rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Plüssmackóra nincs szükségük – a Dankó utcai „hajléktalan óvodában” jártunk Mikuláskor

Access to the comments Kommentek
Írta: Nóra Shenouda  & Euronews
Az óvoda egyik szobája
Az óvoda egyik szobája   -   Szerzői jogok  Shenouda Nóra/Euronews
Betűméret Aa Aa

„Édes Jézus, légy vendégünk, Áldd meg amit, adtál nékünk, Ámen!” Óvodások imádkoznak kezüket összetéve, vékony hangon, gyermekien hajlítgatva a mondatokat, majd megkezdik ebédjüket. Körülöttük rend, tisztaság, mesefigurákkal borított falak, játékok, kiságyak. Mintha egy teljesen átlagos budapesti óvoda hétköznapjait figyelné az ember. Ezeknek a gyerekeknek a többsége azonban reggel még egész más körülmények között ébredt: hatodmagukkal egy kis szobában, mások hosszú ideje üresen álló, fűtetlen otthonokban. Családjuk mélyszegénységben él, többnyire papírjaik sincsenek. A Dankó utcai Wesley János Óvodában jártunk, amely „hajléktalan óvoda” néven vált ismertté.

Adományozókkal érkezem, a koronavírus-járvány miatt jelenleg az itt dolgozókon kívül más nem is időzhet az óvodában. Kipakoljuk az autóból a ruhákkal és könyvekkel teli dobozokat, amelyeket a Láthatatlan Kezek civil mozgalom alapítói, Pallavicini Zita és Bánffy Szilvia hoztak a Vitézi Renddel együttműködve. Az ide és az iskolába járó gyerekek többnyire olyan családokban élnek, ahol a szülőknek nincsen állandó lakcímük - tudom meg Gránicz Tamástól, a Wesley Máv-Telepi Általános Iskola és Gimnázium igazgatójától és a Dankó utcai óvoda vezetőjétől, Jankó Mónikától. Vannak köztük nagyon szegény környéken élők, de olyanok is, akiknek más lehetőségük nem lévén, gyermekeikkel lebontásra ítélt házakban húzzák meg magukat. Romák és nem romák, erdélyiek és vidékről Budapestre érkezett, illetve fővárosi mélyszegénységben élő családok. „Néha kimegy az ember családlátogatásra, például az iskola körzetéhez tartozott a Hős utcai roma kolónia” – mondja Gránicz Tamás. „Általában a külföldiek, akik jönnek hozzánk önkéntes munkát végezni Hollandiából, innen-onnan, azok mindig festegetni szeretnek, mert az gyors és megvan a külcsínje. Én akkor beültetem őket az autóba, és elviszem a Hős utcába egy családlátogatásra, ahol látják, hogy van egy körülbelül ennél picit nagyobb szoba, amiben hat gyerek él” – mutat körbe a kis irodában, ami körülbelül öt négyzetméteres.

Még hátrányosabb helyzetben a koronavírus-járvány idején

Arról kérdezem őket, hogyan élik meg a gyerekek a koronavírus-járványt, megnehezítik-e a korlátozások a tanítást, az óvodai munkát. Jankó Mónika felidézi, hogy az első hullámban az óvodák bezárása nagyon megnehezítette a dolgukat. „Egyáltalán nem örültünk, nem szabadságként éltük meg az egészet, mert ugye pont márciusban történt, mielőtt az óvodások elmentek volna iskolába, és nagyon izgultunk, hogy a kihagyás miatt hogyan fognak majd felzárkózni a gyerekek. Megnyithattunk nem sokkal az iskola előtt, de akkor meg behozták, hogy nem kötelező bejárni, és mivel nem volt kötelező, és féltek a szülők, nem is nagyon jöttek a gyerekek. Sajnos mondhatjuk, hogy úgy mentek el iskolába, hogy az utolsó fél évünk kiesett. És amikor visszatértek, hát nekem az komoly munkát jelentett. Ennyi hónapot otthon lenni szocializáció nélkül, ráadásul bezárva… Aggódtunk még amiatt is, hogy milyen otthonokban laknak. Pontosan olyan lakásokban, ahogyan Tamás bácsi az előbb leírta… Mi is voltunk olyan családnál, ahol egyébként ennek ellenére megpróbálnak olyan életet élni, hogy a padlóról lehetett volna enni náluk, de ők is heten voltak egy szobában: a három testvér, nagyszülők. A bezárás után rengeteg energiával jöttek vissza, de nem azzal a típusú energiával, amire nekünk szükségünk lett volna. Ezt le kellett vezetni, mielőtt egyáltalán bármiben is előre tudtunk volna velük.”

