NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Gera Zoltán bejelentette a visszavonulását

Gera Zoltán bejelentette a visszavonulását
Szerzői jogok MTI Fotó: Illyés Tibor
Írta: Attila Magyar
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A 39 éves játékos nem szeretne eltávolodni a labdarúgástól.

HIRDETÉS

Visszavonul az elmúlt 20 év vitathatatlanul legjobb magyar labdarúgója, a 97-szeres válogatott Gera Zoltán. 39 évesen döntött úgy, hogy nem kívánja tovább folytatni pályafutását.

Facebook-oldalán azt írta, örülne, ha élete eddigi filmje példaként szolgálna a jövő labdarúgóinak, és az ő szüleiknek: ahogy a pályán nincs elveszett labda, úgy nincs elveszett élet a fociban sem.

Csütörtök este az M4 stúdiójában ő volt az Anglia-Belgium meccs szakértője. Azt mondta, már nem akarta megvárni, hogy lekiabálják a pályáról, nem akart bohóckodni.

Pécsről az Európa-liga döntőjéig

Gera Zoltán 1979-ben született Pécsen. Viharos kamaszéveit követően 2000 februárjában mutatkozott be az NB1-ben, melyet akkor éppen Professzionális Nemzeti Bajnokságnak hívtak. Látványos megmozdulásaival hamar közönségkedvenccé vált.

Még azon a nyáron lecsapott rá a Ferencváros. Első meccsén, a Haladás ellen rögtön gólt rúgott, a Fradi 4-0-ra nyert. A váratlan cseleinek, remek meglátásainak, tempóváltásainak és góljainak köszönhetően azonnal megszerette a közönség.

Még fradistaként, 2002 februárjában mutatkozott be a válogatottban, a Svájc elleni, Cipruson lejátszott felkészülési meccsen. Első gólját, góljait abban az évben, októberben a San Marino elleni Eb-selejtezőn szerezte. Csereként állt be, és mesterhármassal hálálta meg a bizalmat. Különösen az első gólja sikerült emlékezetesre.

2004-ben szerződött Angliába, a West Bromwich Albion csapatához. Játszott a Premier League-ben és a másodosztályban is. A birminghamieknél is közönségkedvenccé vált, nem véletlenül nevezték Mágikus magyarnak az angol sajtóban.

2008-ban igazolt a Fulhambe, ahol azonnal alapember lett. 2010-ben Európa-liga-döntőt játszott a londoniakkal, az Atlético Madrid azonban 2-1-re nyert a hamburgi fináléban. Gera nevét egész Európa megtanulta, a kiscsapat meneteléséből tevékenyen kivette részét.

MTI/EPA/Fabian Bimmer
Gera Zoltán és David de Gea az Európa-liga döntőjébenMTI/EPA/Fabian Bimmer

2011-ben visszaigazolt a West Bromhoz. Több súlyos sérülés hátráltatta, ennek ellenére, amikor egészséges volt, szinte mindig játszott. A Premier League-ben 172 mérkőzésen 17 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott. Pályafutását a Ferencvárosban fejezte be, 2014-ben igazolt haza.

A West Brom ezzel a videóval tisztelgett volt játékosa előtt: 

Gera Zoltán háromszoros magyar bajnok (2001, 2004, 2016) és ötszörös Magyar Kupa-győztes. A válogatottban utoljára 2017 márciusában, Portugália ellen játszott, a lisszaboni 3-0-ra elvesztett vb-selejtezőn. 97 meccsen 26 gólt szerzett. Az egyik legemlékezetesebbet a franciaországi Európa-bajnokságon, a későbbi győztes Portugáliának rúgta. Az UEFA közönségszavazásán azt a találatot választották a torna góljának.

Gera Zoltán rendkívüli módon fog hiányozni a pályáról. Visszavonult egy olyan játékos, akin mindig látszódott, hogy imádja, amit csinál. Még 37-38 évesen is fiatalokat megszégyenítő módon csúszott minden labdáért a Fradiban és a válogatottban is. Facebook-bejegyzésében azt írta, nem kíván eltávolodni a labdarúgástól. A magyar foci jövője érdekében reméljük, hogy nem is fog.

Borítókép: Az osztrák Julian Baumgartlinger és Gera Zoltán a franciaországi Európa-bajnokság F csoportjának első fordulójában, az Ausztria-Magyarország meccsen a bordeaux-i Matmut Atlantique stadionban 2016. június 14-én.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Betiltaná a kormány, hogy a 18 év alattiak energiaitalt vehessenek

Különleges térképen Hollywood magyar gyökerekkel rendelkező fimesei

Orbán Viktor és Polt Péter lemondását követelte a tömeg Magyar Péter tüntetésén