozás viszont azt derítette, hogy hat orosz ügynöknek is köze volt a robbantáshoz, köztük a 2018-ban Szergej Szkripal ellen idegméreggel elkövetett merényletet végrehajtó két orosz katonatisztnek.

Zeman szavai ellentétesek az ország érdekeivel

„Először csak hallgatott, utána pedig az orosz propagandát, az orosz fél szerinti hamis információt erősítette, megkérdőjelezte a cseh titkosszolgálatokat, és bizalmatlanságot szított. Ez botrány!” – mondta a Millió Pillanat a Demokráciáért szervezet vezetője, Benjamin Roll.

„A tüntetők dühösek, mert szerintük az elnök nem mond igazat. Szerintük szavai ellentétesek az ország érdekeivel és megsértik az áldozatok hozzátartozóit” – jelentette Prágából Jiři Skacel, az Euronews tudósítója.

Hogy Zeman hűséges szolgálja az orosz érdeket, arra már korábban is rájöttek.

AP Photo/Petr David Josek
Putyin és Zeman gépkarabéllyal – tiltakozók alkotása a prágai HradzsinbanAP Photo/Petr David Josek

A cseh államfő bicegve, de az esélyesek derűjével érkezett, hogy leadja szavazatát a 2018-as elnökválasztáson, amikor a háttérből előrontott egy nő, letépte ingét, és tárt karokkal üvöltözött.

A testőrök gyakorlott mozdulattal azonnal a hasára fordították a Femen aktivistát, hogy ne látsszon a mellére festett „Zeman Putyin ringyója” felirat.

A populizmus segítette győzelemre

Csehországot is elérte a politikai populizmus hulláma, vélték a szakértők Miloš Zeman újbóli államfői megválasztása után. A 2013 óta posztján lévő, euroszkeptikus, oroszbarát elnök szűk előnnyel nyerte a választást. A legtöbben a szegényebb, vidéki régiókból támogatták Zemant. Azokat tudta mozgósítani, akik elégedetlenek a rendszerrel.

„A Zemanra voksoló emberek többsége kiskeresetű, akiknek havi bére nem éri az átlagjövedelem szintjét. Nekik nincs vesztenivalójuk. Ők nem találják helyüket a politikai és a gazdasági rendszerben, és nem azonosulnak a demokráciával” – nyilatkozta David Binar, a TschechNews politikai kommentátora.

A felívelés

Miloš Zeman a Prágától 60 kilométerre keletre fekvő Kolínban született. Kétéves korában szülei elváltak. Tanárnő édesanyja nevelte fel. Zeman 1969-ben szerzett diplomát a prágai közgazdasági egyetemen.

Egy évvel korábban azonban, 1968-ban, a prágai tavasz idején belépett a Csehszlovák Kommunista Pártba. Párttagsága tiszavirág életű volt: 1970-ben kizárták, mert tiltakozott a Varsói Szerződés csehszlovákiai inváziója ellen. Ráadásul el is bocsátották. Később egy sportszervezetnél, majd az Agrodat vállalatnál dolgozott, de 1989-ben ismét munka nélkül maradt miután bíráló hangvételű cikket írt Prognostika a přestavba (Prognosztika és peresztrojka) címmel.

Ugyanebben az évben Csehszlovák Televízió vendége volt. Botrányt kavart, amikor a csehszlovák gazdaság rossz állapotát bírálta. Nézetei azonban segítettek abban, hogy néhány hónappal később, a bársonyos forradalom idején csatlakozzon a Polgári Fórum vezetőihez.

A következő évben, 1990-ben bekerült a törvényhozásba, immár a Csehszlovák Szociáldemokrata (ČSSD) párt tagjaként. 1993-ban a párt elnökévé választották. A párt megerősödött, és Zeman lett a képviselőház elnöke.

1998-ban a ČSSD megnyerte a választásokat. Zeman egy kisebbségi kormány miniszterelnöke lett. A párt élén 2001-ben Špidla váltotta. Zeman visszavonult, és vidékre költözött. Pártjával összetűzött, 2007-ben ki is lépett.

Új párt alapításával próbálkozott, de a Polgári Jogok Pártja sem a 2010-es, sem a 2013-as, sem a 2017-es parlamenti választásokon nem szerzett mandátumot.

Zeman, az elnök

Ő azonban egyéniben nyert.

2012 februárjában bejelentette, hogy visszatér a politikába, és indul az első közvetlen elnökválasztáson Csehországban. Szorosan nyerte az első fordulót, a másodikban azonban nagyobb különbséggel nyert Karel Schwarzenberggel szemben. Ebben megfigyelők szerint nem kis szerepet játszott, hogy a kampányban „sudeťáknak” (szudétanémetnek) nevezte politikai riválisát. A Die Presse akkoriban „példátlan németellenes mocskolódó kampánynak” tulajdonította Zeman győzelmét.

Mindenesetre 2013 márciusa óta Miloš Zeman Csehország elnöke.