_A gyerekeket személyiségi jogaik miatt nem engedték fotózni, ezért vannak csak az óvoda berendezéséről képek. _

Shenouda Nóra/Euronews
Az óvoda egyik szobájaShenouda Nóra/Euronews

Mivel sok gyerek csak náluk jut ételhez, ezért azt a bezárás idején is biztosították. „Minden nap jöhettek a meleg ebédért, sokszor kaptunk tartós élelmiszert, és ezeket osztottuk minden nap” – meséli Jankó Mónika. „Pénteken annyi adagot kaptak, ami elég volt a hétvégére.” A második hullám más kihívásokat tartogat számukra: most már járhatnak óvodába a gyerekek, de vannak köztük erdélyiek is, akik nem tudtak visszatérni. „Aki esetleg hazament, és ottragadt, csak várjuk, hogy visszajöjjön, hiszen nem biztos, hogy ott jobb nekik. Sokszor fel is hívnak, hogy nem tudnánk-e valahogy segíteni. Küldhetünk jogviszony-igazolást, hogy egy gyermek tényleg ide jár, csak sajnos ez a határnál senkit nem érdekel, hogy őt itt mi várjuk.” Gránicz Tamás, a szintén hátrányos helyzetűeket tanító iskola igazgatója hozzáteszi: ha egy erdélyi fiatal időközben otthon járt, akkor csak abban az esetben jöhet iskolába megint, ha hozza a negatív Covid-tesztjét. Csak az a baj, hogy az pénzbe kerül, amit ezek a családok nem engedhetnek meg maguknak. „A másik gyerektől tudom meg, hogy valóban kint voltak Erdélyben, a szülő természetesen tagadja, mert nincs pénze tesztet csináltatni. Ez nagyon nehéz és ezzel küzdünk napi szinten.”

Az intézmény adományok számára elkülönített számlaszáma: OTP 117 08001 20547385

Alapvető probléma egy szemüveg hiánya

Az ételt- reggelit, ebédet, uzsonnát- és a tankönyveket ingyen kapják a gyerekek. Bár előfordul, hogy egy-egy ételt nem ismernek fel, mert még életükben nem láttak például bizonyos gyümölcsöket. De ennél vannak nagyobb problémák is. Az iskolaigazgató azt mondja, van olyan gyerek, akinek például szemüveget kellene csináltatni, de nem tudnak. „Hiába írja fel nekem az orvos a papírra, a szülő nem fogja tudni kifizetni. Egy dél-koreai egyház szokott ebben segíteni, megcsináltatnak egy-egy szemüveget, de most azt hiszem, három gyereknek volna szüksége rá, de nem tudunk vele mit tenni. Ha nincs TB-kártyája, és látom, hogy rosszul lát az órán, mit csinálok vele?”

Shenouda Nóra/Euronews
A gyerekek készítették ezeket a hóembereketShenouda Nóra/Euronews

Pszichológus dolgozik az intézményekben, és a körzeti orvos is kijár az óvodába, de ha van valami probléma, ő is csak annyit tud mondani, hogy hová menjen tovább a gyerek. De mivel sokaknak nincs TB-kártyájuk, hiszen bejelentett lakcímük sincs, ezért inkább el sem mennek a kijelölt vizsgálatokra, mert olyan összegbe kerülnek, hogy nem tudják kifizetni.

A nyomorúságos körülmények ellenére az iskola és az óvoda nem támogatja, hogy a gyerekeket kiemeljék a családjukból- kivéve, ha esetleg bántalmazásról lenne szó. Minden más esetben az az alapelvük, hogy a gyereknek a szülő mellett van a helye, és inkább igyekeznek minden másban segíteni, hogy elkerüljék a családok szétszakítását.

