HIRDETÉSMiguel Ángel Moratinos sokat tud az izraeli-palesztin tárgyalásokról. Ő volt az Európai Unió közel-keleti különmegbízottja 7 éven át 1996-tól 2003-ig. Elsőkézből ismeri a békefolyamat hullámvölgyeit, és szemtől-szembe találkozott legfőbb szereplőivel.
Euronews:
Köszönjük, hogy csatlakozott hozzánk! Nem könnyű egy olyan ellentmondásos személyiséget értékelni mint Ariel Sharon. Mennyire hozta meg ő maga azokat a döntéseket – a harcmezőn és a politikában -, amelyek megformálták a mai Izraelt?
Miguel Ángel Moratinos: *Ellentmondásos személyiség, ahogy Ön mondta. Majd a történelem fogja őt megítélni. Az életében olyan fehér foltok is vannak mint Szabra és Satila: soha senki nem fogja elfelejteni a mészárlásokat ezekben a palesztin menekülttáborokban 1982 szeptemberében. És nem mindig értett egyet a későbbi Oslói Béketárgyalásokon elhangzottakkal sem.
Mindig is megpróbálta kiterjeszteni a zsidó telepeket, és olyan provokatív lépéseket is tett mint az ellentmondásos látogatása a Templom-hegyen, ami a második intifáda kibontakozásához vezetett. De azután, amikor miniszterelnök lett, enyhült a stílusa, és elmozdult a béketárgyalások felé.*
A halála egy korszak végét is jelzi? A háborúban edződött izraeli vezetők generációjának végét?
Remélem. Mostanáig többé-kevésbé minden izraeli miniszterelnöknek először a katonai ranglétrán kellett átjutnia. Ott volt az a mindenütt jelen való érzés, hogy a biztonság a legfontosabb, és ez még mindig jelentős mértékben így van az izraeli politikában. De az igaz, hogy Sharon halála egy új korszak kezdete lehet.
Milyen volt Sharon a tárgyalóasztalnál?
Valójában egyfajta kettős személyiség volt. Amikor először találkozott vele az ember, mindig kedves volt. Emlékszem, meghívott a Gáza melletti farmjára, ahol nagyon udvarias és nyugodt volt. De azután, amikor a tárgyalások következtek, nagyon dinamikus lett, olyan ember,aki hozzá volt szokva ahhoz, hogy kemény döntéseket hozzon.
Sharont tartották a telepes mozgalom alapítójának a megszállt palesztin területeken. De miniszterelnökként – egy csodás fordulattal – megmutatta, hogy a telepek bővítése nem visszafordíthatatlan folyamat: meghozta a döntést a gázai kivonulásról 2005-ben. Ez volt a legnagyobb ellentmondás vele kapcsolatban vagy volt más hasonló stratégiai lépése is?
Az izraeli politika több fontos szereplőjével is megtörtént, hogy amikor fontos pozícióba kerültek a kormányban, megpróbálták a megoldásokat keresni. Ez volt a helyzet Jichák Rabínnal és még Golda Meirrel vagy Ben Gúriónnal is. Sharon is megpróbál megoldásokat találni. De az igaz, hogy talán nem a legjobb módon, mert pl. soha nem volt hajlandó kezet fogni Jasszer Arafattal. Nem volt hajlandó tárgyalni, kötelezettséget vállalni és megállapodni, ez minden döntésére rányomta a bélyegét, még a jókra is. Mint pl. a gázai kivonulás, ami egy egyoldalú intézkedés volt. Nem egyeztetett a Palesztin Hatósággal. Mindig maradt egyfajta szeparáció, és a kétség is megmaradt, hogy Sharon valaha tervezte-e, hogy aláírja a végleges megállapodást vagy akarta-e, hogy létezzen egy palesztin állam Izrael mellett békében.