Hága: a Nobel-békedíjas országát mentegeti

Hága: a Nobel-békedíjas országát mentegeti
Szerzői jogok  ASSOCIATED PRESS/ Peter Dejong
Írta: Euronews

Aung Szan Szú Kji a rohingjákkal szemben, brutálisan fellépő mianmari hadsereg túlkapásainak alkotmányos kivizsgálásáról beszélt a Nemzetközi Büntetőbíróságon.

Aung Szan Szú Kji mianmari vezető is megjelent az ENSZ hágai központú Nemzetközi Bíróságán, ahol kedden kezdődött az országa ellen, népirtás vádjával indított eljárás.

Novemberben Gambia perelte be a délkelet-ázsiai államot a rohingya muszlim kisebbség védelmében.

A Nobel-békedíjas, mianmari vezető igyekezett mentegetni országát a hágai testület előtt.

- Sajnálatos módon Gambia hiányos és félrevezető képet tárt a bíróság elé a mianmari Rakhine állam helyzetéről. Mindazonáltal rendkívül fontos, hogy a bíróság pontosan átlássa, és objektíven, indulatoktól mentesen értékelje az adott területen kialakult szituációt. A helyzet Rakhine államban rendkívül összetett, és nem könnyű megérteni - jelentette ki Szú Kji.

2017-től a Rakhine államban élő egymillió rohingyából 730 ezer menekült a szomszédos Bangladesbe a mianmari hadsereg akciói elől.

Szú Kjí nem zárta ki, hogy "a védelmi szolgálatok tagjai, bizonyos esetekben, túlzott erőt alkalmaztak - a nemzetközi humanitárius jog betartása mellett. Az sem elképzelhetetlen, hogy olykor nem tettek világos különbséget az ASRA harcosai és a civilek között. De ezeket a túlkapásokat a katonai igazságszolgáltatás rendszere vizsgája ki, és ha indokolt bünteti, a mianmari alkotmánynak megfelelően - igyekezett védeni országát a politikus.

Miközben a bíróság a mianmari hadsereg brutalitását vizsgálja, az épületen kívül Aung Szan Szú Kji hívei tüntetnek Hágában.

A muszlim többségű, nyugat-afrikai ország azzal vádolja Mianmart, hogy hadserege egyes rohingya falvakat a földdel tett egyenlővé, tömegével erőszakolt meg nőket, gyermekeket gyilkolt, muszlim családokat irtott ki.

Az ítéletig Gambia azonnali intézkedéseket kért a rohingyák védelmére a bíróságtól.

kapcsolódó cikkek