Mértéktelen alkoholfogyasztása többször került a figyelem középpontjába. Sok cseh úgy vélte, hogy részeg volt a cseh televízióban, nem sokkal a 2013-as elnökválasztáson aratott győzelme után. A cseh koronaékszerek kiállításán nem sokban különbözött Jelcin orosz elnök emlékezetes viselkedésétől. Homloka gyöngyözött, mosolya bárgyú volt, szemei időnként lecsukódtak, kapaszkodókat keresett, és bizony imbolyogva járt.

Függősége megbotránkozást keltett, és Zeman gyakran vált gúny tárgyává.

„Nekem nincs alkoholproblémám. Kivéve persze, ha kifogy a pia. Akkor lenne, de gondoskodtam róla, hogy ez sose forduljon elő” – élcelődtek vele a Twitteren.

Elnökségének emellett is voltak ellentmondásos pillanatai.

Nem sokkal beiktatása után, 2013 májusában megtagadta Martin C. Putna professzori kinevezését azzal az indokkal, hogy az irodalomtörténész részt vett a prágai melegfelvonuláson.

A bársonyos forradalom 25. évfordulóján, 2014 novemberében a lemondását követelték. Sokan úgy vélik, hogy Zeman elárulta előde, Václav Havel örökségét, aki Csehszlovákiát, majd Csehországot az emberi jogok bajnokává tette. A tüntetők szerint Zeman az önkényuralmi rendszerekhez kötődik, Oroszországhoz és Kínához törleszkedik.

Michal Krumphanzl/Pool Photo via AP
Hszi Csin-ping kínai elnökkel Prágában, 2016-banMichal Krumphanzl/Pool Photo via AP

Népszerűsége a sorozatos botrányok következtében a 2016 márciusában mért 62 százalékról 2016 decemberéig 48 százalékra apadt.

AP Photo/Petr David Josek
Zeman évek óta bottal járAP Photo/Petr David Josek

Nagy port kavart, amikor 2017 márciusában egy rádióinterjúban kijelentette, hogy valaki gyermekpornót csempészett a hivatali rezidenciáján lévő számítógépére. Zeman azt állította: informatikusai kiderítették, hogy a hackerek az Egyesült Államokbeli Alabamából támadtak. Utóbb szóvivője pontosított. Azt mondta, hogy „az elnök, mint minden este, ezúttal is rákeresett a saját nevére az interneten, és az egyik oldalon gyermekpornográfiát talált”. A rendőrség mindenesetre nem fedezett fel idegen behatolásra utaló nyomokat.

Zeman 2018-ban a szavazatok 51,37 százalékával nyerte az elnökválasztás második fordulóját, és ezzel megkezdte második ciklusát.

Alig egy évvel később, 2019 júliusában azonban a szenátus – Csehország fennállása óta először – jóváhagyta és továbbította a képviselőháznak az államfő elleni, az amerikai impeachmenthez hasonló vádemelési eljárást. Zeman nyolc esetben alkotmánysértő módon járt el a többi között a kabinet minisztereinek kinevezésekor, bírósági ügyekbe való beavatkozásával és a cseh érdekek elleni fellépésével. Az ügyet azonban megúszta, mert 2019. szeptemberében a képviselőház elvetette az eljárást. A 120 képviselőből ugyanis csak 58 szavazott a vádemelésre.

Megannyi pert vesztett

Ostobának és faragatlannak nevezte Milan Hruškát még 1993-ban. Zeman ugyan a pert elvesztette, de a bírságot nem fizette be, és bocsánatot sem kért a megrágalmazott rendőrtől.

Kártérítésre és bocsánatkérésre kötelezte a bíróság egy másik ügyben is. Zeman 1997-ben azzal vádolta párttársát, Jozef Wagnert, hogy át akar igazolni a kommunistákhoz. Évekkel később bocsánatot kért, de a kirótt pénzbüntetést sosem egyenlítette ki.

Ezeken kívül szinte még néhány hasonló, rágalmazási ügye volt, amikor vonakodva tett részben csak eleget a bírósági ítéletnek.

Szenvedélye kerekesszékbe kényszerítette

Miloš Zeman első, még 1978-ban megszakadt házasságából van egy felnőtt fia, David. Második, az asszisztensével 1993-ban kötött házasságából született lánya, Kateřina Zemanová.

AP Photo/Petr David Josek
Kateřina Zemanová (j), Zeman lánya Václav Klaus beiktatásánAP Photo/Petr David Josek

A 26 éves hölgy Zeman elnökválasztási csapatának egyik leglátványosabb arca. Egy választás utáni beszédében Zeman őt kérte meg, hogy legyen a félénk és a média figyelmét kerülő felesége helyett „informális First Ladyje”.

Zeman közben nem kíméli magát. Lankadatlan szenvedéllyel iszik, és tapasztalt láncdohányos. Az alkohol- és cigarettafogyasztását csak akkor fogta vissza kicsit, amikor 2015-ben lábfájdalommal járó cukorbajt diagnosztizáltak nála.

A 76 éves elnök állapota nem javult, ezért úgy döntött, hogy alkalmanként átül egy kerekesszékbe. Egyre több időt tölt benne.