Az európai döntéshozatal egyik kulcsfigurája. Az ő feladata kezelni a növekvő ellentéteket, és közvetíteni az egyre inkább unióellenes tagállamok és az Európai Unió között. Mindezt az unió történetének egyik legnagyobb próbatétele közepette.
euronews: Az Európai Tanács elnökét, Herman Van Rompuyt köszöntöm a Global Conversationben. Németországban, Aachenben beszélgetünk, ahol most vette át a rangos Károly-díjat, amelyet minden évben az kap, aki a leginkább elősegíti az európai egységet. Ironikusnak is tűnhet, nemdebár, hogy épp abban a pillanatban veheti át a díjat, amikor úgy tűnik, Európa széthasítani készül önmagát? Az EU három csúcsvezetőjének egyikeként mekkora személyes felelősséget érez ezért a helyzetért, ami most kialakulni látszik?
Herman Van Rompuy: Magában az Európai Unióban jól mennek a dolgok, abban az értelemben, hogy béke van, jóllehet határainkhoz nagyon közel éppen valami más zajlik. De nem az Európai Unióban magában. Az EU még mindig, továbbra is az emberiség történetének legnagyobb békeprojektje. A Károly-díjat valóban az Európa-ellenesség, az euroszkepticizmus erősödésének zűrzavaros időszakában kaptam. De még az európai parlamenti választások után se felejtsük el, hogy a képviselők hetven százaléka továbbra is az európai egységért küzdő pártokhoz tartozik.
De huszonöt százalékuk ez ellen van. Ilyen még sosem volt az EU történetében.
- Valóban nem, de azért ne veszítsük el az arányérzékünket. Ne feledjük, hogy az emberek túlnyomó többsége, köztük az európai parlamenti képviselők többsége is Európa-párti. Abban persze igaza van, hogy az Európa-ellenes kisebbség még soha nem volt olyan nagy, mint manapság. De ez nem egy homogén, vagy egységes csoport, vannak benne baloldaliak, szélsőbaloldaliak, jobboldaliak, szélsőjobboldaliak.
Tekintve az elmúlt években tapasztalt lendületüket, nem aggódik azért, hogy összefognak? A francia szélsőjobb vezetője, Marine Le Pen próbál frakciót is alakítani az Európai Parlamentben.
- Igen, csakhogy nem a baloldallal közösen. Próbál egy frakciónyi magához hasonló gondolkodásút találni. De a populizmus már jóval a gazdasági válság, jóval az eurózóna válsága előtt is jelen volt Európában. Mondok egy példát. Marine Le Pent említette. Tíz évvel ezelőtt az édesapja, Jean-Marie Le Pen második lett a francia elnökválasztáson, szélsőjobboldali jelöltként jutott be a második fordulóba a hatalmon lévő Jacques Chirac elnök ellenfeleként. És akkoriban még sehol nem volt az európai válság, az eurózóna-válság. A szélsőjobb mégis megkapta a francia szavazatok tizenkilenc százalékát.
Visszatérve az aggalomra…
- A populizmus része a politikai életnek. Természetesen népszerűbb lett, az eurózóna válsága és a gazdasági válság miatt megerősödött. Nem becsülöm alá jelentőségét, csak a megfelelő keretrendszerbe helyezem.
De azzal egyetért, hogy ön is hibázhatott hivatali idejében?
- Természetesen. Mindenki hibázik, aki felelősséget vállal.
Miben?
- Biztosan követtünk el hibákat európai uniós szinten és a tagállamok szintjén is.
Az Európai Tanács szintjén mit csinálhattak volna másként?
- Nem fogom felsorolni saját hibáimat, ellenfeleim megteszik majd helyettem.
Csak a legfontosabbakat mondja el.
- Általánosságokat mondok. Meg kell egyezni az eurózóna tizennyolc vagy az Európai Unió huszonnyolc tagállamával. Gyakran egy kicsit túl későn cselekedtünk. Bizonyos pillanatokban – ezt néhányan mondták is – túl keveset és azt is túl későn léptünk. Mi az eredmény? Mindezek ellenére sikerült elhárítani a nagyon is fenyegető veszélyt az euró és az eurózóna léte körül.
