Elzártság, magány, egzisztenciális félelmek, jövőképnélküliség – az új koronavírus árt a lelkünknek is. Összeszedtünk néhány tünetet és módszert, ami segíthet megőrizni a lelki egyensúlyt.
HIRDETÉSElzártság, magány, egzisztenciális félelmek, jövőkép-nélküliség – az új koronavírus árt a lelkünknek is. Belefáradtunk már a pandémiába, és még mindig nem látjuk a végét. Összeszedtünk néhány tünetet és módszert, ami segíthet megőrizni a lelki egyensúlyt.
Tavaly óta egyre több ember tapasztal magán és ismerősein stresszes, depressziós, pánikbeteg tüneteket. A járvány és a korlátozások sora szinte mindenkit rosszul érintenek. A külvilág történései az agyunk különböző régióira hatnak, és ezek kölcsönhatása további tüneteket okozhat. A pandémia következtében az agy érintett struktúrái hosszabb-rövidebb időre megváltoznak.
Magány
Az ember társas lény, erre optimalizálódott a törzsfejlődés során az agyunk, szükségünk van a társas érintkezésre. De a korlátozások miatt elmaradnak a családi és baráti találkozók. Pedig ezek a találkozók jó hatással vannak a hangulatunkra: a találkozások során agyunk jutalmazóközpontja, a nucleus accumbens egy dopamin nevű anyagot szabadít fel, ezt szokták „boldogsághormonnak” is nevezni.
Ha találkozunk az ismerőseinkkel attól boldogok leszünk, így az agyunk arra ösztönöz, hogy rendszeresen beszélgessünk barátainkkal, megérintsük családtagjainkat. Ha a nucleus accumbenst kevés inger éri, akkor csökken a motivációnk, rosszabbul alszunk, és csökkenhet a kézügyességünk is: ez az agyi terület szabályozza ugyanis a mélyalvást és a motorikus mozgásokat is. A társas kapcsolatok elmaradása így az egyik legnagyobb kár, amit a korlátozások az agyunkban okozhatnak.
Hogyan segíthetünk magunkon? A valódi találkozásokra egyelőre még várnunk kell, de érdemes családtagjainkkal, barátainkkal, munkatársainkkal többet foglalkozni. Felhívni őket telefonon, videochatelni velük, de akár az is sokat segíthet, ha az ablakból integetünk egymásnak. Olaszországban balkonkoncerteket, közös énekléseket szerveztek, a szomszédok ezzel tartották egymásban a lelket.
Felborult napirend
Normális esetben a felkelés, a munkába vagy iskolába indulás, az evés, a hazaindulás ideje rendszerbe szedi a napjainkat. Ezeket azonban felpuhította az otthoni munkavégzés és a digitális oktatásnak nevezett otthoni tanulás. Ez agyunk prefrontális kéreg nevű régióját érinti, amely a rövidtávú memóriáért felelős. Ez egyrészt megszűri a bejövő információkat, másrészt itt tároljuk a hétköznapi tudnivalókat, hogy mit, mikor, miért csinálunk.
A hétköznapi cselekvések nagy része itt válik automatizmussá, ez teszi lehetővé, hogy a napi rutinfeladatok közepette új dolgokra is figyeljünk. A felborult napirend ezt az agyi területet érinti, ez a koncentrációs képesség és a figyelem csökkenéséhez vezethet. A prefrontális kéregben tárolt napi rutin felborulása nehezebbé teszi a gondolkodást, márpedig erre nagy szükségünk van, hiszen a változó szabályok, az oltási rend körüli bizonytalanságok új életstratégiát igényelnek. Ez már önmagában is nehéz feladat, csökkenő gondolkodási képességgel pedig egyszerűen túlterhelheti az agyat.
Hogyan segíthetünk magunkon? Érdemes otthon is betartani a szokásos napirendet, a megszokott időben felkelni, enni, dolgozni, tanulni, a rutinfeladatok megtartásával segíthetünk agyunknak, hogy megküzdjön a problémákkal.
