Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, Cseh Gergő Bendegúz azt mondta, az informatikai hiba miatt közzétett dokumentumokért az első számú vezetőnek kell vállalni a felelősséget.
Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt - mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában. Cseh Gergő Bendegúz kijelentette: a hibáért az első számú vezetőnek kell vállalni a felelősséget.
Cseh hozzátette, tudomásuk szerint már nem található tévesen felkerült név az adatbázisban. Közölte, 164 esetben fordult elő hiba, amiért minden érintettől elnézést kért.
Cseh emlékeztetett arra, hogy Lezsák Sándortól csütörtökön számtalan fórumon és levélben is bocsánatot kért. A főigazgató közölte, folyamatosan ellenőrzik a közzétett adatokat, "jelen tudomásuk szerint" nem látnak hasonló problémát.
A főigazgató azt mondta, rövid határidővel, egy több mint 60 ezer nevet tartalmazó adatállomány alapján kellett egy strukturált, online adatbázist létrehozni az informatikusoknak, ennek során történt "az incidens".
A hibát az okozta, hogy az állambiztonság a mágnesszalagokon "nem csak a hálózati személyeket, hanem azok úgynevezett kapcsolatait is nyilvántartotta". Utóbbi kategóriát az informatikai rendszer rosszul értelmezte, és hozzátette a többi adathoz.
Cseh kijelentette, a hibáért az első számú vezetőnek kell vállalni a felelősséget. Jelezte: szakmailag úgy tisztességes, ha elhárítják a hibát, és utána felajánlja a fenntartónak a lemondását. Az Országgyűlés majd eldönti, hogy ezek után igényt tart-e a munkájára - jegyezte meg.
A főigazgató a továbbiakban ismertette, hogy november 4-én 1,1 millió látogatója volt a nyitottaktak.hu oldalnak, és egyetlen nap alatt több mint 5000 kérelem érkezett a levéltárhoz olyanoktól, akik további információkat szeretnének megtudni családjukkal kapcsolatban.
A levéltár évente 3500-4000 kérelmet tud kiszolgálni, ami érzékelteti az intézményre nehezedő nyomást - fogalmazott Cseh Gergő Bendegúz.
Az adatvédelmi incidens miatt Bóka János, a Fidesz és Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője Magyar Péter miniszterelnök, több miniszter és a levéltár főigazgatójának távozását követelte,
Molnárné Lezsák Anna fideszes országgyűlési képviselő - Lezsák Sándor lánya - közölte, édesapja bírósághoz fordul a történtek miatt. Magyar Péter csütörtökön a Facebook-oldalán bocsánatot kért Lezsák Sándortól.
A nyitottaktak.hu november 4-én indult el, a weboldal mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy nevét és adatait tartalmazza.