Egy amerikai felajánlás nem lenne példátlan, mert az Egyesült Államok másokkal is kötött már társulási szerződést. A modell nem kitaláció, de a gondolatmenet egyelőre inkább csak politikai nyomásgyakorlás.
Több forrás szerint az elnök feladatul jelölte meg, hogy az adminisztráció dolgozzon ki terveket a Grönland feletti amerikai befolyás erősítésére, beleértve annak lehetőségét, hogy egyenesen a sziget önkormányzatával állapodjanak meg - Koppenhága megkerülésével.
Ennek értelmében nem annektálásról lenne szó, hanem egy politikai és katonai megállapodásról, amely lehetővé teszi az Egyesült Államok számára, hogy szabadabban telepítsen csapatokat és bővítse katonai infrastruktúráját az Északi-sark régiójában, amelynek jelentősége hatalmasat nőtt az elmúlt évtizedben.
Ugyanakkor a katonai opció is terítéken van, miként azt a Telegraphnak nyilatkozó egyik tisztviselő megfogalmazta. Állítása szerint „az elnök és csapata számos lehetőséget vitat meg e fontos külpolitikai cél elérésére, és természetesen az amerikai hadsereg igénybevétele mindig is a főparancsnok rendelkezésére álló lehetőség”.
A katonai elemzők viszont egyetértenek abban, hogy Grönland megtámadása és megszállása amerikai részről teljesen kizárható, és Trump kijelentéseit inkább a politikai nyomásgyakorlás körébe sorolják.
További opcióként említik a sziget megvásárlását Dániától, amit a koppenhágai kormány már többször elutasított, miként bármilyen más lépést, ami a Grönland feletti dán szuverenitást érintené.
Mit jelentene a társulási megállapodás?
A felröppent egyik lehetséges forgatókönyv a Szabad Társulási Paktum, a COFA alkalmazása lenne, ami hasonlatos az Egyesült Államok és a csendes-óceáni szigetállamok közötti korábbi megállapodásokkal. Ez biztosítja az amerikai fegyveres erők szabad tevékenységét és kereskedelmi preferenciáit a társult területeken, egyben amerikai garanciákat jelent a partner katonai biztonságának és gazdaságának erősítésére.
A társulási forma jelenleg három csendes-óceáni állammal létezik: Mikronéziával, a Marshall-szigetekkel és Palauval. A 80/90-es években létrehozott modell működőképes: az Egyesült Államok rendszeres költségvetési támogatást, szabad munkavállalást és biztonsági garanciákat biztosít, cserébe kizárólagos katonai jelenlétet kap. A megállapodásokat időről-időre újra tárgyalják, főként kisebb finanszírozási viták miatt.
A konstrukció jelentőségét növeli, hogy az Egyesült Államok ezen keresztül kizárja a rivális nagyhatalmak – főként Kína – katonai és stratégiai megjelenését a partnerek térségében.
De vajon alkalmazható lenne Grönlandra is?
A válasz az, hogy csak nagyon korlátozottan, mivel a sziget nem szuverén állam, hanem autonóm terület, ahol a kül- és védelmi politika Dánia hatáskörébe tartozik. Ugyanakkor már most is létezik amerikai katonai jelenlét (Pituffik Space Base), ami a NATO keretein belül elvileg szabadon bővíthető lehet anélkül, hogy az USA fennhatóságot szerezne az egész sziget felett.
Ez ellen sem Dániának, sem a NATO-nak nyilvánvalóan nem lenne kifogása, mert csak az Egyesült Államok képes elvégezni olyan méretű biztonsági fejlesztéseket, amelyek ellensúlyozzák vagy elijesztik a sziget körül kiépülő kínai és orosz törekvéseket.
A társulási-típusú megállapodáshoz előbb Grönland szuverenitásának radikális bővítése lenne szükséges, amihez viszont Koppenhága nem fog hozzájárulni, és jelenleg a sziget önkormányzata is ragaszkodik a relatív önállóság megőrzéséhez.
Trump igénye nem vadonatúj
Elsö mandátuma idején, 2019-ben Trump nyíltan felvetette Grönland „megvásárlásának” gondolatát, ami diplomáciai botrányt keltett, de stratégiai szempontból következetes volt, mert az Arktiszt nagyhatalmi ütközőtérként kezelte, és a bilaterális megoldásokat előbbre helyezte, mint a többoldalú alkukat, megkerülve a szövetséges fővárosokat, ha a közvetlen tárgyalást célravezetőbbnek látja. Ebben a logikában egy Grönlanddal kötendő szabad társulás nem idegen gondolat, még ha esélye vékony is.
A Biden-kormányzat által 2022 októberében publikált amerikai nemzetstratégiai terv is foglalkozott a sarkvidéki politikával, de ezt korlátozta a megerősített amerikai jelenlétre, a klímavédelemre, és a nemzetközi együttműködésre. A Trump utáni és előtti stratégia nem tartalmazott semmit, ami Grönland „megvásárlására” vagy bármilyen megszerzésére utalt volna.
A megújított Trump-i törekvések része a feszültség mélyítése Dánia és Grönland között, amire Vance alelnök tavalyi, meghívás nélküli szigetlátogatása is példa volt.
A folyamat azóta is zajlik, mert amerikai ösztönzésre Nuukban erősödik az önállósági diskurzus, Koppenhágában pedig határozottan nő az érzékenység és a hárítás, amikor a „gyarmattartó” narratíva kerül terítékre.