NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Növeli a termelést az Airbus

Növeli a termelést az Airbus
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Nagyot emelkedett az Airbus profitja tavaly, főleg az utasszállító repülőgépek itánti kereslet nőtt, ezért a cég emeli a termelést.

Az európai repülőgépgyártó már korábban bejelentette, hogy rekordszámú, 1619 repülőgépre érkezett megrendelés tavaly és 626-ot szállítottak le. A cég az idei évre ugyanennyi repülőgép átadásával számol, köztük már az első A 350-esek is ott lesznek.

A repülőgépgyártó ágazatot is magában foglaló Airbus csoport, korábbi nevén EADS tavalyi forgalma egy év alatt 5 százalékkal, 59,2 milliárd euróra emelkedett, a nettó profitja pedig 22 százalékkal 1,46 milliárd euróra ugrott.

Az igények különösen megnövekedtek az üzemanyagtakarékos repülőgépek iránt, ezért az Airbus azt is bejelentette, hogy 2016 második negyedévétől emeli a termelést: a legnépszerűbb típusból, az A 320-asból havi 42 helyett 46-ot fognak gyártani, vagyis minden hetedik órában elkészül egy listaáron 100 millió dollárba kerülő repülőgép.

A cég az Egyesült Államokban, Alabamában is nyit egy gyárat jövőre.

Az Airbus összességében további, bár a tavalyinál szerényebb növekedéssel számol az idei évre is.

Euronews: *Kapcsoljuk Franciaországból, Toulouse-ból az Airbus-csoport vezérigazgatóját, Tom Enders-t.

Erős ellentét van az európai és a többi piac kereslete között. Ahogy a növekedés felgyorsul olyan területeken, mint a Közel-Kelet, Ön számít arra, hogy az Airbus-csoport még inkább világméretűvé válik a gyártásban is?*

Tom Enders, az Airbus-csoport vezérigazgatója:

- Feltétlenül. Az Airbus-csoport már így is eléggé nemzetközi, ha összehasonlítjuk mondjuk az öt vagy tíz évvel ezelőtti önmagával, akkor kiugró a különbség. Nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy még inkább világméretűvé váljon a cég. Például építettünk egy végső összeszerelő üzemet Kínában, ami ma is nagyon hatékonyan működik. Építünk egy másikat a világ egyik legnagyobb légipiacán, az Egyesült Államokban, Alabamában, és még sok más üzemet a világon.

Az egyik oldalon ragyogó eredményeket ért el az utasszállító repülőgépeket gyártó üzletág, de a hadi- és űripari részlegnél komoly átszervezésekre van szükség. A következő néhány évre mi várható? Jó úton vannak, hogy jövőre 10 százalékra emeljék a haszonkulcsot, ahogy korábban tervezték?

– Nos, azt megerősíthetem, hogy fejlődünk minden évben, és a 2013-as év céljai felé nagyon jól haladunk. Az A350-es programjának a költségei miatt a korábbi 10 százalékos célt 7-8 százalékra módosítottuk, de ennek az okait már tavaly elmagyaráztuk a befektetőinknek. A hadi- és űripari részlegnél szükséges átszervezésekre is pont azért van szülkség, hogy az az üzleátg is még nyereségesebb és még versenyképesebb legyen. Ha megnézem azt, amit az elmúlt 12 hónapban elértünk, akkor bátran hiszek benne, hogy el fogjuk érni a céljainkat. Néhányan azt mondják, hogy az igazi kihívás a következő években az lesz, hogy tartani tudják a gyártások és a szállítások határidejét. Igazuk van? Vagy Ön jobban aggódik amiatt, hogy a légitársaságok esetleg hirtelen törlik a megrendeléseiket.

– Ezen a téren nagyon nyugodtak vagyunk, több mint 500 nagy repülőgépet kell még leszállítanunk. Tavaly több mint 1600 gépre kaptunk megrendelést, miközben több mint hatszázat gyártottunk le. De igyekszünk a gépeket minél előbb leszállítani a megrendelőknek, emiatt döntöttünk úgy, hogy gyorsabb termelésre állunk át. A legnépszerűbb típusból, az A320-asból havi 42 helyett 2016-tól már havi 46-ot gyártunk, és vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy a következő évben tovább emeljük ezt a számot. Miután veszteségeket okozott a legutóbbi átalakítás, néhányan attól tartanak, hogy az új repülőgép fejlesztések hatással lehetnek a munkahelyekre, különösen a mérnöki és az alvállalkozói munkákra. Ez a helyzet? Lassítanak az átalakításokon, hogy a cégnek legyen ideje mondjuk úgy felszívni a költségeket?

– Ha valaki kifejleszt egy teljesen új repülőgépet, az belekerül 10-12 milliárd euróba, de többe is, ha elszúrja. Ha ehelyett átalakít egy repülőgépet, ahogy mi tettük az A320-as esetében, az ennek a töredékébe kerül. Ez nem jelenti azt, hogy teljesen leállítjuk az új gépek kifejlesztését. Kutatás-fejlesztés tekintetében is készülünk a jövőre. De sosem garantáltuk sem a mérnököknek, sem az alvállalkozóknak, hogy mindig Franciaországban fog zajlani a munka. Ez jót és rosszat is jelent, lesznek fordulatok, de általában ugyanolyan kreatívak és innovatívak vagyunk, mint a múltban. Talán egy kicsit másképp, mint az elmúlt évtizedekben.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Folytatódó gazdatüntetések: felfordulás Madrid központjában, traktorblokád a lengyel-német határnál

Sokat javult a női képzőművészek aránya a spanyol művészeti expón

A 13. havi nyugdíjra igent, a nyugdíjkorhatár emelésére nemet mondtak a svájciak