HIRDETÉSNyolcmilliós város polgármestere, volt gerilla, aki állandó jogi csatározásban áll saját kormányával, melyben nemzetközi emberi jogi szervezetek segítik – Gustavo Petro kolumbiai politikussal készítettünk interjút.
Bogota Kolumbia fővárosa és egyben a legnépesebb város az országban. Lakossága a becslések szerint már meghaladja a 8 millió főt. Kolumbiában lehetetlennek tűnik megküzdeni a kábítószer kereskedelemmel, egyre több szegény vándorol a városokba, a fiatalok egyre nehezebben találnak munkát. Gustavo Petrót 1998-ban választották először Bogota polgármesterének, de többször megpróbálták elmozdítani hivatalából.
Euronews: – Amikor önt megvádolták, én hatéves voltam. Elmagyarázná, hogy mi történt?
Gustavo Petro: – Gerillaharcos voltam korábban, de 25 éve, amikor részt vettem a békefolyamatban, letettem a fegyvert. Az intézményrendszer megváltozott, és a baloldal is gyakorolhatja a polgári jogokat. Az ország demokratizálódott, és negyed század elteltével sikerült Kolumbia legfontosabb városában, a fővárosban elnyernünk a polgármesteri posztot. Viszonylagos politikai és gazdasági függetlenséget élvezhettünk, majd adminisztratív úton megfosztottak minket hatósági jogkörünktől. Vagyis nem bírósági eljárás keretében fosztottak meg bennünket, mint amikor a polgármestert valamiben bűnösnek mondják ki, és távoznia kell. Ez egy köztisztviselő egyedüli döntése volt, aki felülbírálta a szavazók döntését, akik engem választottak polgármesterré.
- Mivel vádolták?
- Megpróbáltunk politikai és egyben adminisztratív döntést is hozni, összhangban az alkotmánybíróság döntésével, hogy változtassunk a város köztisztasági feladatainak ellátásán. Korábban teljes egészében privatizált rendszer volt, mi igyekeztünk kevert érdekeltségi szerkezetet kialakítani. Az alkotmánybírósági végzésnek megfelelően az önkormányzat részvételével létrehoztunk egy köztulajdonú vállalatot, 14 ezer köztisztasági alkalmazottal. Férfiakkal és nőkkel vegyesen. Ők végezték nap mint nap az újrahasznosítható hulladékok begyűjtését is, amit értékesíteni lehet a piacon. Az alkotmánybíróság az új modell foglalkoztatási rendjét is előírta azzal a céllal, hogy ezek az emberek fizetést, ezáltal megélhetést kapjanak. A nagy cégek azonban csökkenteni kezdték az alkalmazottak juttatását, azok pedig szabotálni kezdték a szolgáltatás elvégézését, hogy visszaszerezzék a fizetésüket. Három napon át nem gyűjtötték össze a szemetet, és elkezdtek minket megkeresni. Egyik beadványuk az ügyész asztalán landolt, aki ezt arra használta, hogy a város polgármestere ellen forduljon.
- A bogotai bíróság miért változtatott a korábbi állásponton?
- Nem változtatott. Az emberi jogok védelmére létrehozott amerikai testület, az Interamerican Commission of Human Rights intézkedéseket hozott a védelmemre. Eszerint polgármesternek kell maradnom a mandátumom elejétől annak lejártáig. Az amerikai államokat tömörítő emberi jogi szervezet döntése egyértelmű, Santos elnök mégsem tartja tiszteletben az ítéletet. Kolumbiában ilyesmi eddig nem fordult elő. Egy hónapja így nem volt jogszerű, hogy megfosztottak hivatalomtól. A bogotai fellebbviteli bíróság ítélete szerint is köteles az elnök tiszteletben tartani az amerikai jogvédő testület döntését, ezért arra kötelezték, hogy helyezzen vissza engem pozíciómba. Ennek következtében beszélgethetünk most ismét a bogotai városházán.
- Több régióban is erőszakos eseményekhez vezetett, hogy elszegényedett emberek kötöttek ki a városok nyomornegyedeiben, így Bogotában. A kábítószerkereskedelem és a félkatonai szerveződés is problémát okoz. Hogy lehet ezen úrrá lenni?
- Hiszem, hogy a megbékélést segíti a politikai modell megváltoztatása, az ország teljes népességének integrálása a társadalomba, ami a demokráciát erősítené Kolumbiában. Persze hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy bárki is felvegye a küzdelmet a kábítószerkereskedelemmel szemben. De a két ügy összetartozik. A szociális helyzet javítása, az erőszak visszaszorítása összefügg a drogkereskedelemmel. Az erőszak fenntartása a kábítószerrel bűnözők érdeke. Ha ezt a problémát nem sikerül megoldani, akkor a többit sem. A kábítószerrel visszaélők egész Kolumbiát kontroll alatt tartják az erőszak által. Gyakran az államhatalomba is sikerül beépülniük.
- Ön szerint milyen szinten lehet felvenni a küzdelmet Kolumbiában a kábítószer kereskedelemmel szemben, és lehet-e opció bizonyos fokú legalizáció?
- A drogfogyasztás bizonyos mértékű belső legalizációja lehetővé tenné, hogy megmentsük a többségében fiatal és szegény fogyasztókat a helyi bandáktól. Elkezdtük ennek előkészítését Bogotában, amiért engem megbüntettek. Közegészségügyi programot kezdtünk a függőknek. Nehezíti a küzdelmet a drogkereskedelem globalizációja és az azzal összefonódó pénzmosás. Épp ezért nemzetközi szinten kellene döntést hozni a legalizáció mértékéről. Egy egyszerű polgármester vagy egy ország elnöke ehhez kevés. Tulajdonképpen már érzékelhető, hogy elkezdődött a gondolkodás minderről globális szinten. A kábítószer ellen folytatott háborúkat rendszerint a drogkartellek nyerték, annyira megerősödve, hogy egyre magasabban tudtak beépülni állami szintekre, súlyosbítva ezzel a már létező társadalmi bajokat.
- Mihez kezd most, hogy visszahelyezték hivatalába?
- Továbbra is instabil a helyzet, és változatlanul érzem, hogy Damoklész kardja lebeg fölöttem. Bár eddig az igazságszolgáltatás védelmébe vett, továbbra is kockázatos a helyzetem. A főügyész hatalma nagyon erős, rengeteg bíróra tud befolyást gyakorolni azzal például, hogy állást szerez az ismerőseiknek, kiépítve ezáltal egy érdekszövetségi hálót. Ezért van jelentősége az amerikai emberi jogvédő testület, az Interamerican Commission for Human Rights döntéseinek, amelyek rámutatnak, hogy egy-egy állam elnöke nem megfelelően használja hatalmát. Santos elnök először semmibe vette a testület döntését, majd mégis rákényszírtették, hogy vegye komolyan. Ez nem segítette a stabilitás megteremtését Bogotában. Ezért gondolom úgy, hogy a nemzetközi összefogásnak van igazán ereje.