HIRDETÉSAriel Saron Izrael karizmatikus, de egyik legvitatottabb vezetője volt, aki évtizedekig az izraeli katonai műveletek lelkét jelentette.
1928-ban született, az eredeti neve Ariel Scheinermann volt. Orosz zsidó szülei a pogromok elől menekültek el Palesztinába. 14 éves korában lépett be a zsidó önvédelmi szervezetbe, a Haganába. Élete első évtizedeiben katona volt, 1973-ban vonult vissza. Belépett a Gahal nevű pártba, és beválasztották az izraeli törvényhozásba.
1976-ban saját pártot alakított, amellyel csatlakozott a Likudhoz. 1981-ben védelmi miniszter lett.
Az ő haditervén alapult a Libanon elleni 1982-es invázió. A „Békességet Galileának” hadművelet alatt az izraeli csapatok egészen Bejrútig jutottak. A Palesztin Felszabadítási Szervezet és annak vezetője, Jasszer Arafat kénytelen volt elmenekülni Libanonból.
A háború alatt libanoni keresztény milíciák több száz palesztint mészároltak le két, izraeliek által irányított menekülttáborban. Bíróság mondta ki, hogy Saront közvetett felelősség terheli az ügyben, mert nem avatkozott közbe, amikor az öldöklés elkezdődött. Lemondott. Ez egy átlagos politikai karrier végét jelentette volna.
Saron azonban 1996-ban Netanjahu kormányának tagjaként visszatért a politikába mint nemzeti infrastruktúráért felelős miniszter. Két évvel később külügyminiszter lett, képviselte Izraelt a Palesztin Hatósággal folytatott tárgyalásokon.
1999-ben baloldali kormány alakult Ehud Barak vezetésével, Saron pedig az ellenzékbe szorult Likud párt elnöke lett. 2000-ben erős biztosítás mellett látogatást tett Jeruzsálem óvárosában a Templomhegyen, a muzulmánok szemében szent helynek számító Al-Aksza mecsetnél, amit a palesztinok provokációnak tekintettek. Ezzel kezdetét vette a második intifáda, vagyis az általános palesztin felkelés az izraeli uralom ellen.
A 2001-es választáson Saron legyőzte Ehud Barakot, és miniszterelnök lett. Az ő kormánya hagyta jóvá azt a sokat vitatott tervet, hogy Izraelt fallal válasszák el Ciszjordániától.
Két év múlva Saron aláírta az Európai Unió, az Egyesült Államok, az Oroszország és az ENSZ által javasolt „Útiterv a békéhez” elnevezésű tervet, amelynek értelmében Izrael kivonult volna a Gázai-övezetből és a ciszjordániai területek egy részéről. Ezzel saját pártjának tagjait és a korábban lelkes híveinek számító gázai telepeseket is magára haragította.
A gázai kivonulás a telepesek ellenállása ellenére 2005-ig folytatódott. Miközben a nemzetközi közösség nem fukarkodott az elismeréssel, amiért Saron 38 év után véget vetett a katonai kormányzásnak a Gázai-övezetben, saját pártjának szélsőségesei és a telepesek is árulónak kiáltották ki.
Végül lemondott a Likud vezetéséről. Mint mondta, nem akart úgy tárgyalni a békéről, hogy a saját pártja köti meg a kezét.
Megalakította a Kadima nevű centrista pártot, amely sok szavazatot vett el a Likudtól, és olyan politikusok csatlakoztak hozzá, mint korábbi baloldali riválisa, Simon Peresz. Egy meggyőződéses héja pálfordulása, vagy stratégiai alku a hatalomért? Már soha nem derül ki.
2006. január negyedikén szélütés érte, és kómába esett. A miniszterelnök széke száz napon keresztül üresen maradt.
2006 óta gépek tartották életben. Politikai örökségét a Kadima párt viszi tovább, amely az utolsó választásokon szűken ugyan, de bejutott a Knesszetbe.