Gondolja, hogy a fenyegetés valóban elmúlt? Amikor a Marine Le Pen-féle vezetők meg akarnak szabadulni az eurótól?
- A legnagyobb fenyegetést a pénzpiacok jelentették. A pénzpiacok még másfél évvel ezelőtt is meg voltak győződve arról, hogy az euró össze fog omlani. Már csak arról folyt a vita, hogy pontosan mikor. De hogy össze fog omlani, abban teljesen biztosak voltak, abban bizonyosak voltak. De ez a vita a nemzetközi sajtóban vagy a nemzetközi piacokon már teljesen, véglegesen lezárult. És még az olyan országokban is, mint Franciaország, vagy akár Görögországban is erős többségben vannak azok az emberek, akik az Európai Unióhoz akarnak tartozni, akik az eurózónához akarnak tartozni.
Arra kértük nézőinket, hogy az interneten küldjenek kérdéseket önnek. Kaptunk egy kérdést a magát SuperJamesPondnak nevező nézőnktől. Ezt kérdezi: “Vajon Herman Van Rompuy megértette, hogy az EU-ban élők torkig vannak azzal, amit az EU képvisel, és azzal, hogy a tagállamokat tönkretette az EU”?
- Nem becsülöm alá azt, ami az európai parlamenti választásokon történt, meg azt sem, ami a nemzeti választokon. Ezek erős üzenetek voltak Európának. De azért nem kellene azt a hibát elkövetni, hogy az összes ember nevében beszélünk, és úgy csinálunk, mintha mindenki ugyanúgy gondolkodna. Mivel ez egyáltalán nem igaz. Egyáltalán nem. Ha távolabbra néz, és több embert is megkérdez, azt találja majd, hogy a nagy többség benn akar maradni az Európai Unióban, és benn akar maradni az eurózónában. Szinte senki nem akarja visszaállítani az 1958 előtti helyzetet, senki nem akar már visszamenni oda, senki, senki.
Mégis sokan szavaztak olyan pártokra, amelyek kiléptetnék országukat az EU-ból. Vagy ezek csak protestszavazatok lehettek?
- Nem. De a többség így sem rájuk szavazott. Ne keverjük össze a pártokat, vannak köztük kisebbek, és vannak nagyobbak, amelyek bírják a többség támogatását.
Hogyan tud a parlament, hogyan tudnak az uniós intézmények együtt dolgozni olyan pártokkal, amelyek ellenzik magát az EU létét is? Ott van Nigel Farage, a brit függetlenségi párt vezetője, aki azt mondta, hogy ha az EP-választások bármit is bebizonyítottak, az az, hogy szükségszerűen vége van az integráció további mélyítésének.
- A brit függetlenségi pártnak és a többi hasonló pártnak nincs többsége az EP-ben. Szóval az EU intézményei, köztük az Európai Parlament is működőképes maradt, bárhogyan is gondolkodjon erről Nigel Farage.
De nincs ellentmondás ebben? Ön egyrészt figyelne a figyelmeztetésekre, másrészt viszont minden mehet tovább, mint eddig?
- Nincs. Meg kell hallani az üzenetet, a választók üzenetét. A választók azt üzenték, hogy nagymértékű a kiábrándultság az Európai Unió intézményeinek működéséből. Rossz a közérzet, mivel Európa nevét ma a munkanélküliséggel, a válsággal, meg ilyenekkel kötik össze. Úgyhogy válaszokat kell adnunk ezekre. Olyan politikára van szükség, amely előmozdítja a növekedést, és ezáltal munkahelyek jöhetnek létre, és máris megfelelő pályára állhatunk. Ez az üzenet, ami hozzám eljutott. A szélsőségesek üzenete, vagy maguk a szélsőségesek nem segítenek ennek elérésében.
