NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A magyar fiatalok lakásra, az európaiak inkább utazásra gyűjtenek

A magyar fiatalok lakásra, az európaiak inkább utazásra gyűjtenek
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A magyar fiatalok 51 százaléka havi rendszerességgel tesz félre pénzt, mert fontosnak tartja a takarékoskodást.

HIRDETÉS

A magyar fiatalok számára kiemelten fontos, hogy minden hónapban félre tudjanak tenni. Az Intrum Justitia kutatása alapján elmondható, hogy a magyar fiatalok tudatosak pénzügyi döntéseiket illetően. A kutatásban 21 országból 21 317 európai – köztük 1005 magyar – állampolgár vett részt. A kutatás külön vizsgálta a 18-34 éves és a 35 év fölötti korosztály pénzügyi szokásait.

A megkérdezettek 51 százaléka spórol havi szinten, és közülük is 38 százalék azzal a céllal, hogy saját otthont tudjon vásárolni – derül ki a 2016 végén készített Európai Fogyasztói Fizetési Jelentéséből. Ezt ösztönözheti az a tény is, hogy a 18-34 éves korcsoport 30 százalékának kellett visszaköltöznie szüleihez átmeneti rossz pénzügyi helyzete miatt. Ezzel egyidejűleg utazásra és egyéb fogyasztási jellegű kiadásokra sokkal kisebb mértékben spórolnak, mint kortársaik Európa más országaiban, írja a Világgazdaság.

Készpénzben tartják a megtakarításaikat

A magyarok elsősorban készpénzben tartják a megspórolt pénzüket, és kifejezetten igaz ez a fiatalokra is. A második legnépszerűbb megtakarítási forma a megtakarítási számla, amivel a fiatalok fele rendelkezik. Míg Európában a fiatalok körében kedvelt megoldás, hogy a pénzüket részvényekbe fektetik, addig itthon mindössze 6 százalék választja ezt az opciót. A reprezentatív felmérés adatai alapján az is elmondható, hogy közel feleannyi magyar fiatal rendelkezik hitelkártáyval, mint Európa más országaiban az azonos korcsoportba tartozók.

Az európaiak saját lakás helyett utazásra spórolnak

A kontinens többi részén ezzel szemben elsődleges prioritás a fiatalok számára az utazás, ezt követik az egyéb fogyasztási szükségletek, és a takarékossági lista végén szerepel csak a saját lakás.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Világhírű lett a lomb nélküli magyar lombkoronasétány – ilyenek a valódiak: lélegzetelállító példák

Sértő állításokra hivatkozva feljelenti a magyar kormány a SPAR-t

A gyűlöletbeszéd kezelése is a kultúrharc részévé vált – interjú Berecz Tamás szakértővel