A gazdaság újraindításakor két fronton kell küzdeni, a gazdasági és foglalkoztatási célok mellett a karbonsemlegességre való törekvésnek is meg kell maradnia az Európai Bizottság alelnöke szerint.
Miközben egész Európa az új koronavírus elleni védekezésre és a gazdasági hatások enyhítésére összpontosít, a globális felmelegedés elleni küzdelem ügye feledésbe merül. Pedig a klímaváltozás az emberi létet alapjaiban fenyegeti, figyelmeztet a környezetvédők mellett Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, a bel-és igazságügyi együttműködésért felelős biztos.
A járványügyi korlátozásokkal számos szén-dioxidot kibocsátó gazdasági tevékenység leállt, és a közlekedés okozta légszennyezés is sokkal kisebb az átlagosnál, de ez önmagában nem elég, az Európai Unió gazdaságvédelmi intézkedéseinek tekintettel kell lennie a klímavédelemre is Timmermans szerint.
Az Európai Bizottság alelnöke a Twitteren írt arról, hogy az EU-nak továbbra is ki kell tartania a már elfogadott célkitűzés mellett, hogy 2050-re elérje a teljes karbonsemlegességet.
Frans Timmermans álláspontját több európai parlamenti képviselő támogatja
„A klímaváltozás nem tűnt el a koronavírus-járvánnyal. Épp ellenkezőleg, egyszerre két fronton is erőfeszítéseket kell tennünk a gazdaság újraindításakor. A gazdasági és foglalkoztatási célok mellett azt is figyelembe kell venni a támogatásoknál, hogy mely tevékenységek nyújtanak megoldást a klímaválságra” – magyarázta Pascal Canfin, az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottságának elnöke.
A francia európai parlamenti képviselő becslése szerint 300 milliárd eurónyi támogatást kell fordítani a következő két évben a környezetkímélő tevékenységek ösztönzésére.
A karbonsemlegesség eléréséért folytatott küzdelem egyik kulcsszereplője Európában is az autóipar. Mivel a szektor a túlélésért küzd a koronavírus-járvány okozta jelentős veszteségek miatt, elengedhetetlen a támogatás, hogy az iparág újraindulásakor a környezetvédelmi célok is érvényesüljenek.
Szinte fenyegető képet fest az európai gépjárműgyártók szövetségének főigazgatója, Mark Huitema:
„Ha nem éljük túl ezt a válságot, az európai gépjárműpiac is megváltozik, és bizonyára sokkal szennyezőbb autók érkeznek az Egyesült Államokból vagy Kínából és Ázsia más országaiból, ha nem támogatják a fennmaradásunkat.”
A hétéves európai uniós költségvetésnek (MMF) legalább 500 milliárd eurós mentőcsomagot kell tartalmaznia szakértők szerint. Az EU vezetőinek a figyelmét lefoglalja a járvány hatásainak enyhítése, a klímavédelem ügye háttérbe szorult. Ronan Palmer, a Tiszta Energiáért Program vezetője szerint „_az EU-nak nagyon oda kell figyelnie, hogy mire juttat pénzt_”.
Az EU vezetői videókonferencián egyeztetnek a gazdasági mentőcsomagról április 23-án. Klímavédők remélik, hogy a koronavírus-járvány kitörése előtt fontosnak tartott célok a gazdaság újraindításakor is fontosak maradnak.