Nigel Farage-t szélsőségesnek tartja?
- Igen. Ha valakinek az a célja, hogy kilépjen az Európai Unióból, ön azt minek nevezné, ha nem szélsőségességnek?
Az integráció elmélyítése tehát elkerülhetetlen?
- Az eurózónán belül igen, elkerülhetetlen a további integráció. Ha közös a pénzünk, sokkal több közös politikára van szükségünk. És ezt nem azért mondom, mert valamiféle európai fundamentalista lennék, egyáltalán nem. Ez egy logikus következménye annak az útnak, amit évekkel ezelőtt választottunk:a Maastrichti szerződésnek és az euró létrejöttének, kibocsátásának. Ha közös a valutánk, sokkal több közös politikára van szükségünk. Az emberek azt akarják, hogy legyen munkájuk és jó körülmények között élhessenek. De fenntartható gazdaság, monetáris unió és az eurózóna további egységesülése nélkül nem lehet meg ez a jólét és foglalkoztatás.
Ha már a munkahelyeket említette, hivatalba lépésekor azt mondta, legfőbb célja a munkanélküliség csökkentése, a munkanélküliséggel szembeni harc lesz. Most meg azt látjuk, hogy az EU huszonnyolc tagállamában huszonötmillió munkanélküli van. Egyetért azzal, hogy nagy hibák történtek itt?
- Már hosszú idővel a válság előtt problémát jelentett a strukturális munkanélküliség Európában, különösen az eurózónán belül. És nem küzdöttünk meg ezzel akkoriban…
Szóval ez bukás. Elfogadja, hogy az EU hibázott?
- Valóban voltak mulasztások akkoriban. Kudarcos volt ez a terület, nem vitatom a felelelősséget. Mondjuk azt, hogy kollektív a felelősség, közös a felelőssége az országoknak, a tagállamoknak és az Európai Unió akkori intézményeinek. Aztán amikor eljött az euró válsága és az eurózóna válsága, a játékszabályok megváltoztak. Amikor 2009 végén elfoglaltam a hivatalomat, egyáltalán nem láthattam előre, hogy pár hónappal később az Európai Unió történetének legnagyobb válságával kell majd szembenéznünk. De legyőztük a válságot, a tagállamok rengeteg munkájával is, de túl vagyunk rajta.
Azt állítja, hogy legyőzték a válságot?
- Legyőztük az eurózóna létére leselkedő létező fenyegetést, ez egyértelmű.
De ennek meg kell fizetni a társadalmi árát. Nézze meg a görög munkanélküliséget, az úgynevezett elveszett generációt. Legyőztük volna a válságot?
- Nem. Kérem, ne forgassa ki a szavaimat, én az euróra leselkedő tényleges fenyegetés legyőzéséről beszéltem. Azt soha nem mondtam, hogy legyőztük volna a munkanélküliségi válságot vagy legyőztük volna a gazdasági válságot. De azért nem kellene figyelmen kívül hagyni a legújabb fejleményeket sem. 2013 – még Görögországban is – hosszú idő után az első olyan év volt, amelyben végre növekedett a gazdaság. Ha azt kérdezi, hogy ott tartunk-e, ahol kellene, arra természetesen azt mondom, hogy nem, egyáltalán nem. De 2015, a következő év ennél is jobb év lesz. Az unió gazdaságainak átlagos növekedése ekkor már két százalék lesz.
Azért ez nem túl nagy.
- Túl lassú, valóban túl lassú. De sokkal jobb, mint néhány éve, és azt mutatja, hogy fokozatosan jövünk kifelé a válságból. De még ennél is többet kell tennünk. Többet kell tennünk a növekedésért, hogy jobbak legyenek a munkalehetőségek. Ez tükröződik az Európai Tanácsban is, és biztos vagyok benne, hogy ugyanezzel fog foglalkozni az új Európai Bizottság és az új Európai Parlament is. Ez lesz a legfontosabb feladat és a legnagyobb kihívás a következő években. Egyszerűen szólva, a legfontosabb most a növekedés és a munkahelyteremtés.