Plüssmacira nincs szükség

Száraz élelmiszerre, mosószerekre, olajra, tisztálkodószerekre volna a leginkább szükségük. „Törölközőre, pelenkára, szappanra… - sorolja Gránicz Tamás. ”Minden, amivel el tudjuk látni a családokat, hogy higiénikus körülmények között legyenek. Hogy mondjam ezt csúnya szóval: plüssmacik nem kellenek, mert jellegében nem segít.”

„Aki egy feltört lakásban lakik (régóta üresen álló otthonban- a szerk.), az sokat költözik is, hiszen ott nem élnek az emberek éveket – magyarázza az óvodavezető. „Például az ágyneműt nagyon szokták szeretni, mert így valamivel le lehet fektetni a gyereket. Az évnek ebben a szakában sokszor eszükbe jut az embereknek, hogy segíteni kéne a hátrányos helyzetűeken. De nem csak az ünnepnapokon élnek hátrányos helyzetben, hanem az év minden napján”- teszi hozzá.

Az intézmény adományok számára elkülönített számlaszáma: OTP 117 08001 20547385

Shenouda Nóra/Euronews
Az óvoda egyik termeShenouda Nóra/Euronews

„Nem szabad hazavinni a gondokat, mert lelkileg az ember beleroppan”

Az ennyire hátrányos helyzetből indulókat is fel lehet zárkóztatni – ez Gránicz Tamás meggyőződése. Úgy véli, ennek egyik kulcsa, hogy jóban kell lenni a szülőkkel. „Csináltunk nyári tábort a gyerekeknek” – meséli. „Először nem merték őket elengedni, tehát hozni-vinni kellett őket reggel és este. Lassan aztán megengedték, hogy egy napot ott aludjanak. Utána megengedték, hogy már két napot is ott aludjanak, és végül megkérdezték a szülők, hogy nekik nem csinálunk-e tábort, mert ők is jönnének” -nevet. Azt problémásnak látja, hogy négy évvel ezelőtt megvonták az iskoláktól a szakképzés lehetőségét. Náluk is képeztek bolti eladót, fodrászt és asztalost szakképző intézetekkel együttműködve. „A mai napig nagyon sokat találkozom olyanokkal, akik tanítványok voltak, most a Tescóban pénztárosok, tehát igenis betagozódtak.”

Shenouda Nóra/Euronews
A varázsszavak az iroda ajtajánShenouda Nóra/Euronews

Amikor arról kérdezem őket, nekik személyesen mennyire nehéz minden nap ilyen nehéz emberi sorsokkal találkozni, Jankó Mónika azt mondja, hogy a gyerekek szeretete által visszakapják a rájuk fordított energiát. „Háromszor- négyszer jobban tudnak szeretni. Viszont ez a sok probléma az elején elképesztően nehéz volt. Őszintén, nekem eleinte otthon is okozott álmatlan éjszakákat, végignézve, hogy mi történnek, és nagyon sokat kell hozzá tanulni és fejlesztenie magát az embernek, hogy a kapunál letedd, és ne vidd haza, és ne ezen rágódj. De nem szabad hazavinni, mert lelkileg akkor az ember bele tud roppanni. Viszont az, hogy tudjuk, hogy segítünk rajtuk, és az, hogy a gyerekektől mit kapunk vissza, azt gondolom, hogy ezért éri meg részemről.”

Gránicz Tamás azt mondja, ő lassan felépített egy olyan rendszert az iskolában sok év alatt, ami ugyan sziszifuszi munka volt, de megérte. „Nincsenek nagy sikerek, de azért a pici sikereknek nagyon kell örülni. Nagyon sokan megállítanak az utcán, romák és nem romák is, hogy Tamás bá, sokat köszönhetünk magának. Na az a siker...”

A név kötelez

A Láthatatlan Kezek civil mozgalmat Pallavicini Zita és Bánffy Szilvia hozta létre, akik mindketten ősi magyar arisztokrata családok leszármazottai. A mozgalmat a koronavírus-járvány első hulláma idején hívták életre. A Dankó utcai óvodában történt látogatásuk után jótékonysági munkájukról kérdeztem az alapítókat.

