rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Brexit: Bye, Bye Erasmus

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
euronews_icons_loading
Brexit: Bye, Bye Erasmus
Szerzői jogok  Euronews
Betűméret Aa Aa

Az Európai Unióval együtt az EU oktatási csereprogramját, az Erasmust is otthagyják a britek. A jövő évtől az Egyesült Királyság hallgatói nem választhatnak egy-két félévre európai egyetemet, és az uniós diákok sem célozhatnak meg brit felsőoktatási intézményt a korábbi feltételek mellett.

A brit kormány úgy döntött nem finanszírozza tovább az ország Erasmus-tagságát, amiben évente mintegy 200 ezer, ebből olyan 15 ezer brit hallgató vesz/vett részt.

Az uniós brexit főtárgyaló, Michel Barnier úgy fogalmazott, „a brit kormány, a polgárok mobilitását befolyásoló döntése nem méltó történelmi kapcsolatainkhoz”.

Boris Johnson brit kormányfő januárban még azt mondta, a brexit nem fenyegeti az Erasmust. Helyette saját csereprogramot indítanak, amit Alan Turning matematikusról neveznek el, és mit kiterjesztenek az egész világra.

Vivienne Stern, egy nemzetközi oktatással foglalkozó brit szervezet igazgatója szerint a „kormányra jelenleg nehezedő összes pénzügyi nyomás miatt nem logikus, hogy egy nagyvonalúan finanszírozott új oktatási csereprogramot indít. Tehát, nem azt történt, amit vártunk. De a lényeg az, hogy a legjobban kihasználjuk majd a Turning-program adta lehetőségeket.”

Az északír hallgatók továbbra is hozzáférnek az Erasmus-programhoz, egy Írországgal kötött külön megállapodás révén, de skótok és a walesiek már nem – regionális vezetőik csalódottsága ellenére.

Szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a külföldi hallgatók számának jelentős visszaesése várható a brit egyetemeken.

„Az eddig biztosított finanszírozási mechanizmus már nem lesz elérhető az uniós erasmusos hallgatók számára. Így - hacsak nem kapnak nemzeti vagy regionális kormányzatoktól célzott forrást rá – akkor aligha vállalkoznak arra, hogy az Egyesült Királyság bármely egyetemén tanuljanak” - véli a Glasgow-i egyetem jogászprofesszora, Paul James Cantwell.

Az Európai Unió a 33 éve futó hallgatói csereprogramjára az egyik legbüszkébb. Az évek során a Erasmusba unión kívüli országok is becsatlakoztak – britek pedig ki….