Sok mindenről kell még beszélnünk. De most hadd tegyem fel nézőnk, Pietro de Matteis kérdését. Ez is az EP-választásokról szól. “Herman Van Rompuy támogatja az európaiak döntését az Európai Bizottság új elnökéről?” Nyilvánvalóan azt kérdezi nézőnk, hogy támogatja-e az Európai Néppárt jelöltjének, Jean-Claude Junckernek a megválasztását az Európai Bizottság elnökének.
- Én az Európai Tanácstól kaptam a megbízatásomat. Amit teszünk, az teljes összhangban van az európai szerződésekkel. És tiszteletben kell tartani ezeket a szerződéseket.
A szerződések homályosak. A kérdés, hogy Juncker-e lesz a bizottság elnöke?
- Ne, ne, ne, ne. Tiszteletben kell tartanunk a szerződéseket. Ahogyan a nemzeti tagállamok parlamentjeinek tiszteletben kell tartani saját alkotmányukat, nekünk ugyanúgy tiszteletben kell tartanunk az uniós alapszerződéseket. Mit mondanak ezek? Az Európai Tanács joga, hogy javaslatot tegyen az Európai Bizottság elnökének személyére. Ehhez minősített többségre van szükség a tagállamok állam- vagy kormányfőiből álló Európai Tanácsban. És majd ennek a jelöltnek – akit a tanács már előzetesen támogatott – kell többséget, háromszázhetven vagy háromszázhetvenöt szavazatot szerezni az Európai Parlamentben. Mi tiszteletben tartjuk ezt az eljárást.
De korábban azt mondta, nem támogatná a csúcsjelöltek ötletét.
- Van egy hivatalos megbízatásom. És új helyzet van, amelyben nagyon is tapintatos leszek a következő hetekben, és semmi olyat nem fogok mondani, ami tovább bonyolítáná ezt a már most is nagyon bonyolult helyzetet.
A sorok között olvasva úgy tűnik, mintha azt mondaná, hogy összecsapásokra számíthatunk az Európai Tanács és a parlament között.
- Olyat olvasott ki a sorok közül, ami nincs odaírva. Korábban is elmondtam már, és most is elismétlem, mindent meg fogok tenni azért, hogy elkerüljük az európai intézmények közötti összecsapásokat.
De problémás lehet, ha nem Jean-Claude Juncker – vagy Martin Schulz, ha neki sikerül összegyűjteni a többséget – lesz az Európai Bizottság új elnöke. Az emberek rájuk szavaztak. Akik elmentek választani, abban a tudatban tették ezt, hogy számít a szavazatuk. Az EP-választásnak is azt volt a jelmondata, hogy “Ez most más”. Szóval érezhették úgy, hogy a csúcsjelöltekről is szavaznak. Ha nem így van, az csapás a demokráciának.
- Nem értek egyet az értékelésével. De még egyszer mondom, nem fogok semmit sem kommentálni ezzel kapcsolatban, az ön értékelését sem. Csak tovább bonyolítaná az amúgy is bonyolult helyzetet.
Rendben, tovább kell lépnünk más témákra, ha már ebben láthatóan nem jutunk előre. Nagyon aktív volt Ukrajnában, ön is próbálta megoldani a kijevi helyzetet. Azóta van egy másik helyzet, mégpedig az ország egysége. Nagy probléma a megosztottság. Van viszont egy frissen megválasztott elnök is, Petro Porosenko. Gondolja, hogy ő képes lehet újra egyesíteni az országot?
- Nagyon nagy az instabilitás az országban, ennek az az oka, hogy Ukrajnát kívülről destabilizálják. De azt hiszem, hogy az újonnan megválasztott elnök, Petro Porosenko nagyon is erős mandátumot, erős felhatalmazást kapott az emberektől, és ez fordulópontot jelenthet a válságban. És már lehet is látni a jeleket, egyelőre persze meglehetősen gyengén. De ott vannak, még Oroszország oldaláról is. Részünkről pedig, európai oldalról – de ugyanez a helyzet az újonnan megválasztott elnökkel is – mindenképpen diplomáciai, tárgyalásos megoldást akarunk a válságra. Nem pedig katonai megoldást.