A motiváció elmaradása
Mivel egész nap otthon ülünk, és még csak álmodni sem merünk nyaralásról, étteremről, színházról vagy kocsmáról, ez csökkenti a motivációnkat. Ez többek között agyunk nyugalmi hálózatát érinti. Ez a terület akkor dolgozik, amikor nyugalomban vagyunk, magunkra figyelünk és álmodozunk. De az álmodozáshoz és tervezéshez motiváció kell, ha ez elmarad, akkor nemcsak a problémamegoldó képességünk csökken, hanem egészen egyszerűen rosszkedvünk is lesz. Elszaporodnak a negatív gondolatok, aggódni kezdünk magunkért és a világért.
Hogyan segíthetünk magunkon? Érdemes lehet otthoni célokat kitűzni, új ételeket főzni, megjavítani a háztartási eszközöket, kiolvasni egy könyvet, vagy nyelvet tanulni. Gyakorlatilag bármilyen cél hasznos lehet, ami középtávon elérhető.
Negatív élmények
A járvány óta folyamatosan érnek bennünket az új információk, és szokatlan helyzetekben kell helytállnunk. Ez nagy hatással van a hippokampuszra, ami az emlékezetre, a tanulási képességekre és a térbeli tájékozódásra is hatással van. Ez agyunk egyik legkönnyebben változó része, gyorsan és könnyen reagál a külvilág ingereire. Itt dől el az is, hogy mi marad meg a rövidtávú memóriánkban. A gyorsaságnak azonban ára van: rendszeres és kiadós pihenés nélkül, sok stresszel a hippokampuszt is túl lehet terhelni.
Hogyan segíthetünk magunkon? Ez az egyik legnehezebb téma, hiszen a külvilág ingereit nem tudjuk szabályozni. Azt viszont mi szabjuk meg, hogyan reagálunk ezekre. A jó és a rossz élményeket beszéljük meg családtagjainkkal, ne tartsuk magunkban az érzéseinket, és figyeljünk oda mások mondandójára is. A beérkező hírek mennyiségét tudjuk szabályozni, nem árt egy kis hírzárlatot tartani időnként, vagy csak a legfontosabb információkat elolvasni, megnézni, meghallgatni.
Állandó stressz
Aki home office-ban vagy digitális oktatásban vesz részt, vagy a munkája elvesztése miatt mindennapi megélhetési gondjai vannak, annak szembe kell néznie a krónikus stresszel is. Ráadásul a pandémia alakulására egyénileg elég kicsi a hatásunk, könnyen úgy érezhetjük, hogy ki vagyunk szolgáltatva a világjárványnak. Ez pedig agyunk félelemközpontját, az amigdalát érinti. A stressz „félelemhormonokat”, kortizolt és noradrenalint választ ki az agyunkban, ami az amigdalát serkenti. Ez az agyi terület foglalkozik az érzelmekkel. Ráadásul a negatív érzelmek sokkal erősebb választ váltanak ki belőle, így a félelem, a düh, a gyász különösen erősen hat az elménkre. Ha erre nem figyelünk oda, és hagyjuk a negatív érzéseket felülkerekedni, akkor pánikreakciók törhetnek ránk, kiszolgáltatottnak és erőtlennek érezhetjük magunkat.
Normál esetben a stresszhormonok termelése csökken a stresszes helyzetek elmúlása után. De ha a helyzet nem múlik el, akkor az amigdala is túlterhelődhet. Ilyenkor az ember érzékennyé válhat, és a legapróbb kellemetlenségeket is túlreagálhatja.
Agyunk gyorsan reagál a lezárásokkal kapcsolatos kellemetlenségekre, és a legtöbb embernél valószínűleg ugyanilyen gyorsan fog reagálni arra is, ha megszűnnek a korlátozások. Ez elsősorban a felnőttekre igaz, akiknél már szilárd agyi struktúrák vannak. A fiatalabbak agya azonban a fejlődés közben találkozik ezekkel a változásokkal, így az ő esetükben a hatások hosszabb időn át is megmutatkozhatnak. Ezért fontos, hogy rájuk még jobban odafigyeljünk.