Shenouda Nóra, Euronews

„Hogyan indult a mozgalom?”

Pallavicini Zita

„A koronavírus első hulláma idején indítottuk a Láthatatlan Kezeket, amely és nem csak a gyerekek, hanem idősek megsegítését is szolgálja, nagycsaládosokat, akik a járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek. Olyanoknak segítünk, akiknek nincs elég ennivalójuk, a tisztálkodószerek nagyon-nagyon drágák, az időseknek pedig például gondot jelenthet elmenni a gyógyszertárba, vagy bizonyos dolgokat elintézni. Így indult a mozgalom, és mostanra már több tapasztalatunk van. A tavasz óta rendkívül jó partnerséget építettünk ki a Vitézi Renddel, akik összegyűjtötték azt a több nagy doboz ruhát, könyveket és Mikulás-ajándékokat is, amiket most hoztunk a gyerekeknek. De itt nem fogunk megállni, most megtudtuk, hogy tisztálkodószerekre van szükség, úgyhogy a következő adománnyal jövünk megint. Ezekben a nehéz időkben talán arra kéne ráeszmélni, hogy milyen jó az összefogás, és hogy az adventi időszak az adásról szól.”

Shenouda Nóra/Euronews
A kép bal oldalán pallavicini Zita, jobb oldalán Bánffy SzilviaShenouda Nóra/Euronews

Bánffy Szilvia, a Vitézi Rend jószolgálati nagykövete

„Ez lehet, hogy egy csepp a tengerben, de úgy gondolom, hogy sok ilyen csepp a tengerben kiadja tengert. De nem elég csak az adventi időszakban adni, hanem, ahogy hallottuk, itt mindennapos problémák vannak, az év 365 napjában. Ezek számunkra felfoghatatlan problémát jelentenek, vagy egyáltalán nem jelentenek problémát, itt azonban létkérdést. A Vitézi Rend az ország egész területén működik sok ezer emberrel, ezért a partnerszervezetekhez és a Láthatatlan Kezekhez is át tud irányítani adományokat, nekünk is gyűjtenek, mint ahogy mi is támogatjuk őket sok szempontból, hogy mindenhova az jusson el, amire szükség van. Talán nekünk van egy olyan szerencsénk, hogy már csak a nevünk miatt is beállnak mögénk, mert stabilnak és hitelesnek éreznek minket. Ha csak egy cseppel is, de segítik azt, hogy egy tengert hozzunk létre.”

Pallavicini Zita

„Még van egy félretett összegünk, amit az októberi jótékonysági Andrássy-lovaspóló kupán a Láthatatlan Kezeknek gyűjtöttünk, és szeretnék köszönetet mondani az etyeki embereknek, hogy ezeket a dolgokat meg tudtuk venni – Árpás Lászlónak, Veres Katalinnak, Forrai Miklósnak, Catherine Dickens Gore-nak és Molnár Gazsó Jánosnak. Azt is pozitívan élem meg, hogy ha az ember mer erről beszélni másoknak, tehetősebb embereknek, pozitív, hogy kinyílnak, elgondolkoznak azon, hogy hol tudnak segíteni, mi az, amivel hozzá tudnak járulni, hogy jobb legyen azoknak, akiknek nem természetes még az sem most a téli időszakban, hogy fűtésük legyen.”

Shenouda Nóra, Euronews

„Mondhatjuk, hogy próbálják meghonosítani azt a mentalitást itthon, ami például Nyugaton teljesen természetes, hogy az arisztokrácia és a jómódú emberek jótékonykodnak?”

Bánffy Szilvia, a Vitézi Rend jószolgálati nagykövete

„Ez évszázadokon keresztül így működött ezeknél a családoknál. Nem új keletű dolog.”

Pallavicini Zita

„Nem meghonosítjuk, hanem visszahonosítjuk. Régen ez volt a természetes, a példamutatás. Az arisztokrácián belül is van jobb módú, és van kevésbé jómódú, de ha máshogy nem, akkor fizikailag segített vagy személyes kapcsolatokon keresztül. Szerintem kutyakötelességünk ezt tenni. A mai világban ez a vírus is megmutatta, hogy a civil kurázsi a fontos.”