De abban az esetben, ha bárki, de különösen Oroszország, nem tartaná tiszteletben kötelezettségeit, hajlandó lenne elfogadni, hogy emeljék az Oroszország elleni szankciók szintjét?
- A mi elsődleges célunk természetesen a párbeszéd és a tárgyalás. A szankciók önmagukban nem jelenthetnek célt, nem lehet csak velük elérni a célt. A szankciók, mondjuk így, nyomásgyakorlásra vannak, hogy tárgyalásos megoldást keressünk, arra az esetre, ha nincs elég jószándék. És mi már be is vezettünk bizonyos szankciókat.
De emelné a szankciók szintjét? Igen vagy nem?
- Ne, ne, ne… Arról beszélnék, amit már megtettünk. Az Európai Tanács legutóbbi ülésén azt mondtuk, hogy immár az Európai Bizottságnak kell további lépéseket tenni, elő kell készítenie az újabb szankciókat, és ha az események esetleg megkövetelik, életbe léptethetjük ezeket. Erről már mindenki tud, a forgatókönyv már készen van. Azonban most még esélyt kell adni a tárgyalásos rendezésnek. De ha a destabilizáció folytatódik Ukrajnában, tovább kell lépnünk egy következő szintre.
Mandátuma a végéhez közeledik, novemberben lejár. Ha egy és tíz között kellene osztályoznia saját munkáját, hányast adna önmagának, mint az Európai Tanács első állandó elnökének?
- Épp most vettem át a Károly-díjat hozzájárulásomért az európai integrációhoz. Szóval kicsit nevetséges lenne épp most osztályoznom a saját munkámat. A díj nagy megtiszteltetés, de ugyanakkor tudom, mit csináltam rosszul, és mit kellett volna jobban csinálni. Az biztos, hogy sikereket értünk el az eurózóna stabilizálásában. De az, hogy sikerült megmenteni az eurót, az egy kollektív munka eredménye, és én nagyon büszke vagyok erre.
A Facebookon kérdezi valaki, egészen pontosan Daniel Yount, hogy mit szeretne még szenvedélyesen elérni az Európai Unióval kapcsolatban, és mit tesz azért, hogy el is érje azt? Nem sok ideje maradt már hivatalában, de ha meg kellene nevezni egy konkrét célt, amit még el akar érni, mi lenne az?
- Ez a cél a lehető legegyszerűbb lenne, mégpedig eloszlatni azt az érzést mindenkiben, hogy Európa fenyegetést jelent. Különböző szinteken, különböző utakon, különböző területeken, de ezen kell dolgoznunk. Hogy létrejöhessen az az érzés, hogy Európa megóvja az embert. Hogy megszüntessük azt a kellemetlen, helytelen, de létező érzést, hogy Európa fenyegetést jelent. Utódomnak is az lesz majd a fő feladata, hogy Európára úgy tekintsenek polgárai, mint megoldásra, nem pedig mint problémára.
Marad a politikában?
- Nem. Október végén leszek 67 éves, ideje otthagynom. Eljött az idő a távozásra.
Két Haiku verseskötetet is összeállított.
- Igen.
Úgy beszélt erről, mint ami segít önnek kikapcsolni, feltételezem, a nehéz időkben. Mennyire nyújt vigaszt önnek a Haiku költészet?
- Nagyon. A Haiku költészet része egy harmonikus világ iránti vágynak. A Haiku ráadásul kapcsolódik az évszakokhoz, az élet belső körfogásához, ami a megnyugvás és a harmónia érzését adja az embernek. De ez csak egy hobbi. Sokkal inkább hobbi, mint valamiféle vigasztalás.