Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Az Európai Parlament ezer rászorulóra főz, Sassoli elnök a konyhán járt

Az Európai Parlament elnöke, David Sassoli az EP konyhájára látogat
Az Európai Parlament elnöke, David Sassoli az EP konyhájára látogat Szerzői jogok  Euronews
Szerzői jogok Euronews
Írta: Gábor Ács
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Az EP brüsszeli konyháján készült fogásokból kaphatnak a rászorulók és a hajléktalanok mellett a járvánnyal küzdő egészségügyi dolgozók is.

Konyhalátogatásról osztott meg videót az Európai Parlament elnöke, David Sassoli szerdán. Az EP konyháját újranyitották, hogy az új koronavírus-járvány miatti rendkívüli helyzetben meleg étellel segítsék a rászorulókat.

„Az ételosztás a Parlament közösségpárti hozzáállásának jó példája” – méltatta a kezdeményezést az EP elnöke, David Sassoli.

Mivel a politikusok és a dolgozók már hetek óta nincsenek személyesen jelen az épületben, a menzát is bezárták. Egyre több európai parlamenti képviselő kezdett civil szakmájának megfelelő önkéntes munkát, az egészségügyi végzettségűek közül akadt, aki orvosként vagy ápolóként segíti az ellátást a járvány idején.

A EP Wilfried Martens épületének üzemi konyhájának dolgozói úgy döntöttek, hogy vállalják napi ezer adag étel elkészítését a rászorulóknak. Fokozatosan érik el ezt a mennyiséget, szerdán ötszáz adag meleg ételt főztek, amit lefóliázott műanyag csomagolásban, hűtve szállítanak ki.

Euronews
Az Európai Parlament konyháján készült étel Euronews

Az Európai Parlament brüsszeli konyháján készült fogásokból kaphatnak a rászorulók és a hajléktalanok mellett a járvánnyal küzdő egészségügyi dolgozók is.

Az ételadományok együttműködésben valósulnak meg több céggel és szervezettel: a Restò du Coeur Saint Gilles, a Douche FLUX, a Vöröskereszt, és a CPAS Ixelles szociális központ részvételével.

Az EP menzáján a meleg ételek mellett szendvicsek is készülnek, amiket kartondobozba rakva szállítanak ki.

Euronews
A dobozokban lévő szendvicseket is megnézte az EP elnöke Euronews

Az Európai Parlament járműflottájának egy része is a járvány elleni küzdelmet segíti. Az autók Brüsszelben és a környező településeken szállítják otthonuk és munkahelyük között az orvosokat, ápolókat és a szociális munkásokat.

Euronews
A dokumentáció tartalmazza a menüsort és a kedvezményezetteket Euronews
Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Több pénzt szerzett az EP fontos uniós programokra

"Orbán Viktor és mások" ellen tett feljelentést Daniel Freund egy kémszoftveres támadás miatt

Biztosan nem érdemlem meg”– reagált az újdonsült Nobel-békedíjas